|
Kar, hatalom
|
Aki úgy érezte, hogy akár egy kis hatással is lehet a két csapat szurkolóira, megszólalt az elmúlt napokban, önmérsékletet kérve a felektől. Persze ennek csekély foganata lett volna, de ezúttal a szervezők is jól látták el feladatukat. Már három órával a mérkőzés előtt kordon vette körül a stadiont, s a rend őrei - tanulva a tavalyi eseményekből - most jóval messzebb húzták ki a kerítést. Ehhez persze jóval több emberre volt szükség, de ez most nem számított.
A lilák néhány perccel négy óra előtt érkeztek, Ferencváros-gyalázó rigmusaik már jóval előttük ,,kiértek" a metróból. A zöld fanatikusok ekkor rohamra indultak, de a remekül megszervezett rohamsisakosok pillanatok alatt szétszórták őket. Az újpesti szurkolók igencsak biztonságban érezhették tehát magukat, s ez néhányuknak plusz bátorságot adott, amit - a pártatlanság híveként - gumibottal fékezett meg a rendőrség.
|
|
A stadionban folytatódott a szombat délutáni matiné, a felek egymás gyalázásával múlatták az időt. A magyar nyelv minden fortélyát bevetve ugyanarra a dallamra mindkét tábornak volt valami rigmusa - ezek általában semmilyen kapcsolatban sem voltak a sporttal. Az újpestiek kedvenc dalának a Guantanamera bizonyult: a kubai forradalmi induló dallamára legalább négy Fradi pocskondiázó szövegük volt (Szar Ferencváros! Utálunk, szar Ferencváros! ... Sz.pd le a Torgyánt! Fradista, sz.pd le a Torgyánt!) A hazaiak sem maradtak el mögöttük, ők a viola indulóknak adtak új tartalmat. (Az egész világot átutazom, hogy egy lilát üssek agyon...Áléáléáléáléóóó! F.szszopó, Újpest!) Ebben a hangulatban gyorsan telt az idő, így lassan elkezdődött a mérkőzés a pályán is. A szurkolók egy pár percre elfeledkeztek egymásról, és színvonalas élőképpel kedveskedtek kedvenceiknek. Aztán visszatért minden a régi medrébe.
|
Jó este, jó szurkolás
|
A pályán hamar fölénybe a Fradi, a negyedik percben Bárányos 25 méteres szabadrúgását bravúrral tolta szögletre Bíró. Fél óra múlva Szűcs Lajos kopírozta le kollégája bravúrját: Tóth Norbert 19 méteres szabadrúgásánál mutatott be hatalmas vetődést. A csapatok, mintha tudnák, hogy ők csak másodsorban érdeklik ezúttal a nagyérdeműt, megpróbáltak észrevétlenek maradni. Sikerrel. A ,,szurkolást" csak néha zavarta meg egy-egy téves bírói ítélet, különben minden a várt-megszokott légkörben zajlott.
A szünetben óriási bakit követtek el a rendfenntartók: kivezettek egy ,,kettes szektorost" a nézőtérről. A társaknak nem is kellett több, megrohanták a vétkeseket. A csetepatéba bekapcsolódott az In-kal is, így teljessé vált a pofonosztás. Egy kis gumibot, könnygáz és már folytatódott is a mérkőzés.
|
Egy kis gumibot, egy kis könnygáz
|
A második félidőben is fölényben játszott az FTC, de folyamatos játék nem igazán alakulhatott ki, hála Ábrahám játékvezetőnek, akinek ezen a szombat délutánon egy ovifoci-meccs levezetése is gondot okozott volna. Az 55. percben gólt kiáltott a hazai közönség, de Bárányos 16 méterről leadott lövése (gurítása) centikkel elkerülte az újpesti kapu jobb alsó sarkát. A továbbiakban ismét Ábrahám vette át a marsallbotot, és már nem is adta ki a kezéből. A stadion órája szerint még egy perc hátravolt az összecsapásból, amikor a spori - mindenki meglepetésére - lefújta a derbit. Az előzmények alapján az igazi úgyis csak ezután kezdődött.
Jegyzőkönyv
|
Ferencváros - Újpest 0 - 0
Üllői út: 10612 néző. Vezette: Ábrahám (Balajti, Georgiu)
FTC: Szűcs L. - Lakos - Crnomarkovics, Csoknay, Nagy N. - Halgas, Bárányos (Rob a 79. percben), Vén, Füzi - Tóth M., Horváth P.
UTE: Bíró Sz. - Kozma - Jenei (Kovács B. a 85. percben), Szlezák, Kiskapusi, Tamási - Pető, Dvéri (Terjék a 63. percben, Waltner a 78. percben), Lőw - Tóth N., Kovács Z.
Sárga lap: Dvéri az 51., Nagy N. a 90. percben
Szögletarány: 7:3 (4:1) a Ferencváros javára
|
|
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!