Szakemberek szerint is a rövid egy hetes szünetben a
Ferencváros és a
Videoton igazolt a legjobban. Ezt a véleményt osztja
Csank János, a Fradi vezetőedzője is, aki mégis összeállítási gondokkal küzd. Mint az Index kérdésére elmondta, az első fordulóban az Átigazolási Bizottság állítja össze csapatát. Ugyanis egy nappal a találkozó előtt még nem tudja, hogy kinek jön meg a mérkőzésig a játékengedélye, és kit enged játszani a Bizottság. A megszokott csapatból Lipcsei és Cheregi eltiltás, Tóth Mihály és Nagy Norbert sérülés miatt biztosan nem lehet ott a szombati kezdőcsapatban. Nehezíti még a mester dolgát, hogy az ellenfél új igazolásairól, azok játékengedélyéről sem tud.
A sűrű bajuszú tréner úgy gondolja, ilyen előzmények után mondhatná, hogy idegenben jó az iksz, de még így is a győzelemért utaznak Fehérvárra. Hosszú távon ugyanis nem lehet idegenben mindig döntetlenre játszani, ha elszeretnék érni a kitűzött célt, a dobogót. A jelenlegi Fradinak nem lehet színezni a játékot, egyszerűen csak nyerni kell.
Az ellenfél részéről Csongrádi Ferenc vezetőedző nagyon óvatosan nyilatkozott. Sok a bizonytalanság, nem tudja, hogy az új játékosok mire lesznek képesek. Az újonnan igazoltak mindössze három napja edzenek együtt a többiekkel, még azt sem tudja, kire számíthat közülük kezdőként. A meccsen, ha jól játszik a csapat, a döntetlen sem csalódás. A Vidinél helyezésben gondolkoznak és ez alapján a hatodiktól kilencedik helyig az elvárás.
|
Kabát Péter
|
A forduló nyitómérkőzésén a házigazda
Debrecen számára a legnagyobb megkönnyebbülést az jelenti, hogy
Kabát Péter idegei felmondták egy pillanatra a szolgálatot az előző fordulóban, és feleslegesen kiállítatta magát. A civis városban is jól emlékeznek arra, hogy az alapszakaszban kétszer is alulmaradtak a fővárosiakkal szemben és a két mérkőzés összes
Vasas gólját Kabát szerezte. Komjáti András edző kiemelten nagy szerepet tulajdonít az első meccsnek, mert szerinte az első mérkőzés eredménye befolyásolhatja a további szereplésüket. A Lokinál a nemzetközi kupaszereplést tűzték ki célul, ami legalább dobogós helyezést vagy Magyar Kupa győzelmet jelent.
|
Mezei György
|
A Fáy utcában Kabát hiányzásával kapcsolatban
Mezey György úgy véli, hogy egy élcsapatnak, amelyiknek a hozzájuk hasonlóan nagy céljai vannak, tudnia kell pótolni egy-egy futballistát. Az angyalföldiek az utóbbi időben sorra nyerték mérkőzéseiket, az edző szerint azért, mert az angyalföldi labdarúgók az utóbbi időben jelentős mentális fejlődésen mentek keresztül. Ez többek között fegyelmezettségükben és a jó védekezésükben mérhető le.
A forduló kiemelkedő rangadóját, az MTK-Dunaferr derbit nem tudni mikor játsszák le. Egervári Sándor az Újvárosiak edzője szerint november 22-én szívesen játszanának, de ez elsődlegesen az MTK továbbjutásától, és az időjárástól függ. Ha továbbjut, akkor csak jövőre lesz meccs. Sajnálják az elmaradt meccset, mert mindenki egészséges, és jó formában van. Az Újpest-ZTE mérkőzésnek szintén nincs még pontos időpontja.
A rájátszás első fordulójának párosítása:
| |
November 3., péntek: Debreceni VSC-Vasas DH 17.15.
November 4., szombat: Lombard FC-Matáv Sopron 13, Győri ETO FC-Kispest HFC 17, Videoton FCF-Ferencvárosi TC 17.
Elhalasztva: Újpest FC-Zalahús ZTE FC, MTK Hungária FC-Dunaferr SE.
|
|
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!