Csúnyán elszámolták az egyik új F1-szabályt

2019.11.05. 10:03

Október 31-én mutatta be a Forma-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Forma-1 2021-től életbe lépő szabályait, amik a sorozat történetében először tartalmazzák a költségplafont is – 2021-től kezdve minden csapat maximum 175 millió dollárt költhet idényenként.

A költségplafon alól azért akadnak kivételek, például a csapattagok elszállásolása, a vendéglátási és marketingköltségek, illetve a versenyzők juttatása sem számít bele a 175 millió dollárba, utóbbi pedig elég nagy hiba a Red Bull istálló főtanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint, aki úgy véli, hogy a kivétel miatt elszállhat a versenyzők fizetése, és akár évi 50 millió dollárba is kerülhet egy-egy elit pilóta.

Ha az autók között elindul a kiegyenlítődés, a pilóta lesz újra a legfontosabb tényező. Hamiltont, Verstappent és Leclerc-t is rendesen meg kell majd fizetni, és ha nem tetszik nekik az ajánlat, simán megzsarolhatják a csapatukat, onnan pedig egy apró ugrás az 50 milliós fizetést. Hiba volt a pilóták fizetését nem bevenni a 175 milliós plafon alá

idézi az Auto Motor und Sport Markót, akivel a McLaren elnök-vezérigazgatója, Zak Brown is egyetért, mondván a pilóta legalább olyan fontos a jó eredmény elérésében, mint egy jó autó, így mindkettőnek ugyanúgy a plafon alá kellene számítania, mert az új rendszernek azt kellene jutalmaznia, aki az adott erőforrásból a legtöbbet tudja kihozni.

Mivel a szabályokat már elfogadták a csapatok, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediának legközelebb 2024-ben lesz lehetősége állítani a 175 millió dolláros plafonon, vagy módosítani a kivételek során.