Fernando Alonso elhagyja az Alpine-t, csapatot vált a Formula–1-ben

Az Aston Martin hivatalos közösségi felületein jelentette be közvetlenül a Magyar Nagydíj végeztével, hogy a következő szezontól a csapat versenyzője lesz Fernando Alonso. A spanyol versenyző 2021 óta az Alpine színeiben versenyez a Formula–1-ben.
A 2005 és 2006-ban világbajnoki címet nyerő Alonso a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel helyét veszi át az Aston Martinnál, miután a német versenyző a múlt héten jelentette be, hogy a szezon végeztével befejezi pályafutását.
Az Aston Martin jelenleg az egyik legizgalmasabb csapat a Formula–1-ben. Kiválóan ismerem Lawrence Strollt, a csapat tulajdonosát, és másik versenyzőjüket, Lance-t is, így tudom, hogy megvan bennük az ambíció és a szenvedély, hogy a jövőben sikeresek legyenek. Egyik csapat sem mutat jelenleg nagyobb potenciált a jövőbeli sikerre, mint az Aston Martin
– nyilatkozta a 41 éves versenyző új csapatáról.
Fernando Alonso korábban a Renault, a McLaren és a Ferrari színeiben is versenyzett, pályafutása első győzelmét a 2003-as Magyar Nagydíjon aratta. A jelenlegi világbajnoki pontversenyben a tizedik helyen áll, 41 ponttal.
A hivatalos tájékoztatás szerint többéves megállapodás született a felek között.
(Borítókép: Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
március 3., 20:13
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19
- Sport
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38
- Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros
Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.
március 2., 15:04
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34
- Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus
A miniszterelnök nem kapott számlát.
tegnap, 18:15