Az F-1-csapatok megszavazták, hogy 22 futam legyen jövőre
A Forma-1 csapatai elfogadták, hogy jövőre már 22 futamot rendezzenek az idényben az eddigi 21 helyet. A bővüléssel viszont nem járnak szabályváltoztatások, a csapatok nem cserélhetnek több motort az eddiginél, közölte a Mercedes-főnök Toto Wolff.
Az F-1 kereskedelmi jogaival rendelkező Liberty Media kérdezte meg a csapatokat, hogy mit szólnának a bővítéshez. A Hungaroringen a tíz csapat közös értekezletet tartott, aminek az eredményét Wolff közölte a Reutersszel.
Wolff azt mondta, hogy támogatniuk kell a Liberty Mediát, ha több pénzt és promótert tudnak behozni. A Mercedes főnöke elárulta, hogy a bővítésben nem is volt nagy vita a csapatok között, abban viszont nem volt teljes egyetértés, hogy technikai változásokat is hozhat-e a plusz egy verseny.
Wolff ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a 22 futam elég nagy logisztikai feladat és elég kimerítő is.
„Meg kell védenünk a kollégáinkat is, mert van az a pont, amikor már kezelhetetlenné válik a dolog, egyetlen szerelői csapattal nem lehet minden versenyre elmenni. Ez már egy olyan faktorrá vált, amire nyilvánvalóan megoldást kell találni."
Jövőre tehát 22 futam lesz. Új belépő lesz a hollandiai Zandvoort és Vietnám is, míg Németország valószínűleg kikerül a naptárból.