A magyar középpályás szerződése nyáron jár le, azonban már jelezték neki, szeretnék megtartani. Lisztes is hajlandó lenne maradni, de a jelenleginél jobb szerződési feltételekkel. A Bild című nagy példányszámú lap azonban úgy tudja, hogy a Real Mallorca érdeklődik a játékos iránt, s az újságnak Lisztes - a Bild szerint "sokatmondóan" - így nyilatkozott: "Mallorca szép sziget, sok német is él ott."
Az egykori Fradi-kedvenc a Werderrel január 12-én kilencnapos törökországi edzőtáborozásra utazik, s amint mondta, nem köti konkrét időponthoz, hogy mikor kellene előállnia a Brémának a kedvezőbb ajánlattal. Lisztes neve eddig az Udinese, a Parma és a Perugia csapatánál is felmerült. Az őszi szezon után a Brement a Bundesliga játékosai az idei bajnokság elsőszámú favoritjának tartják.