A Ferrari újra odaadott egy győzelmet a Mercedesnek

GettyImages-1183825837
2019.10.27. 22:57

Lewis Hamilton nyerte vasárnap a mexikói futamot és nagyon nagyon közel került hatodik világbajnoki címéhez.

Úgy tűnt pedig, hogy nem az ő napja lesz, a rajtnál a két Ferrari az első sorból tökéletesen kilőtt és a Leclerc-Vettel sorrendben - előbbié volt a pole - el is fordult. Mögöttük viszont Hamilton és Verstappen tülekedett, a holland nagyon picit gyorsan ment a kanyarba, kétszer nekicsúszott a Mercedesnek, mindkét kocsi a füvön találta magát, de gyorsan visszajött a pályára. Albon a Red Bullban és a mclarenes Sainz viszont elment mellettük, Verstappent még Bottas is megelőzte.

Hamilton gyorsan túljutott a McLarenen, de beragadt Albon mögé, a Ferrarik elhúztak az élen. Verstappen megelőzte Bottast, de vele is összekoccant, emiatt defektet kapott, és ugyan elérte a depót, győzelmi esélyei elvesztek. Arra Leclerc, Vettel, Albon, Hamilton és Bottas pályázhatott.

Albon állt ki elsőként kerékcserére a 16. körben, és ekkor jött a futam kulcsmomentuma. A ferrari ugyanis megosztotta a taktikákat két pilótája között, Leclerc-rel levédekezte Albont, egy körrel később a monacóit is kerékcserére szólították - nagyon korán, és mivel újra közepes gumit kapott, biztossá vált, hogy még egyszer ki kell majd állnia kerékcserére. (Legalább kétféle gumikeveréket használni kell egy versenyen.)

Sejthető volt, hogy két kiállással teljesíteni egy futamot az lassabb, mint eggyel, számtalanszor láttuk már, hogy a két megállás a kedvezőtlenebb stratégia, mégis a futamot vezető pikótájukat állították erre, azt, akinek a csapaton belül a bevettek szerint joga van eldönteni, hogy mit szeretne. Arról nem beszélve, hogy Albon az edzéseken közel sem került az időket nézve a Ferrarikhoz, nem volt velük egy súlycsoportban, így valójában levédekezni is kár volt, nem lehetett komoly győzelmi esélyesnek tekinteni. (Nem úgy a csapattársát, Verstappent, csak ő ugye kiírta magát öt kör alatt az újabb ámokfutásaival.) Pontosan azt csinálták, mint az utolsó 2010-es futamon, amikor elveszítették Fernando Alonsóval a vb-t, mert a lassabbik Red Bullra, Mark Webberére koncentráltak a taktikájukkal, Vettel meg elhozta a spanyol elől a címet.

Vettel maradt az élen, mögötte Hamilton és Bottas, míg Leclerc és Albon mögéjük került. Hamilton a 24. körig várt a kerékcserével, Vettel el tudott menni egészen a 38., Bottas a 37. körig, egyértelmű volt, hogy rámennek a gyorsabbnak tűnő, egykiállásos stratégiára.

Leclerc egyszer még az élen találta magát, de jönnie kellett a második kerékcseréjére, amit kissé elrontottak, mert az egyik kerék nehezen ment fel, illetve még azzal is sújtotta csapata, hogy a hajrára kapta a keményebb gumikat, amelyeken előzni is nehezebb. Negyediknek tért vissza a boxból lemaradva, a Forma-1 rajta kívüli három leggyorsabb autóját kellett volna megelőznie a győzelemért - befognia sem sikerült őket.

Az élen a korábbi váltás miatt Hamilton haladt, Vettel és Bottas követte, de az angol sokat aggódott, hogy nem fogják bírni korábban feltett kemény gumijai, úgy tűnt, Vettel gumijaiban lehet a győzelem. Meg is közelítette Hamiltont kétmásodpercnyire, de közelebb nem jutott. Ahogy rá is feljött Bottas, de másfél másodperc környékén nála is elfogyott a tudomány. Leclerc is közel került Bottashoz, de annyira nem, hogy előzésre, sőt, támadásra gondolhatott volna. Albon - akit levédett Leclerc - 15 másodperccel még tőle is lemaradt.

Hiába tűnt úgy, hogy nagy négyes befutó lehet, ahogy az utóbbi években látott versenyeken, úgy most sem sikerült senkinek előznie, de támadnia sem, maradt a Hamilton, Vettel, Bottas, Leclerc libasor a célig.

Hamilton, ahogy Szocsiban is néhány hete, elvitte a Ferrari versenyét, ott is taktikai hibát vétettek az olaszok, ugyanígy kettős vezetésről kaptak ki. Még úgy is sima volt az ötszörös bajnoknak, hogy a megállaás után látszott, a Verstappen-kontaktnál letört egy darab a Mercedes fenéklemezéből.

Leclerc a leintés utáni gyorsinterjúban a felvetésre, hogy pole pozícióból, vezetésről csak negyedik lettél, annyit tudott felelni,

nem érti, mi történt, és hogy a csapattal ezt majd át kell beszélnie.

Hamilton a vb-t még nem nyerte meg, ahhoz Bottasnak néggyel kevesebb pontot kellett volna szereznie Mexikóban, de a hétvégén Austinban már összejöhet a hatodik vb-cím: 74 ponttal vezet, 78-at lehet még begyűjteni.

Pénteken kezdődik az Amerikai GP.