A címvédő Max Verstappen nyerte a szezon első F1-es időmérőjét

GettyImages-1471211486
2023.03.04. 17:20
Véget ért az autósport szerelmeseinek hosszan tartó böjtje, a mostani hétvégén végre visszatért a Formula–1-es szezon. Az idénynyitó futamot vasárnap Bahreinben rendezik, a szombati időmérőn pedig bár voltak jelei, mégsem történt meglepetés: a címvédő Max Verstappen indulhat az élről Red Bull-os csapattársa, Sergio Pérez és a ferraris Charles Leclerc elől.

A szabadedzéseken nem várt riválist kaptak az élmenők. 

Olyannyira, hogy az idén már Aston Martinnal versenyző Fernando Alonso pénteken délután és szombatON is a legjobb időt autózta.

A kétszeres világbajnok spanyol napra pontosan 22 évvel ezelőtt, 2001. március 4-én debütált az F1-ben az Ausztrál Nagydíjon. Legutóbb 2012-ben Hockenheimben végzett az élen a Ferrarival, 11 év után nyílt tehát újra lehetősége arra, hogy az első rajtkockáért szálljon harcba.

Q1

Charles Leclerc gurult ki elsőként a pályára, azonban ahogy a monacói elindult a gyors körére, két elem is lerepült az autójáról, a törmelék miatt pedig piros zászlóval megszakították az időmérőt. A takarítást és az első mért köröket követően Carlos Sainz állt az első helyen 1:30.993-as idővel, akit George Russell, Leclerc, Alonso és a másik Aston Martin, a csuklótöréssel versenyző Lance Stroll követett.

Kapcsolódó
Eldőlt, hogy elindulhat-e a bringabalesetet szenvedő F1-pilóta a nyitányon

Eldőlt, hogy elindulhat-e a bringabalesetet szenvedő F1-pilóta a nyitányon

A szezon előtti teszten az F2-es bajnok helyettesítette.

Az élmezőnyben a folytatásban sem történt változás, a Q2-be jutásért viszont óriási csata dúlt a hátsó régióban. Végül a három újonc, Logan Sargeant – aki ezredre annyit ment, mint Lando Norris, ám néhány körrel később, holtversenynél a hamarabb futott kör a jobb –, Oscar Piastri és Nyck de Vries búcsúzott, valamint Pierre Gasly és Kevin Magnussen.

Q2

A második szakaszban a két Mercedes kezdett jól, Lewis Hamilton, Russell volt a sorrend az élen. A két Red Bull azonban sokáig nem hagyta örülni a brit pilótákat, a címvédő Max Verstappen három lila szektorral, 1:30.503-mal vette át a vezetést, csapattársa, Sergio Pérez két tizeddel követte, Alonso bő fél másodperccel lemaradva volt ötödik.

Leclerc aztán a hétvége leggyorsabb körével (1:30.282)  megnyerte a Q2-t Verstappen, Russell és Hamilton előtt, a legjobb tízbe pedig Norris, Bottas, Csou, Cunoda és Albon nem került be.

Q3

Rendkívül szoros végjátékra volt kilátás, nagyon közel voltak egymáshoz a versenyzők, így szinte megjósolhatatlan volt, ki szerzi meg az idénye első pole-ját. A címvédő Verstappen azonnal odapakolt egy 1:30-on belüli időt, 1:29.897-tel ugrott az élre, Leclerc, Pérez, Sainz és Stroll elé.

A többiek nem jöttek ki, csak öt perccel az időmérő vége előtt, így az utolsó körökre maradt a döntés a rajtrács sorrendjéről. 

A holland viszont nem hagyta magát, 1:29.708-ra javította saját idejét, amelyet senki nem tudott megközelíteni, így ő nyerte a szezon első kvalifikációját.

Mellőle csapattársa, Pérez indulhat majd, aki megelőzte a két Ferrarit, Leclerc lett a harmadik, Sainz pedig a negyedik. Alonso végül csak az ötödik rajtkockát szerezte meg, mögüle a két Mercedes indulhat majd, Russell, Hamilton sorrendben.

A szahíri futam vasárnap 16.00-kor rajtol majd el, az Indexen élő, szöveges közvetítéssel és összefoglalóval jelentkezünk majd.

Bahreini Nagydíj, Szahír
Időmérő, végeredmény:

1. Max Verstappen (Red Bull)
2. Sergio Pérez (Red Bull)
3. Charles Leclerc (Ferrari)
4. Carlos Sainz (Ferrari)
5. Fernando Alonso (Aston Martin)
6. George Russell (Mercedes)
7. Lewis Hamilton (Mercedes)
8. Lance Stroll (Aston Martin)
9. Esteban Ocon (Alpine)
10. Nico Hülkenberg (Haas)
11. Lando Norris (McLaren)
12. Valtteri Bottas (Alfa Romeo)
13. Csou Kuan-Jü (Alfa Romeo)
14. Cunoda Juki (AphaTauri)
15. Alexander Albon (Williams)
16. Logan Sargeant (Williams)
17. Pierre Gasly (Alpine)
18. Kevin Magnussen (Haas)
19. Oscar Piastri (McLaren)
20. Nyck De Vries (AlphaTauri)

(Borítókép:   Lars Baron / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.

március 1., 18:04

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Sport
Megduplázták az ellenfél csatárát életveszélyesen letaroló kapus eltiltását

Megduplázták az ellenfél csatárát életveszélyesen letaroló kapus eltiltását

Az is igaz viszont, hogy Liam Roberts családja durva fenyegetéseket kapott.

2 órája

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

30 perce

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába

Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába

Elmondása szerint nem volt ilyen terv.

1 órája

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

1 órája

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08

  • Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.

március 1., 14:49

  • Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.

március 1., 11:50

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36