Verstappen nyerte a sprintfutamot Austinban, Norrist harmadikként intették le

2024.10.19. 20:55
Max Verstappen nyerte a Formula–1-es sorozat Egyesült Államok Nagydíjának szombati sprintfutamát a texasi Austinban. A rengeteg akcióval tarkított verseny végén Carlos Sainz lett a második, Lando Norris pedig a harmadik.

Az élről jól kapta el a rajtot a címvédő és háromszoros világbajnok Verstappen, de a legjobban Norris startolt, aki két pozíciót előrelépve a holland mögé zárkózott fel.

Harmadikként George Russell, a Mercedes brit pilótája körözött az elején, mögötte pedig a két ferraris, Sainz és a monacói Charles Leclerc előzgette egymást. A hatodik pozícióban a Mercedest irányító brit Lewis Hamilton haladt.

A futam közepén előbb Sainz, majd Leclerc is megelőzte Russellt, a végéhez közeledve a két Ferrari nagyon megközelítette Norrist is, aki az utolsó kör elején elfékezte magát, Sainz pedig egy szép előzéssel kihasználta ezt.

Verstappen négyből negyedszer bizonyult a leggyorsabbnak sprintfutamon az idény során: előzőleg Kínában, Miamiban, valamint az ausztriai Spielbergben is ő győzött. Mostani sikerével 54 pontra növelte előnyét Norrisszal szemben az összetettben.

A rövid távú viadalon az első nyolc helyezett szerez világbajnoki pontokat: a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a negyedik 5, az ötödik 4, a hatodik 3, a hetedik 2, a nyolcadik pedig 1 pontot.

Frissítés: A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a sprintfutam után vizsgálatot indított Lando Norris ellen a Charles Leclerc ellen bemutatott megmozdulása nyomán. 

Formula–1

Egyesült Államok Nagydíja

Sprintfutam (19 kör, 104,7 km, a pontszerzők):

  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 31.18.417 perc
  2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 3.882 mp hátrány
  3. Lando Norris (brit, McLaren) 6.240
  4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 6.956
  5. George Russell (brit, Mercedes) 15.766
  6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 18.724
  7. Kevin Magnussen (dán, Haas) 25.161
  8. Nico Hülkenberg (német, Haas) 26.588

Az Egyesült Államok Nagydíjának rajtsorrendjéről döntő időmérő edzés közép-európai idő szerint éjfélkor kezdődik Austinban. Az Egyesült Államok Nagydíjának fő futamát vasárnap rendezik magyar idő szerint 21:00 órától.