Az egyik legjobb első randim!
Szerdán a Mercedes és a Red Bull Racing nem csak bemutatta, de rögtön ki is próbálta 2019-es autóját Silverstone-ban. Mindkét csapat 100-100 kilométert tehetett meg az úgynevezett filmforgatási napon, amiből kettőt kap minden istálló az egész szezonra. A kocsikon csak bemutatógumik lehettek, de ez ilyen korán az idényben lényegtelen is. Ami fontos, hogy hogyan viselkedik a gép elsőre, ebben pedig mindkét autó több mint megfelelt a pilótáik szerint.
A Red Bullt csak Max Verstappen vezette, aki rövid videóban foglalta össze élményeit.
Az első köreim után mosolyogtam, tetszett, ahogy a kocsi és a motor viselkedett, minden nagyon pozitívnak tűnik. Jó nap volt, örülök
- mondta a holland, aki azt is kiemelte, hogy "nagyon kedves emberekkel" dolgozhatnak együtt.
Got to love that new car feeling! 😁 @Max33Verstappen's launch day lowdown! 📹 #RB15 pic.twitter.com/hq7U2nj7tS
— Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. február 13.
A versenyző a Honda-mérnökökre célzott, az istálló a télen Renault-motorról a japánra váltott.
Pár garázzsal arrébb Valtteri Bottas után Lewis Hamilton is beült a W10-es Mercedesbe, és Verstappenéhez hasonló érzésekkel szállt ki.
Nagyszerű első randi volt, az egyik legjobb az eddigi éveim alatt. Őrület, réges rég versenyzem, a csapattal ez a hetedik szezonom, de ugyanolyan izgalmas volt ez a nap, mint a legelső, amikor F1-gépbe ültem. Nem számítottam erre. Nagyon simán ment minden
- osztotta meg élményeit a próba után, de már az autóban arról beszélt, hogy csodálatosan megy a kocsi az első körön.
That first lap feeling! 👌 @LewisHamilton #WelcomeW10 pic.twitter.com/Rop6NXwBtm
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) 2019. február 13.
Csütörtökön a McLaren-Renault, pénteken a Ferrari mutatkozik be, hétfőn indul az első teszt Barcelonában. Aznap, utolsóként láthatjuk az új Alfa Romeót Kimi Räikkönennel.