Sainz tanácstalan, Ricciardo egy jót versenyezne
További Forma-1 cikkek
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
- Bejelentette a Red Bull, ki lesz Max Verstappen csapattársa a következő szezonban
- Hivatalos, a Red Bull lapátra tette Sergio Pérezt
Ahogy arról beszámoltunk, a 36. Magyar Nagydíj időmérő edzését Lewis Hamilton nyerte meg csapattársa, Valtteri Bottas előtt, míg a legnagyobb bajnoki kihívó, Max Verstappen ezúttal csak harmadik lett. Helyszíni tudósításunkban olvashatták már az első három nyilatkozatát is, ám az időmérő alatt igyekeztünk a lehető legtöbb versenyzőt megszólaltatni.
Előzetesen a Ferrari egy erős hétvégében reménykedhetett, ám a szombati nap nem úgy alakult, ahogy az olaszok képzelték. Carlos Sainz hibázott és csupán a 15. lett a Q2-ben, míg Charles Leclerc csak a 7. helyet szerezte meg.
Többet vártunk ettől a hétvégétől. Ez elég pocsék helyzet, de ez van. Úgy érzem a Q2-ben valami elveszett az autóból. Érzetre sem volt ugyanaz az autó, mint korábban. A Q1-ben még minden a legnagyobb rendben volt. A Q2-re megváltozott a szél, elkezdtünk szenvedni a kocsi hátuljával. Carlossal különböző taktikán voltunk az időmérőn, de ő is hasonló gondokról számolt be. Sokat szenvedtünk a kanyarok bejáratánál, az autó hátulja folyton instabillá vált
– mondta Leclerc, akit ezután a vasárnapi esélyeikről kérdeztünk.
Azt gondolom, hogy a problémák ellenére jó helyről kezdhetjük a versenyt, de ha nem sikerül tiszta levegőben autóznunk, akkor nagyon nehéz lesz előznünk.
A monacói csapattársa, Carlos Sainz természetesen csalódottan nyilatkozott a sajtónak.
„Rendkívül frusztráló időmérő volt. Az igazat megvallva nagyon meglepődtem, régen hibáztam ekkorát.
A kicsúszásom előtt lassabban hajtottam be az utolsó kanyarba, mint az azt megelőző körömben, ugyanis korábban komoly alulkormányozottsággal küszködtem ott, ezért a kijáraton sok időt vesztettem. Azt terveztem, hogy legközelebb egy kicsivel korábban fékezek, és ezzel talán kisebb alulkormányozottság lép majd fel a kanyarban. Azonban ezen a ponton elvesztettem az irányítást az autó felett.
Azonnal a garázsba mentem, hogy megnézzem az adatokból, hogy pontosan mi is történt. Nem akartam semmi butaságot csinálni, de mégis elvesztettem az autót. Sajnálom a történeteket a csapat miatt, de nem szabad ezen sokat rágódnom. Ilyen az autósport, ma nem voltam szerencsés, pedig a Q1-ben úgy éreztem, hogy bejuthatok a Q3-ba. Tanulok a hibámból és erősebben térek vissza”
– foglalta össze a balesetét Carlos Sainz.
A két McLaren közül ezúttal is Lando Norris volt az erősebb, aki a 6. helyről várhatja a piros lámpák vasárnapi kialvását.
Úgy gondolom jó kis időmérő volt ez. Volt egy nagy hibám a Q2-ben, amitől sok tizedet vesztettem. Sajnos a Q3-ra nem maradt új lágy keverékem, talán azzal jobb időt tudtam volna elérni. Picit bosszantó, hogy kevés hiányzott ahhoz, hogy még jobb pozícióból rajtoljak, de a 6. hellyel is elégedett vagyok
– mondta Lando Norris.
Csapattársa Daniel Ricciardo lecsúszott a Q3-ról, az ausztrál a 11. helyről rajtolhat.
„Ez az egyik legtrükkösebb pálya a naptárban, emiatt nagy kihívás rajta vezetni. Próbáltam időt találni a pályán, ám ez mindig kisebb hibákhoz vezetett, de nem tudtam mindig előre, hogyan fog viselkedni a kocsi.
Sokszor nem éreztem komfortosan magam a volánnál, nem volt kiszámítható az autó. Sosem tudhattam, hogy mennyire használhatom a rázóköveket. Úgy érzem egész nap az utolsó köröm volt a legtisztább, abban csak egyszer hibáztam.
Az elmúlt hat hónapom, amióta itt vagyok a McLarennél nem volt egyszerű, sok kihívást tartogatott, de most ezzel nem akarok törődni, egyszerűen egy jót akarok holnap versenyezni”
– mondta az Indexnek Daniel Ricciardo.
2007 világbajnoka, Kimi Räikkönnen szerint ugyan sikerült előre lépniük az időmérőn, elégedettek azonban semmiképpen sem lehetnek. Az Alfa Romeo finnje a 13. helyről rajtol majd.
Megtettük, amit lehetett, sikerült picit előre lépnünk, de nem lehetünk boldogok a 13. hellyel. Az utolsó köröm nem sikerült annyira jól a Q2-ben. Természetesen csapatként többet akarunk, de a versenytempónk rendben van.
Räikkönen csapattársa, a 14. helyen záró Antonio Giovinazzi szerint, vasárnap az erős szél és a nagy meleg komoly kihívást jelenthet a versenyzőknek a gumikezelés szempontjából.
Vasárnap egy borzasztóan megterhelő verseny vár ránk, az előzetesen vártnál erősebb széllel, ami nem lesz előnyös a gumik kezelése szempontjából, komoly kopással kell számolnunk. Stratégiai szempontból is a lehető legjobb munkát kell végeznünk, hogy egy jó versenyt futhassunk holnap.
A Williamstől megszokhattuk, hogy George Russel révén fel-fel tűnnek a Q3-ban, ám ezúttal a brit csapat két autója gyorsan búcsúzott. Pedig a harmadik szabadedzésen Nicholas Latifi kiválóan szerepelt, így természetesen megkérdeztük a kanadait, hogy mi történt a szabadedzés és az időmérő között.
Sokat veszítettünk teljesítményben a harmadik tréninghez képest. Elégedett voltam az utolsó gyorskörömmel, ugyan nem volt tökéletes, de összességében rendben volt. Lehet, hogy a felmelegedő aszfalt is közrejátszott a visszaesésünkben, de némi teljesítményt is veszített az erőforrásom, ezt ki kell majd vizsgálnunk
– válaszolta a 18. helyen záró kanadai az Indexnek.
A 17. rajthelyet szerezte meg a japán újonc Cunoda Juki, aki a pénteki napon összetörte az AlphaTaurit. Kíváncsiak voltunk, hogy összességében, hogy látja a vasárnapi futamon az esélyeit.
„Úgy érzem az időmérős teljesítményem összességében rendben volt. Sajnos a Q2-be nem sikerült bejutnom, aminek a fő oka azt gondolom a pénteki balesetem volt. Tudtam, hogy emiatt nehéz időmérőre számíthatok. A mérnököknek is kevés adatuk volt, hogy az autót megfelelően felkészíthessük a szombati napra. Ettől függetlenül is túl nagy lett a különbség a csapattársamhoz képest, és nem értem, hogy miért. Igyekeztem az utolsó körömben mindent beleadni, kizárni a negatív gondolatokat. Meglátjuk, mi lesz vasárnap, a célom a pontszerzés, bár tudom, hogy jelen helyzetemben ez igen nehéznek ígérkezik. Megpróbálok felkészülni, amennyire csak lehet”
– mondta el gondolatait Cunoda Juki az Indexnek.
A HAAS csupán egy autóval tudta képviseltetni magát az időmérőn, miután Mick Schumacher a harmadik szabadedzésen összetörte az autóját, amelyet nem tudtak megjavítani a kvalifikációra. Csapattársa, Nyikita Mazepin, aki a 19. helyen zárta az edzést, elmondása szerint ő mindent megtett a jó eredmény érdekében.
A magyar pálya elsőosztályú, habár lehet, hogy a szurkolóknak nem feltétlenül az a nagy meleg miatt. Sokat csúszkáltam az időmérő során, sokat kellett piszkos, turbulens levegőben mennem. Azt gondolom, ezeket egy jobb autóval ki tudnánk talán küszöbölni, de jelen pillanatban nem rendelkezünk ehhez kellően jó kocsival. Úgy érzem az első szabadedzéstől szépen építettem fel magamat az időmérőre. Az utolsó két körömet egy tizeden belül teljesítettem, a határon mentem, de sajnos így is több, mint három másodpercre vagyunk az élmezőnytől
– mondta az Index kérdésére Nyikita Mazepin.
A 36. Magyar Nagydíjat vasárnap 15.00 órától rendezik, amit az Index is a helyszínen követ majd. Szöveges tudósításunk mellett, összefoglalót is olvashatnak majd a versenyről.
Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.
(Borítókép: Isza Ferenc / AFP)