
További Futball cikkek
-
Egy éve nem látott verést kapott a sereghajtótól az MTK Budapest
- Szoboszlai Dominik: Megmondtam Kerkeznek, hogy nekem ne csússzon be, mert mind a ketten kellünk a válogatottnál
- Észak-Korea zsarnoka száműzte a képernyőről a Tottenham meccseit
- Brazil és nigériai tehetséggel erősítette meg keretét a Ferencváros labdarúgócsapata
- Újabb magyar labdarúgóját adta kölcsön a Ferencváros
Az már kevésbé keltett felzúdulást a Fradinál, hogy ezúttal Hrutka és Dragóner hiányában Lipcsei Péter lett a középhátvéd, hiszen ő egy emlékezetes meccsen már sikerrel tette a dolgát ezen a poszton. Akkor. Moszkvában egy góllal ugyan kikapott KEK-meccsen a Fradi, de ő volt csapata legjobbja. Akkor azt a Telek András kellett helyettesítenie, aki most a zalaiakat erősíti.
A Fradi fölénybe került az első negyedóra után, ezt jelezte Gyepes(17.perc), illetve a már említett Lipcsei kapufája (28.perc), utóbbi egy húszméteres szabadrúgást küldött mesterien a felső lécre, és bizony Turinak nem sok köze volt a helyzethez.
A ZTE-ről semmi jót sem lehetett elmondani a félidő utolsó percéig, hűen tükrözte a játékukat az, hogy a válogatottat is megjárt Egressy előbb egy sarkazásnál saját lábát találta el, majd egy labda után futva nekiütközött a zajmikrofonnak. Filó aztán - végszóra - megmentette a hazaiak becsületét, az egyetlen veszélyes helyzet az ő nevéhez fűződik, de ő is csak a kapufát találta el.
A második félidőben a Fradi eldönthette volna meccset, mégpedig a tartalékjai révén. Előbb Kriston, majd Nagy Norbert került százszázalékos ziccerbe, de mindketten hibáztak, pontosabban Turi résen volt. A meccs végén Tóth Mihály került kétszer helyzetbe, de ekkor is a ZTE hálóőre hárított. A ZTE továbbra is küszködött, legalább negyvenszer passzoltak pontatlanul a kilencven perc alatt, és mindössze két szabadrúgás után kellett hárítania Szűcsnek, előbbit a megsérült Egressy, utóbbit a helyére beállt, Radu Sabo küldte kapura.
Igazságos döntetlen. A Fradi amiatt búslakodhat, hogy a sorsolás szeszélye folytán nem ősszel került össze az akkor igen gyenge ZTE-vel, mert akkor aligha ez az eredmény születik. Az egerszegi drukkerek pedig szomorúan megjegyezhették: az idén először kispadra ülő Glázer Róbert nem hozott győzelmet, mi több, lélektelen játékkal "lepte meg" a szép számú közönséget.
További mérkőzések a 9. fordulóban
|

