További Futball cikkek
- Egy hónapig nem volt csapata, most visszatér korábbi klubjához a magyar válogatott támadó
- A Barcelona legendája veheti át a Milan irányítását
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
Az első soproni helyzetből gól lett
Nagy iramban kezdődött a találkozó, az első lövésre a nyolcadik percig kellett várni, amikor Lipcsei lerázta magáról védőjét, harminc méterről tüzelt, és Balogh nagy bravúrral ütötte ki a labdát a jobb felső sarok elől. Két perc múlva Sowunmi harcolt meg egy labdáért a bal szélen, középre adott, Takács tizenöt méterről, belsővel próbálkozott, de Balogh vetődve hárított.
Aztán teljesen váratlanul góllal fejezte be első támadását a Sopron. Bárányos szabadrúgása után Sowunmi röviden mentett, Balaskó Szabót indította a bal szélen, aki középre adott, és Tóth Mihály Gyepest megelőzve hat méterről a bal alsó sarokba fejelt.
Sorra hagyta ki helyzeteit a Fradi
A gól egyáltalán nem vetette vissza a Fradit, és a szögletei nagyon veszélyesek voltak. Előbb Botis tíz méterről a jobb alsót vette célba, de a kapus ismét a helyén volt, majd a moldáv légiós visszafejelt labdája után Gyepes az ötösről centikkel bólintott mellé. Az újabb szöglet után a lecsorgó labdát Penksa küldte kapura, de Balogh vetődve kitornászta a jobb kapufa mellől.
Bő félóra elteltével Lipcsei beívelése után senki sem ért a labdához, de Balogh kiváló reflexszel hárított, a kipattanót pedig Szekeres vágta ki Botis és az üres kapu elől.
A Fradi továbbra is fölényben maradt, egyértelműen ráerőltette akaratát a vidékiekre, tavasszal ilyen jól még talán nem is futballozott, de a harminchetedik percben ismét gólt kapott.
A második gól után Rósának véget ért a meccs
Bárányos nagyszerűen lépett ki a védők közül - kitűnő ütemű indítást kapott -, a kicsit elölragadó Huszti nem érte utol, bántani pedig nem merte, így a középpályás bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd higgadtan alányesett, és a kifutó Szűcs felett a hálóba emelt.
A gól után Rósa Dénes piros lapot kapott - vélhetően reklamálásért -, vagyis igen kilátástalan helyzetbe került a kupavédő, de ekkor még nem lehetett sejteni, nem ez lesz az első piros.
Szűcsöt a kamutizenegyes után állították ki
Két perccel a félidő vége előtt ajándéktizenegyest kapott a Sopron. Balaskó ugratta ki a szélen Bárányost, aki a tizenhatos vonalánál nem lőtt, hanem keresztbe passzolt, az érkező Tóth Mihály elől a visszafutó Lipcsei hat méterre a kaputól elrúgta a labdát, de a horvát játékvezető a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Balaskó a léc alá vágta.
Ezek után Szűcs is piros lapot kapott, mert hevesen reklamált a kezdőkörben Trivkovic játékvezetőnél. (Udvarácz Milán állt a kapuba.) A harmadik kiállítás László Csabát sújtotta, aki előbb nézeteltérésbe keveredett a soproni szurkolókkal - csak mutogatásig jutottak -, majd Pintérrel is kisebb szóváltásig jutott, és a játékvezető őt is elküldte a kispadról. (László azonban a meccs végéig nem ült fel a lelátóra.)
Lipcsei árnyalatnyi esélyt adott
A fordulás után négy perccel Lipcsei szabadrúgásával szépített a Ferencváros, miután a tizenhatos vonaláról elcsavarta a labdát a sorfal mellett, és Balogh már nem érte el a bal alsóba vágódó labdát.
Az ötvenkettedik percben Balogh nagy helyzetben Lipcsei elől kivetődve mentett, öt perc múlva azonban Balaskó szabadrúgásból, húsz méterről hajszálpontosan a bal felsőbe ragasztotta a labdát, Udvarácznak esélye sem volt a hárításra.
A meccs ideges hangulatban folytatódott, Trivkovic szórta a sárga lapokat, kétszer füstbomba is került a gyepre. A rohamrendőrök a hatvanötödik perctől néztek farkasszemet a Fradi-táborral, de komolyabb rendbontásra nem került sor.
Kapic kiállítása után jött a potyagól
A hatvannyolcadik percben Kapicot második szabálytalansága után - ártalmatlan helyzetben hátulról csúnyán megrúgta ellenfelét - is kiállította a játékvezető. A sárga lapos Lipcsei csak a bíró jóindulatának köszönhette, hogy a pályán maradhatott, kétszer is okot adott a kiállításra, de Trivkovic következetlensége miatt kihúzta a kilencven percig a zöldek csapatkapitánya.
A hetvenegyedik percben kapta az ötödiket a Fradi. Egy szöglet után Botis kifejelte a labdát, Horváth egyből visszaemelte, ami egy védőn megpattant, de Udvarácznak simán magához kellett volna ölelnie, de a hóna alatt a hálóba pattant.
A fradisták nem vették az ezüstöt
A folytatásban megfogyatkozott a Sopron is, Pintér fejberúgta a felezővonalnál Lipcseit, így ő is megkapta második figyelmeztetését. A hajrában Huszti még szépíthetett volna, de emelés helyett nagy erővel a kapusba bombázta a labdát. Ugyanő fejjel is veszélyeztetett, de fél métert tévedett.
A Fradi-tábor a súlyos vereség ellenére László Csabát éltette, és megintcsak az elnök Furulyás János távozását követelte. Pintért ismét levegőbe dobálta csapata, Szekeres Tamás hetedszer lett kupagyőztes, a fradisták és a vezetők nem vették át a második járó érmet. A soproni játékosok hárommillió forinttal gazdagodtak, a zöldek eggyel.
Sóstói Stadion, 3500 néző, v.: Trivkovic (horvát)
gólszerzők: Tóth M. (13.), Bárányos (38.), Balaskó (45., 57., a másodikat 11-esből), Horváth A. (72.), illetve Lipcsei (49.)
kiállítva: Pintér (78.), illetve Rósa D. (38.), Szűcs (46.), Kapic (68.)
sárga lap: Fehér Z. (30.), Pintér (47., 78.), Bárányos (47.), illetve Lipcsei (45.), Szűcs (45., 46.), Kapic (57., 68.), Sowunmi (78.)
Matáv FC Sopron: Balogh J. - Horváth A., Fehér Z., Szekeres - Lazic, Pintér Z., Balaskó (Somorjai, 71.), Szabó O., Bárányos (Földvári, 82.), Tóth M., Sira (Csordás, 71.)
Ferencváros: Szűcs - Takács, Gyepes, Botis - Rósa D., Lipcsei, Kapic, Penksa, Huszti - Bartha (Udvarácz, 45.), Sowunmi