Konrád, Tivadar
10 °C
23 °C

Alonso más ember 2018-ban

2018.03.20. 08:06

Úgy öt éve nem volt olyan lelkes a McLaren, mint idén, a Hondától három szezon után megváltak, és ugyan a Renault-éra sem indult flottul, nagyon bizakodnak. Fernando Alonso is, aki öt éve nem nyert futamot, majdnem négy éve dobogóra sem állt.

Nézzék csak meg jobban, idén más Fernandót látnak. A tesztnapokon már ebéd előtt ott volt a pályán, mikor nem is ő vezetett. Emlékszem, tavaly este 7-kor nézett le, most meg már ebédre itt volt. Más a hozzáállása ebben az évben. Érdeklődő és segítőkész, még ha nem is ő vezeti a kocsit. Boldog, de mindig többet akar és a legjobbat mindenből

- mesélte Eric Boullier McLaren-igazgató az Autosportnak.

Alonso a teszten
Alonso a teszten

Megerősítette, a Renault-váltás mindenkit feldobott az istállóban.

Csak egy versenygyőztes motor van a kocsiban. Lehet, hogy nem mi vagyunk a legjobbak, de futamgyőzelmekre és dobogóra jók vagyunk. Más a morál, lelkes izgatottság van a csapatban.

Alonso is ugyanezt mondta, illetve írta, a Twitterre posztolta ki két világbajnoki serlegét azzal a szöveggel, hogy

Egy hét múlva kezdődik a két idei vb-sorozatomból az első. A 18. szezonom jön a Forma-1-ben. Készen állok, boldog vagyok.

Az F1 vasárnap startol Ausztráliában, de idén a spanyol a megbízhatósági vb-n - a WEC-en - is rajthoz áll jó pár futamon.