Bombariadó miatt szakadt félbe a Real Madrid-Real Sociedad spanyol bajnoki futballmérkőzés vasárnap este a madridi Santiago Bernabeu stadionban.
Már csak két perc volt hátra
Forrás: diarioas.es
Háromnegyed kilenc körül alig több mint két perc volt már csak hátra a találkozóból, amikor a negyedik játékvezető a pályára szaladt a vezetőbíróhoz, majd ő azonnal lefújta a meccset, és az öltözőbe parancsolta a játékosokat. A lelátók kiürítését is megkezdték, szinte hihetetlen, de a hatvanezer néző alig öt perc alatt távozott, többezren a gyepen keresztül hagyták el a tribünöket.
Amint az hamar kiderült, egy talefonhívás miatt kellett evakuálni a stadiont: az AS című lap információja szerint valaki azzal fenyegetőzött, hogy bombát helyezett el az épületben, amely kilenckor fel is robban. Szerencsére ez nem történt meg, bár a pokolgépet - ha volt egyáltalán - nem találták meg a hatóságok.
Nem tudni, hivatalos lesz-e az 1-1
A mérkőzés percekkel a vége előtt 1-1-es döntetlenre állt, Ronaldo vezető góljára Nihat válaszolt a második félidő közepén. Természetesen nem tudni bitosan, hogy ez lesz-e a végeredmény, de ha igen, akkor a Realnak már tizenegy pont a hátránya a nagy rivális, bajnoki listavezető Barcelona mögött.
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!