A Ferrari F1-főnöke elmagyarázta a belső feszültséget generáló taktikát
További Forma-1 cikkek
-
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
- Két versenyhétvége után lecserélheti egyik pilótáját az F1-es Red Bull Racing
- Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
- Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
- Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Berágott a vasárnapi Orosz GP első köreiben Charles Leclerc és Sebastian Vettel, a Ferrari két pilótája a csapat korai stratégiája miatt, a csapatfőnök a futam után megpróbálta elmondani, mi is történt Szocsiban.
Annyit már közvetlenül a futam után megtudtunk az első rajthelyről startoló Leclerc-től, hogy ő szándékosan nem védekezett a rajt után, hogy csapattársát minél jobb helyzetbe hozza. Az pedig még verseny közben kiderült, hogy a Ferrari-menedzsment azt akarta, hogy Vettel adja vissza a szélárnyékban Leclerc segítségével megnyert pozíciót a csapattársának.

Vettel viszont ezt nem tette meg, hiába szólították fel többször is a rádión. A csapat aztán mégis megoldotta a cserét, Leclerc-t hívta korábban kerékcserére, ezzel nyert annyit, hogy az utána kiálló Vettel csak mögé tudjon visszasorolni a depóból.
Mattia Binotto Ferrari-csapatfőnök elmagyarázta, mi történt.
A korábbi oroszországi futamokból tudtuk, hogy élen kell lenni az első körben, mert aki ott van, az általában ott is marad a célig. Úgy döntöttünk, hogy a legfontosabb, hogy az első két helyen legyünk, mert onnan kontrollálhattuk a versenyt. Pontosan ez történt. Charles szélárnyékot adott Sebnek, nem védte a pozícióját, majd az így megszerzett előnyt visszaadtuk volna Charles-nak azzal, hogy megcseréljük a kocsikat, ebben egyeztünk meg.
Csakhogy amikor szóltak Vettelnek, adja át az első helyet, nem tette meg, azt felelte, Leclerc zárkózzon fel rá jobban.
A rajt a tervek szerint ment, így helyesnek gondoltuk, hogy megkérjük Sebet, cseréljük meg a pozíciókat. Szóltunk neki, de Charles nem volt elég közel hozzá, és a cserével időt veszítettünk volna, ez igaz. Seb meglehetősen gyors volt, és el is húzott Charles-tól
- idézte az Autosport.com Binottót.
A kerékcserék alatt aztán visszaállt az eredeti sorrend a Ferrarik között, de a menedzser állítja, nem szándékosan hozták előbb Leclerc-t, hanem mert neki gyorsabban elkoptak a gumijai, mint Vettelnek. (Valójában ez nem oszt, nem szoroz, elérték, hogy Leclerc előrébb kerüljön.)
A Ferrari Leclerc, Vettel sorrendben haladt a boxkiállás után a gumiváltás nélkül vezető Lewis Hamilton mögött, amikor Vettel kocsijában motorhibát észleltek, és szóltak a németnek, hogy állítsa le az autót. Vettel, bár pont le tudott volna hajtani a pályáról, megállt az egyik bukótérben, veszélyes helyen, a versenyigazgató pedig elővigyázatosságból virtuális biztonsági kocsis szakaszt jelzett: lassítaniuk kellett a pilótáknak, így Hamilton a kerékcseréje után Leclerc elé tudott visszajönni a pályára, és a célig meg is tartotta az első helyet.
Binotto később arról is beszélt, hogy miért nem figyelmeztették Vettelt, hogy igyekezzen biztonságos helyen leállítani a Ferrarit, miközben nyilvánvaló volt, hogy egy biztonsági autós vagy virtuális biztonsági autós fázissal remek helyzetbe hozzák Hamiltont, míg ők rajtavesztenek. A főnök állítja, "biztonsági szempontból" mielőbb meg kellett állítania a németnek a Ferrarit, nem tudták pontosan mi a gond, így nem kockáztattak.
Hamilton megnyerte a nagydíjat, Leclerc végül csak harmadik lett, mert a Ferrari őt kivette még egy kerékcserére, így a másik Mercedesszel Valtteri Bottas is lehagyta.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
45 perce
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
15 perce
- Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
49 perce
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság
Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”
tegnap, 20:35
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
2 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon
A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.
2 órája
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25