Bajban a címvédő: Hamilton alig tudott gyakorolni a visszatérő holland pályán

GettyImages-1338068517
2021.09.03. 16:30 Módosítva: 2021.09.03. 17:48
A Mercedes brit versenyzőjét a második edzés elején technikai hiba tette parkolópályára, de az első tréningen is csak alig húsz percet tudott gyakorolni, miután sokáig piros zászló volt érvényben. Az 1985 után visszatérő Holland Nagydíjon már pénteken roskadoztak a lelátók a Verstappen-drukkerek súlya alatt.

Mindig üdvözítő, amikor a Formula–1 új helyszínre látogat, de akkor is, amikor visszatér egy régi pályára. Zandvoort esetében az utóbbiról beszélhetünk, hiszen a Holland Nagydíj 1985 után került vissza a versenynaptárba, Max Verstappen és a németalföldiek legnagyobb örömére. A Red Bull csillagának rajongói már a többi helyszínen is narancsba borították a lelátókat, valószínű, hogy a tulipánok országában is ez a szín fog dominálni a tribünökön.

Hollandia több világháborús filmben említésre került, valamint helyszínként szolgált. Így volt ez A híd túl messze van című alkotásban is. A történelem és a film szerint az arnhemi hidat a szövetségesek nem érték el. Akit bővebben érdekel a film, nézzen utána, de amiért megemlítettem, az a Ferrari blamája, amelynek egyik kamionjával – útban Zandvoort felé – szintén egy híd babrált ki, már a hétvége kezdete előtt bosszúságot okozva az olaszoknak. A kép tanulsága szerint itt a híd túl közel volt...

A történelem után pedig térjünk vissza az egy héttel ezelőtti eseményekhez, hiszen a legutóbbi „verseny” Belgiumban finoman szólva sem alakult úgy, ahogy vártuk, mi több, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) részéről rengeteg megkérdőjelezhető döntés született, de legalább George Russell személyében örülhettünk egy új dobogósnak, miközben a versenyzők fél pontokkal gazdagodtak. Ne is fecséreljünk erre a futamra több szót, hiszen az elmúlt napok szolgáltattak érdekesebb témákkal.

A legnagyobbat Kimi Räikkönen bejelentése szólt, hiszen 2007 világbajnoka a szezon végén szögre akasztja a bukósisakját. A huszonegyszeres futamgyőztes finn 2001-től (2010-et és 2011-et kivéve) tagja a mezőnynek, pályafutása során a Sauber-, a McLaren-, a Ferrari- és a Lotus-csapatnál vezetett, míg az Alfa Romeót 2019 óta erősíti. Mindenképpen a mezőny egyik kiemelkedő egyénisége fog elköszönni a F1-től, de addig még szerencsére sok versenyünk van hátra.

Ahogy már említettük, Hollandia korábban állandó helyszín volt a F1-ben 1952-től egészen 1985-ig. A legtöbbször Jim Clarkot intették le az első helyen, a kétszeres brit világbajnok négy alkalommal győzött Zandvoortban, de honfitársa, Jackie Stewart is háromszor győzött Hollandiában. A 31. Holland Nagydíjon is lehet esélye legalább egy brit versenyzőnek, Lewis Hamilton lehet a hatodik győztes a szigetországból, de persze ehhez a Red Bullnak is lesz pár szava. Mindenesetre az első pengeváltásra már pénteken sor került. A délelőtti szabadedzésen rögön nagy volt a forgalom, nyilván egy, a mezőny számára új pályán minden adatra szükség van, ahogyan mérnökünk, dr. Kling Sándor is elmondta.

Egy új helyszín esetében, ahol a csapatok szinte a nulláról indulnak, minden istálló próbál kijutni a pályára, ahol a szakemberek felvételeket készítenek a pályáról, amit vissza lehet táplálni a szimulátorba. A franciaországi Paul Ricardón például biciklivel és go próval láttam embereket végigmenni 2017-ben. Ezenkívül ami még fontos, az az aszfalt mikro- és makroérdessége, ami a gumitapadásban játszik fontos szerepet. Ha ezek az adatok is megvannak, jöhet a jó sok szimulátorozás, és onnan igyekeznek taktikát és előzetes beállításokat összerakni a csapatok. A versenyzőknek és a mérnököknek mindenképp nagy szerepük lesz a beállítások megtalálásában. Azok a versenyzők, akik jobban kommunikálják, jobban megérzik az autó gyengeségeit, mindenképp előnyben lesznek. Most mindenképp jó képet kaphatunk majd erről a tulajdonságáról a versenyzőknek.

Az első pénteki egyórás gyakorláson több hibát, megforgást is láthattunk, például Cunoda Jukitól és Esteban Ocontól, míg Sebastian Vettelt MGU-K-meghibásodás hátráltatta. Nem sokkal később a négyszeres világbajnok ugyan még ki tudott menni a pályára, de jött az újabb probléma, ezúttal az erőforrással. A német versenyző a bokszutca végén volt kénytelen leparkolni az Aston Martint.

Elő is került a piros zászló, mivel hiába kezdték el rögtön oltani az autót, fennállt az áramütés veszélye, ezért a műszaki mentés és ezzel a kényszerpihenő hosszabb lett, mint vártuk. Végül öt perc maradt még a körözésre, amelynek végén Hamilton neve mellett volt a legjobb idő, míg mögötte a lelátókat már pénteken teljesen megtöltő holland szurkolók örömére Max Verstappen állt alig egy tizeddel lemaradva. A technikai probléma miatt az első edzés meglehetősen rövid volt, már ami a pályaidőt illeti, hiszen a csapatok nagyjából csak húsz percet tölthettek az aszfalton. Bízhatunk benne, hogy délután több akciót látunk.

Nagyon fontos volt, hogy a második edzésen a csapatok megnézzék az autót üres és teletankolt állapotban is, ezzel szimulálva az időmérős, valamint a versenykörülményeket. Az F1 gumiszállítója, a Pirelli a lehető legkeményebb kiosztással élt, így a C1-C2-C3-as keverékeket hozta el Zandvoortba.

Hatalmas örömünnep tört ki a lelátókon rögtön az edzés elején, mivel Verstappen legnagyobb bajnoki riválisának, Hamiltonnak az erőforrásával problémák akadtak, a címvédő félre is állt, rádión azonnal szóltak neki, hogy állítsa le az autót. Ezzel Hamilton értékes pályaidőt veszített, ami egy új helyszínen hatványozottan nagy hátrányt jelenthet a hétvége további részéreben. Ezzel a második tréningen is előkerült a piros zászló, ám most jóval rövidebb időre.

Pár perc után mehetett is tovább a munka. Az edzés elején Valtteri Bottas állt az élre 1.11.353-as körével, majd a hungaroringi győztes, Ocon vette át a vezetést 1.11.074-gyel. Nem sokkal később újra szükség volt a piros zászlóra, ugyanis Nyikita Mazepin a 11-es kanyar kavicságyában kötött ki, miután a kanyar bejáratánál túlkormányzottá vált az autója, és kicsúszott. Az újraindítás után a két Ferrari került a tabella élére Leclerc–Sainz sorrendben, előbbi 1.10.902-vel megfutotta a hétvége eddigi leggyorsabb körét.

Az utolsó percek már a versenyszimulációkról szóltak, így maradtak is a ferrarisok az élen. A bajnoki éllovas Hamilton kevés időt tudott pénteken a pályán tölteni, bár az első edzést így is megnyerte, míg legfőbb kihívója, Verstappen a hazai szurkolói buzdítás közepette egy második és egy ötödik helyet szerzett a szabadedzéseken. Érezhetően takaréklángon égtek az élcsapatok.

A hétvége programja szombaton délben a harmadik tréninggel, majd 15.00 órától az időmérő edzéssel folytatódik.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Lewis Hamilton áll autója mellett Zandvoortban. Fotó: Dan Istitene / Getty Images Hungary)