Nem nyugszanak a kedélyek a Ferencvárosnál, miután Nyilasi Tibor kedden "kitálalt", vagyis részletesen elmondta, miért nem tér vissza az Üllői útra. Az egykori klasszis futballista, valamint a Fradi kétszeres volt edzője sportigazgató lett volna a klubnál, de egy feltételére - hogy dr. Török Ferenc személyében egy főt delegálhasson az rt. igazgatóságába - nemet mondott az új befektető, a neki ajánlatot tévő Kovács Ádám.
Az FTC szerint Nyilasi rágalmaz
|
Albert Flórián |
Nyilasi a Fotex-szerződésre és a Celladammal kötött megállapodásra is tett megjegyzéseket, ami felbőszítette az FTC Rt-ben immár szászázalékos tulajdonos Ferencvárosi Torna Club vezetőit. Az elnökség szakosztályok képviselői ezért csütörtökön nyilatkozatban álltak ki az elnök, Furulyás János mellett, aki ellen szerintük a napokban - Nyilasi megnyilatkozása mellett más formában is - éles támadássorozat indult. "Elutasítunk minden olyan megnyilvánulást, amely arra irányul, hogy a döntések felelősségét Furulyás Elnök Úr egy személyben kell, hogy viselje. Elismerjük és vállaljuk viszont a kollektív felelősséget" - áll a dokumentumban, amelyet többek között - a kézilabdázók részéről - Kökény Bea, a - birkózók képviseletében - Sike András, illetve Rákosi Gyula, Albert Flórián, valamint a vízilabda-szakosztály vezetője, Wiesner Tamás jegyzett.
A nyilatkozatot jegyzők kitérnek a Fradit féltők Társaságára is, amelytől elvárják, hogy "konkrét szerepvállalás, illetve felelősségvállalás hiányában ne ártsanak, ne vádaskodjanak, és főleg ne rágalmazzák azokat a vezetőket, akik már három éve biztosítják az FTC működéséhez szükséges forrásokat. Amennyiben a jövőben, bármely fórumon ez megtörténik, számolniuk kell a jogi következményekkel". Nyilasit érintve megjegyzik, nem "tartjuk szerencsésnek, hogy anélkül fogalmazott meg negatív véleményt a Fotex Rt.-vel és a Kovács Ádámmal kötött szerződésekről, hogy ismerné azok pontos tartalmát, illetve célját".
"Nyomják a süket dumát"
|
Kökény Bea |
Azt is leszögezik, hogy az FTC vezetésének eredeti szándéka volt, hogy Nyilasi Tibor "meghatározó személyisége legyen az FTC Labdarúgó Rt.-nek". Az aláírók szerint "több, mint szerencsétlen az a megnyilvánulása is, amely szerint többek között azért ragaszkodik dr. Török Ferenc Úrhoz, mert 'nem ért a gazdasági ügyekhez, és börtönbe nem szívesen kerülne'". Az elnökség és a szakosztály képviselői szerint ez a megjegyzés kimeríti a rágalmazás fogalmát.
Kifogásolta Nyilasi feltételét Albert Flórián is, aki szerint a korábbi zöld-fehér sztárra a szakmai háttér biztosítása várt volna, a jogi és gazdasági ügyek áttekintése nem az ő feladata lett volna. A Fradit Féltők Társasága tevékenységét kifogásolta Szűcs Lajos és Rákosi Gyula is, utóbbi szerint az FTC-ért aggódók "kívülről féltik az FTC-t, mert nem tudják, mi történik itt, aztán csak nyomják a süket dumát".
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!