Nem dőlt a kardjába a norvégok ellen szánalmas játékkal elveszített szombati futball-Eb-selejtező után Bozsik Péter. Igaz, az első tétmeccsén a válogatottat irányító edző korábban azt is mondta, szerezhetünk hat, de akár nulla pontot is a sorozat első két találkozóján.
Rossz pillanatokban
"A magyar válogatott húsz éve élethalál meccseket játszik, azért remeg meg a futballisták lába rendszeresen" - kezdte értékelését az 1-4-es találkozó után Bozsik. A válogatott kapitányaként az év eleje óta dolgozó edző szerint a nemzeti csapat ötévente hibázik ennyit.
Rossz lélektani pillanatokban jöttek a gólok, vélekedett. Elismerte, elment a meccs már az első félidőben, háromgólos vendégvezetés után szerinte nem is lehetett belenyúlni a mérkőzésbe. A kapitány arra emlékeztetett, Új-Zélandot is az addig szenvedő játékosok verték meg májusban a második félidőben, most meg csak abban tudott reménykedni, hogy történik valami a folytatásban.
Bozsik úgy véli, azért nem lehetett levonni következtetéseket az idei meccsekből, mert tétmérkőzéseken mást nyújtanak a játékosok, mint barátságos találkozókon. Ráadásul most az a vélekedés sem igazolódott, hogy a virtuóz magyar csapatnak esélye lehet a sablonos, atlétikus, erőfocit játszó norvégokkal szemben. Az északiak ugyanis technikailag is jobbak voltak csapatánál.
Sokkal jobbat ne reméljünk
Kérdésre felelve, a hogyan továbbról a játékosok pozitív hozzáállását említette. Az öltözőben több játékos is azt mondta, most, szerdán, a bosnyákok ellen dől el, milyen sportemberek is ők valójában. Bozsik azt mondta, pofont kaptak, nagyot, ami most ég, de megpróbálják összekapni a csapatot.
A kapitány egyébként most is elismételte korábbi véleményét, hogy a reális célunk az lehet, hogy a harmadik helyet szerezzük meg a csoportunkban, annak érdekében, hogy a következő selejtezősorozat előtt jobb besorolást kaphassunk.
Meglepett norvég edző
"Nagyon keményen felkészültünk, nagyon ismertük a magyar csapatot" - értékelt a norvégok győztes mestere, Age Hareide. Elismerte, kicsit meg is lepődtek, mert többet vártak a magyaroktól ismereteik alapján. Megdöbbentette, hogy a saját stratégiájukat teljesen sikerült megvalósítaniuk, olyannyira, hogy saját játékosai közül őt is többen meglepték jó játékukkal.