A saját versenyét is a jachtjáról figyelte – elbúcsúzott a Jégember

000 9UJ3A2 (1)
2021.12.16. 07:29
Kimi Räikkönen, a Formula–1 egyik utolsó rutinos veteránja múlt hétvégén befejezte F1-es pályafutását. A 42 éves finn legenda egy világbajnoki címmel büszkélkedhet, 19 évet húzott le a száguldó cirkuszban. Különleges stílusával és elképesztő gyorsaságával óriási rajongótábort gyűjtött maga köré. A Jégember visszavonulásával az F1 világa egy szürkébb hely lesz.

A 42 éves finn klasszis, Kimi Räikkönen – becenevén a Jégember – 349 F1-es nagydíjon indult el, ami rekord a száguldó cirkusz világában. 103-szor állhatott a dobogóra, ebből 21-szer a legfelső fokára. 2007-ben nyerte élete egyetlen világbajnoki címét a Ferrarival, pályafutása során 1873 világbajnoki pontot gyűjtött. Ő az egyetlen, aki a V10, a V8, és a V6-os hibrid érában is futamot tudott nyerni.  

Nagyjából ennyi a kötelező száraz számadat, amit egy ilyen nagy múltú versenyzőnél érdemes megemlíteni. A Jégembert nem csak az eredményeiért kedvelik a rajongói – szó se róla, keveseknek sikerül ilyen impozáns számokat összehozni pályafutásuk során. De Räikkönen sokkal inkább a hihetetlen egyéniségével tűnt ki már az első nagydíján is. A finn mindig önmagát adja, szűkszavúságával és humorával mindig feldobja a paddock hangulatát. Többeket a régi versenyzőkre emlékeztet, akik még az F1 hőskorában taposták a gázpedált. De persze azt se felejtsük el, hogy Räikkönen nagyon gyors és a versenypályán bátran beleáll olyan szituációkba is, amit senki más nem mer elvállalni. Ez a fajta „nem érdekel” hozzáállása teszi őt igazán egyedivé. Kamerák előtt is elmondta, ő azt csinálja, amihez kedve van:

Gokartból F1-es autóba, mindössze másfél év alatt

Kimi Räikkönen 1979-ben született Espooban. Bátyjával, Ramival közösen kezdtek motorozni kiskorukban, aztán mindketten gokartra váltottak. Először nem gondolta komolyan a versenyzést, csak az csinálta, amit élvezett – ez a hozzáállás az egész pályafutására igaz. 15 évesen indult az első nemzetközi versenyén, Monacóban. A versenyen eltört a kormánykereke, de nem adta fel a futamot. A tényt, hogy eltört a kormány,  úgy adta mérnöke tudtára, hogy a célegyenesben leszedte az autóról és menet közben lengette. A következő monacói versenye is emlékezetesre sikerült, az első körben egy ütközés miatt a kerítés túloldalára került, de ez sem zavarta a finnt: folytatta a kört a kerítés túloldalán, amíg tartott az út, utána pedig visszarakta a gokartját a pályára. Végül felkapaszkodott a mezőnyön át, és harmadikként intették le. 

Miután a '90-es évek végén rendre megnyerte a skandináv gokartbajnokságokat, 20 éves korában üléshez jutott a Brit Formula Renault téli szezonjában, ahol az első négy futamát újoncként megnyerte. Az év további részében pedig bebizonyította, ez nem a kezdők szerencséje, a Brit Formula Renault és a Formula Renault 2000 Eurocupban impresszív eredményeket ért el. Összesen 23 versenyhétvégéje volt egy év alatt, közel 80 százalékos győzelmi aránnyal zárt. Mindeközben Finnországban a kötelező katonai szolgálatát töltötte, ahonnan elengedték versenyezni a hétvégékre. Tizedesként szolgált a seregben, még egy pazar videó is készült róla, ahogy kiképzést tart, majd teljesíti az akadálypályát: 

A 23 nyíltkerekű versenyautóval futott verseny kirívó eredményei meghozták a gyümölcsüket. 2000-ben a Magyar Nagydíjon Peter Sauber – az F1-es Sauber csapatfőnöke és tulajdonosa – találkozott David Robertsonnal, Kimi Räikkönen menedzserével. Robertson pedig lyukat beszélt a csapatfőnök hasába a fiatal finn tehetségről, aki egy háromnapos mugellói tesztre hívta az ifjú titánt, ami nem olcsó mulatság, egy ilyen fiatal és tapasztalatlan versenyzővel pedig nagyon veszélyes is. 

A teszten hamar kiderült, megérte kockáztatni Saubernek. Már a második tesztnapon fél másodperccel volt gyorsabb Räikkönen, mint későbbi csapattársa Pedro Diniz. Pedig csak három körös etapokat tudott menni a pályán, annyira megterhelték a nyakát a G-erők. Mivel egyből kiderült, mekkora tehetséggel áll szemben az istálló, ám a finnek még nem volt szerződése, Peter Sauber az „Eszkimó” becenevet adta neki, nehogy valamelyik másik csapat lecsapja a kezéről Räikkönent. 

Peter Eszkimónak hívta Kimit. Nem ő találta ki a Jégember becenevet, az később jött. Hogy miért hívta Eszkimónak? Kimi főszponzora, aki a teszt egy részét állta, egy skandináv jégkrémgyártó volt. Emlékszem, a teszt után Peter mindenkit összehívott a gyárban és közölte: szerződtetni fogjuk az Eszkimót. Mindenki nevetésben tört ki

– mesélte a Sauber akkori főtervezője, Sergio Rinland az első becenév történetét.  

Az ominózus olasz teszt annyira jól sikerült, hogy Michael Schumacher is utánakérdezett, ki is ez az új srác, aki a Sauberrel megy. A Sauber mérnökei elmesélték neki, hogy Räikkönen egy éve még csak gokartozott.

Schumacher erre csak annyit mondott: „nos, ő nagyon-nagyon gyors lesz.” 

Bemutatkozás a száguldó cirkusz porondján 

A mugellói teszt után még kettő következett a fiatal finn számára, közben pedig szerződtette őt a Sauber a 2001-es évre. Nem mindenki volt elragadtatva attól az ötlettől, hogy egy ilyen tapasztalatlan versenyző a száguldó cirkuszban induljon, hiszen Räikkönen 23 nyíltkerekű versenyautós futammal rendelkezett. Ezen a véleményen volt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley is. 

Végül Sauber és Mosley megegyeztek, hogy Kimi négyfutamos ideiglenes szuperlicencet kap az FIA-tól, ennyi ideje van bizonyítani rátermettségét. 

Räikkönen már a 2001-es Ausztrál Nagydíjon, a debütálófutamán is megmutatta különleges egyéniségét. Az időmérőn 13. lett, ami jó reményekkel kecsegtetett a vasárnapi nagydíjra. Másnap a nyüzsgő paddockban minden készen állt, de ő nem izgulta túl a bemutatkozását, a bokszutca nyitása előtt fél órával még a csapat motorhome-jában, egy asztal alatt húzta a lóbőrt. A futamon pedig Oliver Panis kizárása miatt a hatodik, pontszerző helyet szerezte meg, ezzel bizonyítva a csapatnak és az FIA-nak. 

Amikor kiderült, hogy kizárták Panist, mert sárga zászló alatt előzött, Räikkönen már a hotelben volt. A csapatmenedzser, Beat Zhender – aki most az Alfa Romeo csapatmenedzsere – felhívta Kimit, hogy megszerezte az első világbajnoki pontját. Erre a finn annyit válaszolt:

Még így is vannak előttem öten. 

Szokásos szűkszavúságát már élete első F1-es versenye előtt is megmutatta a médiának, szegény riporter nem sokat tudott kihúzni a finnből:

Bemutatkozóévében kilenc pontot szerzett, csapattársával, Nick Heidfelddel pedig a negyedik helyre hozták be a Saubert a konstruktőri világbajnokságban. 

Egy év után topcsapatban

A debütálás annyira jól sikerült Kimi Räikkönennek, hogy az F1 akkori egyik éllovasa, a McLaren is felfigyelt rá. Ron Dennis a kétszeres világbajnok – szintén finn – Mika Häkkinen helyére ültette be a Jégembert. A távozó Häkkinen is érezte a nemzeti vonalban rejlő lehetőségeket:

Ha nyerni akarsz, hozd a finnt

– mondta Ron Dennisnek a kétszeres világbajnok. 

Az első mcLarenes évében már négyszer állhatott dobogóra, egyszer pedig a futamgyőzelemhez is közel került. Az évet belengték a technikai problémák, a Mercedes-motor nem egyszer füstölt el a McLarenben – ez a tendencia pedig a későbbiekben is megmaradt. Konstruktőri harmadik lett a csapat, egyéniben pedig csapattársa, David Coulthard mögött zárt egyetlen hellyel.

Ebben az évben már megmutatta a Jégember, hogy mi is az a vakmerő bátorság. Spában egy motor elfüstölt előtte a Kemmel egyenesben, ő pedig az áthatolhatatlan füstfelhőn padlógázzal ment át, mintha mi sem történt volna. Pedig állhatott volna előtte bárhol néhány széttört autó, komoly baleset lehetett volna a vége. Ez a húzása mai szemmel valószínűleg komoly büntetést vont volna maga után a versenybíráktól. 

A következő évben Räikkönen megszerezte élete első futamgyőzelmét. Malajziában több mint fél percet vert a többiekre:

Az év során gyakorlatilag az „örök második” becenevet is ráaggathatták volna Kimire. 16 futamból hétszer állhatott a dobogó második fokára – köztük az idényzáró Japán Nagydíjon is –, a végjátékban pedig még esélye is volt a világbajnoki címre. Az akkori szezonzáró Szuzukában volt, Schumachernek pedig egyetlen pont kellett ahhoz, hogy bebiztosítsa világbajnoki címét. Ez azt jelentette, hogy Räikkönen csak akkor lehetett volna világbajnok, ha Schumacher nem szerez pontot, ő pedig megnyeri a futamot. A finn számára csak a második hely lett meg, Schumachert pedig épphogy, de pontszerző helyen intették le, így Kimi két ponttal maradt le a német klasszistól. De így is elmondható róla, hogy élete harmadik F1-es szezonjában világbajnoki második lett.

Szenvedés a McLarennel

Az ezt követő év nem hozott megváltást a McLarennek. 2004-ben az első hét futamból mindössze kétszer ért célba, összesen pedig egy pontot szerzett. Éles váltás volt ez egy világbajnoki második idény után. Az idény második felére azoban összekapta magát a csapat, végül egy győzelemmel és további három dobogós helyezéssel zárta az évet a finn, de összességében hetedik lett a világbajnoki pontversenyben. Ebben az évben indította el menedzserével, Steve Robertsonnal a Räikkönen Robertson Racing (más néven Double R Racing) istállót, ami kisebb formaautós géposztályokban megy a mai napig. 

A 2005-ös szezon ismét pocsékul indult a csapat számára, ám időközben belendült a McLaren. Hét futamgyőzelmet szerzett és világbajnoki másodikként zárta a szezont, az idény végén pedig több rangos technikai sportokkal foglalkozó újság is az év versenyzőjévé választotta. Nem véletlen, hiszen pályafutása egyik legbravúrosabb versenye 2005-ben, Szuzukában volt. Az év utolsó előtti nagydíján az eső és a motorproblémák miatt csak a 17. helyről tudott rajtolni, ám hihetetlen lendülettel előretört, és elsőként intették le. 

2006-ban ismét egy pokolian gyenge év következett a McLaren számára. Kimi hat nagydíjat nem tudott befejezni az évben, futamgyőzelem nélkül zárta a szezont. Az év legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Räikkönennek a Monacói Nagydíjon elfüstölt a motorja. Ő leparkolta az autót, kiszállt belőle, és a bokszutca helyett a jachtja felé vette az irányt, ahol barátai vártak rá. 

Az Olasz Nagydíjon a Ferrari bejelentette, hogy a visszavonuló Schumacher helyére szerződteti a finnt, a frigy pedig a következő évben vb-címet ért. Kimi utolsó mcLarenes futamán, a Brazil Nagydíjon a pilótákat a legendás labdarúgó, a háromszoros világbajnok Pelé konferálta fel. Ám a finnt nem találták sehol, hiába szólították. Később, már a rajtrácson megkérdezték Räikkönentől, hogy miért maradt távol. Erre csupán annyit felelt:

Épp sz*rtam.

Világbajnoki cím a Ferrarival 

2007-ben Kimi Räikkönen megszerezte egyetlen világbajnoki címét, ami csupán egyetlen ponton múlt. A szezonnyitó nagydíjon élete első ferraris futamán győzni tudott, de utána hat versenyen át nem jött össze a bravúr, sőt, a hat hétvége alatt csupán két harmadik helyet tudott behúzni. A siralmas első félév után az év második fele viszont mesébe illően alakult számára, további öt győzelem és megszakítás nélküli dobogós futamok következtek, egyetlen kieséssel. Ehhez nagyban hozzájárult a McLaren házon belüli viszálya is, hiszen miután a finn otthagyta a csapatot, a következő évre nagyon eltalálták az autót a britek, és a világbajnoki címért küzdött mindkét versenyzőjük. Ám a világbajnok személyének kérdése az utolsó futamig váratott magára. 

Brazíliába hárman utaztak el úgy, hogy világbajnokként zárhatják a hétvégét. A feljavult McLaren színeiben Lewis Hamilton és Fernando Alonso egyaránt esélyesek voltak a vb-cím elhódítására Räikkönen mellett.  

AZ ÁLLÁS ÍGY NÉZETT KI A ZÁRÓFUTAM ELŐTT: HAMILTON 107 PONT, ALONSO 103, RÄIKKÖNEN 100.

A futamon Hamilton kicsúszott, majd váltóhiba miatt körülbelül fél percre lelassult, és visszaesett a 18. helyre. Felipe Massa és Räikkönen magabiztosan diktálta a tempót az élen, Alonso nem tudta velük tartani a lépést. A finn aztán a bokszkiállások alatt elévágott Massának, és megnyerte a futamot, Alonso a harmadik, Hamilton pedig a hetedik helyen ért célba, a végeredmény ezek után így festett:

RÄIKKÖNEN 110 PONT, HAMILTON 109, ALONSO 109.

A nagydíj leintése után viszont egy darabig még kérdéses volt a finn világbajnoki címe. Az FIA ugyanis vizsgálta Nico Rosberg, Robert Kubica és Nick Heidfeld autóját, arra gyanakodtak a bírák, hogy az üzemanyag hőmérsékletével babráltak valamit a mérnökök. Ha kiderült volna bármelyikükről, hogy valóban szabálytalan volt az autójuk, a kizárás miatt Hamilton a hetedik helyről egyet előrelépvén világbajnok lett volna. 

A világbajnoki címet követő évben csapattársának, Felipe Massának jobban jött ki a lépés az autóval, ám egy ponttal lemaradva Hamiltontól az emlékezetes 2008-as fináléban végül a brit szerezte meg élete első világbajnoki címét. Az idény folyamán Kimi kétszer állhatott a dobogó legfelső fokára.

A 2009-es évben gyengére sikerült a Ferrari F60 névre keresztelt versenyautó, ám csodával határos módon a Belga Nagydíjat a hatodik helyről rajtolva nyerte meg, ez a győzelem volt a Ferrari egyetlen első helye az évben. Ez volt az a rajt, ahol az első kanyarban a bukótérben fordult el, így több lendülettel érkezett az Eau Rouge–Raidillon kombinációba, majd a Kemmel egyenesbe. A nagyobb sebesség miatt kettőt tudott előzni az egyes kanyar után. Räikkönent joggal nevezhetik Spa királyának, abban az időben öt futamból négyet megnyert az Ardennekben kanyargó aszfaltcsíkon. 

Ugyanebben az évben volt az elúszó maláj futam, ahol 31 kör után leintették a versenyt, annyira ömlött az eső. A verseny elején Ferrarinál úgy gondolták, hamarabb jön az égi áldás, ezért kihozták a finnt esőgumikért, ám a kockáztatás nem jött be, Kimi száraz pályán körözött az esőgumikkal, emiatt visszaesett a mezőnyben. A monszun később érkezett, és elmosta a nagydíjat. Miközben álltak az autók a rajtrácson és ömlött az eső, Räikkönen a nézők nagy meglepetésére bontott egy jégkrémet:

Rövid kitérő a rali világába

A 2009-es év végén a Ferrari bejelentette, hogy hiába van szerződése 2010-re a Jégemberrel, Kimi Räikkönen helyére Fernando Alonso érkezik. A pletykák szerint Kimi visszatért volna a McLarenbe, hogy Lewis Hamilton oldalán versenyezzen, ám a tárgyalások elhasaltak. Aztán a Mercedesről is szó volt, ám a német istálló Michael Schumachert és Nico Rosberget szerződtette. A száguldó cirkuszból kivonulni készülő Toyota ülést ajánlott a finnek, ám ő nem akart olyan csapatnak vezetni, akik esélytelenek a világbajnoki győzelemre. Emellett a testvére is ralizott Finnországban, így akárcsak gyerekkorában, gondolta kipróbálja, mit csinál a bátyja. Ez is egy olyan pont a finn pályafutásában, amikor Räikkönen épp abba kezd bele, amihez kedve van. 

Kimi Räikkönen már 2009 januárjában részt vett az Artic Lapland Ralin, aztán a Rali-Világbajnokságban, a WRC-n is bemutatkozott a nyár során, négy nappal azután, hogy a Magyar Nagydíjon másodikként ért célba. 2010-ben és 2011-ben a WRC-ben indult, ahol szakaszt is tudott nyerni, a bajnokságban tizedékként végzett mindkét évben. Több tapasztalt ralist is maga mögé tudott utasítani, saját elmondása szerint viszont számára hiányzott a pályán való egymás elleni versenyzés. 

A rali mellett 2011-ben próbálkozott még a NASCAR világában is, ám két futamon indult mindössze, az ígérgető szponzorok miatt a kalandból nem lett semmi. Pedig a finn azt nyilatkozta, a legjobb ebben a versenyzési formában, hogy annyi autó van a pályán, hogy mindig van lehetőség valakivel csatázni. 

Visszatérés a Lotusszal

Kimi Räikkönennek végül hiányzott az F1, és szeretett volna visszatérni. Az első pletykák a Williamsszel való kooperációról szóltak, a finnt látták is a csapat főhadiszállásán Oxforshire-ben. Végül 2011 novemberében érkezett a bejelentés, hogy a Renault csapatára épülő Lotusszal versenyzik 2012-től a Jégember. A visszatérésének évében Kimi harmadik lett a világbajnoki pontversenyben, az autó meglepően kompetitív volt. Az első győzelmét Abu–Dzabiban szerezte meg, onnan származik az azóta már szállóigévé vált mondata, amit a versenymérnökének mondott:

Just leave me alone, I know what I'm doing (Hagyj már békén, tudom, mit csinálok) 

A következő év már nem sikerült ilyen fényesre a Lotusszal. Bár a szezon közepén még második is volt a bajnokságban 38 ponttal Sebastian Vettel mögött, Fortuna elengedte a csapat kezét. Technikai problémák hátráltatták az istállót, emellett megromlott a viszony Kimi és a Lotus között. Az Olasz Nagydíj után a Ferrari bejelentette, hogy a Jégember 2014-től ismét náluk versenyez, Fernando Alonsóval vállvetve. Fény derült arra is, hogy a Lotus a pocsék anyagi helyzete miatt egész évben egy garast nem fizetett a finnek, ez több millió eurós elmaradást jelentett. Räikkönen ezt a nyilvánosság előtt is vállalta, hogy többek között ezért is igazolt a Ferrarihoz.

Az Indiai Nagydíjon Räikkönen nem volt hajlandó egyből elengedni csapattársát, Romain Grosjeant, ezért a csapat sportigazgatójával, Alan Permane-val eldurvult a szóváltás a rádión:

Az indiait követő futamra Räikkönen nagyon meggondolta, hogy elmegy-e. Az utolsó pillanatban utazott el Abu–Dzabiba, ahol az időmérőn hiába futotta az ötödik legjobb időt, az autója nem felelt meg az előírásoknak, így a 22. helyre sorolták hátra. A rajtnál eltörte az autója felfüggesztését, miután kiszállt a Lotusból, azonnal a hotelszobájába ment, miközben még javában tartott a verseny. Az év további két nagydíján már nem vett részt, hátműtétre hivatkozva. 

Az autó jó volt, de a csapat anyagilag nem volt a legjobb helyzetben

– mesélt később a lotusos éráról a saját tömör stílusában. 

Olasz kalandok, második felvonás

Bármekkora reményekkel is várták a szurkolók Kimi Räikkönen második ferraris eljövetelét, a finn nem hozott megváltást. A V6-os hibrid korszakot nagyon nem érezte az olasz istálló, nem sikerült világbajnoki címre esélyes autót tervezni a mérnököknek. A 2014-es idényben dobogós helyet sem sikerült szereznie a finnek, 2015-re minimálisan javultak a dolgok, két harmadik és egy második helyezés volt Kimi mérlege.

Az egyetlen győzelmét a második ferraris érájában 2018-ban, az Austini Nagydíjon érte el. Ezzel a győzelemmel kijelenthető, hogy élete első és utolsó F1-es sikere között 5691 nap telt el, ráadásul ugyanazon a napon nyert Austinban, mint 2007-ben a világbajnoki címét Interlagosban. 

A 2018-as évben egészen jól működött az autó, Sebastian Vettel második, Kimi Räikkönen pedig harmadik lett a világbajnoki pontversenyben. Az élen – mily meglepő – Lewis Hamilton végzett, aki 88 pontot vert a második helyezett németre. A világbajnoki díjátadót igencsak emlékezetessé tette Kimi, aki alaposan felöntött a garatra:

Még 2018 őszén Kimi bejelentette, hogy a következő idényben ismét a Sauber csapatával versenyez, akikkel 2001-ben debütált a száguldó cirkusz világában. Később az istállót átkeresztelték Alfa Romeo Racingre. 2019-ben a szezon első felében a 8. helyen állt a világbajnoki pontversenyben, míg csapattársa, az újonc Antonio Giovinazzi csupán egyetlen pontot szerzett. Ám a nyári szünet után hét versenyen megszakítás nélkül nem tudott pontot gyűjteni a Jégember, végül a 12. lett összesítésben. 2020-ra a rajtrács leggyengébb autójának bizonyult az Alfa, a Haasszal és a Williamsszel tudta csak felvenni a versenyt. Az autó hiányosságai néha pótolhatónak bizonyultak a gyorsasággal és a rutinnal, így volt ez Portimaóban, ahol a 16. helyről rajtolva Kimi felküzdötte magát a hatodikra, csupán egyetlen kör alatt:

A helyzet nem sokat változott 2021-re sem, az Alfával nem történtek csodák. Két nagydíjat viszont koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynia Räikkönennek, így 351 megkezdett futam helyett 349 szerepel a neve mellett. Ám ez is egy olyan rekord, amit nem mostanában fognak megdönteni. A száguldó cirkusz tagjai így búcsúztak a Jégembertől:

Csapata a híres mondattal köszönt el tőle, az autójára került a szellemes felirat:

A Formula–1 hivatalos YouTube csatornáján pedig megjelent egy animált videó, ahol Kimi narrálja a saját történetét:

Kimi Räikkönen távozásával az F1 egy szürkébb hely lett. Nincs még egy ilyen egyedi versenyző, aki szembemegy minden útmutatással, és hihetetlen egyéniségével dobja fel a bokszutcát. A végére látszott már a Jégemberen, hogy kicsit megfáradt a kimerítő szezonban, az utolsó pálya széli interjújánál a családja is vele volt. Kimi kitért rá, hogy nagyon örül annak, hogy végre van lehetősége a családjával is időt tölteni, és felfedezni egy „átlagosabb” életet. 

(Borítókép: Kimi Räikkönen az Abu-Dzabi Nagydíj előtt 2021. december 12-én.  Fotó:  KAMRAN JEBREILI / various sources / AFP)