Szovjet miniszter lehetett volna, ha tud oroszul

"Itt a sörgyár mögötti utcában lakik Beca úr, de nem tudom pontosan melyik házban" - mondta Dunda György a Kárpáti Igaz Szó munkatársa, amikor Munkácson elkísért Kárpátalja egyetlen magyar nemzetiségű olimpiai bajnokához, aki a szovjet futballválogatott tagjaként nyert aranyat Melbourne-ben, 1956-ban.

Közvilágítás nélkül

Munkácson nincs közvilágítás, de a kolléga nem téved, a hetvenhat éves, még mindig edzősködő és kitűnő egészségi állapotban lévő Beca József a második emeleten vár bennünket.

A lépcsőházban omladozik a vakolat, mintha száz évet haladtunk volna vissza az időben, a Beca-lakás viszont rendezett, ő szemlátomást jobban él, mint a kárpátaljai átlagnyugdíjas - már talán harmincezer forintnak megfelelő pénzt is megkap havonta. Magyartudása alig kopott meg, de már a beszélgetés elején figyelmeztet: nem biztos, hogy minden egyes megfelelő magyar szó eszébe fog jutni.

Gyári munkás Pesten, fogorvos inasa Munkácson

"Az egész családom magyar, Munkácson élt mindenki, én is itt születtem, itt jártam gimnáziumba, itt tanultam meg németül" - kezdte az egykori kiváló futballista.

Viszontagságos gyerekkoráról - amelyet még Csehszlovákia lakójaként töltött - elmondta, hogy édesanyját születésekor elveszítette, édesapja pedig a második világháborúban hunyt el, így négy testvérével együtt mostohaanyja nevelte fel. Megélhetése érdekében a háború utolsó napjaiban - ekkor éppen magyar állampolgárként - néhány hétig Budapesten lett gyári munkás, majd pár héttel a háború után, tizenhat évesen egy munkácsi fogorvos mellett vállalt inasi állást.

Miért nem lett bokszoló?

"A háború után szovjet lettem, kénytelen voltam oroszul is megtanulni, mert addig csak az alapszavakat ismertem. A sport már korábban is kulcsszerepet játszott az életemben, lehettem volna bokszoló is, mert megyei bajnokságot nyertem, de a futball volt a nagy szerelmem, és nem is voltam ügyetlen" - elevenítette fel pályájának elejét.

Beca az első szpartakiádon, munkácsi színekben tizennyolc évesen tűnt ki társai közül, azonnal le is csapott rá a Lvov csapata, később a CSZKA Moszkva is szívesen látta volna a soraiban, végül a hároméves katonaidő után került a fővárosba. Legnagyobb sikereit is a katonacsapatban érte el, '54-től kihagyhatatlan volt a bajnoki dobogóért harcoló alakulatból.

Az első magyar focista a szovjetek között

"Lvovban jöttem rá az alapigazságra, hogy a futballhoz nem szükséges nyelvismeret. Kézzel-lábbal mutogattam, de megértettek, össze tudtam játszani a fiúkkal" - magyarázta.

A szovjet válogatottban 1955-ben mutatkozott be, arra azonban már nem emlékezett, melyik csapattal játszottak, de "erős ellenfél volt, nagyon elfáradtam". A krónikák szerint a franciák ellen merült ki Beca, és ez a találkozó azért is érdekes, mert a szovjet válogatottban akkor szerepelt először magyar nemzetiségű játékos. "Azt hiszem, a háború után tíz évvel ez nem volt kis dolog, hiszen a magyarokat érezhetően vesztesként kezelték, nekem is legalább kétszer annyit kellett mutatnom, mint egy orosznak" - emelte ki.

A középpályásként és csatárként is bevethető játékos legnagyobb sikerét a melbourne-i olimpián érte el, amikor aranyérmes lett.

Lev Jasin: szpaszíba, Jozsif

"Az általunk és a világ által is csodált magyarok nem jöhettek, így a címvédő hiányában tudtuk, hogy esélyesek vagyunk. A fináléban a jugoszlávokat vertük, akkor nem játszhattam, így sokkal emlékezetesebb meccs volt, amikor Jasin hibája után az utolsó percben a gólvonalról mentettem Indonézia ellen, így maradt a gólnélküli döntetlen, és a megismételt meccsen már simán nyertünk. Jasin a nyakamba borult, és csak annyit súgott: "szpaszíba". No meg, hogy ma én voltam a hős" - emlékezett a kapuslegenda hálájára.

Becára az olimpián fedezetként számítottak, mert a csapatkapitány, Igor Netto mellé a szakvezető, Gabriel Kacsalin nem találta meg a megfelelő társat. "Nagy élmény és komoly elismerés volt, hogy egyszer én is szóba jöhettem" - állapította meg.

A nagy kémkedés

A magyar forradalom eseményei őt is lázban tartották, "szinte összenőttem akkoriban a magyarokkal", akik rendre tőle érdeklődtek a hírekről, miket írnak az orosz újságok, milyen információi vannak.

Magyar csapat ellen sohasem játszott, az '55-ös moszkvai, magyar diadallal végződő moszkvai meccsen sérült volt. "'62-ben kivittek a világbajnokságra, de csak kémkedni, a magyar csapatot - jó értelemben - megfigyelni, mert a szovjetek nagyon féltek Alberttől, Tichytől."

Agyvérzés közeli állapot

Pályafutását 1966-ban fejezte be, és edzőként is komoly eredményeket ért el. A Leningrádot edzette először, de a Rosztovnál ért el rekordokat. "Tizenhat válogatott labdarúgó fordult meg a kezem alatt - a hatvanas évek kiváló csatára, Ponyegyelnyik volt talán a leghíresebb -, kupát nyertem, de négy kisebb légibaleset után azt mondtam: elég volt" - jelentette ki. A nagy távolságok miatti gyakori repüléssel meggyűlt a baja, az ismétlődő kényszerleszállások után többször agyvérzés közeli állapotban volt, és lefutott előtte élete filmje.

Az eredményeire a felső vezetés is felfigyelt, Zsukov marsallal baráti kapcsolatot ápolt, a katonai vezető pedig benne találta meg az ideális a sportminisztert. "Hogy lehetnék én az, amikor nem tudok rendesen oroszul írni?" - kérdezett vissza Beca, és elutasította a lehetőséget. A hadnagyi rangot viszont ezzel egyidejűleg megkapta.

A legmagasabb kitüntetéssel rendelkezik

Beca a jelenleg a sportban kapható legmagasabb állami kitüntetéssel rendelkezik - ukránnal. Kucsma elnök adta át neki az elismerést és ezzel nyugdíja átlag fölötti. "Magam is látom a nyomort, de én szerencsére sohasem nélkülöztem" - mondta. A városban közismert sportember, akit Kárpátalja legjobb labdarúgójának választottak, szabadidejében fest is.

Felesége azt hitte, pénzért vásárolt képeket, és igen meglepődött, amikor felvilágosította, ő rajzolta le a munkácsi várat. Két gyereke közül egyik sem él az országban, Amerikában és Libanonban boldogulnak.

Megélhetésére, sorsára nem panaszkodik, és kifejezetten örült annak, hogy 2001-ben Magyarországon összehívták egy megemlékezésre azokat a magyar sportolókat, akik nem hazájuknak szereztek elismerést a világban. "Csak amiatt bánkódhatok, hogy nem Magyarországnak szereztem sikereket, de erről nem én tehettem" - összegzett.