További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
Reggel a nemzeti zászló felvonásával és félárbócra eresztésével vette kezdetét a nemzeti gyásznap a november 17-én, 79 évesen elhunyt Puskás Ferenc tiszteletére. Az eseményen a legfőbb közjogi méltóságok, az Alkotmánybíróság elnöke, Bihari Mihály, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke vett részt.
Kevesen voltak a stadionban
A nap következő momentuma volt a Puskás-stadionban a Nemzet búcsúja. Kettőkor nyitották a stadiont, de egy órával a megemlékezés kezdete előtt a lelátókon csak három-négy százan voltak.
A legismertebb magyar ravatala a pálya kezdőkörében volt felállítva, a játékoskijárónál feszület alakban egy fekete pódiumot állítottak fel, amelyen a felszólalók vettek búcsút Puskástól. Ezen az emelvényen állt egy harang is, illetve hat darab gyertyatartó.
Lassan gyülekeztek a megemlékezők, de a szervezők kérésének megfelelően, akik eljöttek, gyertyát gyújtottak.
Percekkel a kezdés előtt még mindig bántóan kevesen, csak négyezren voltak a lelátókon, majd az NB I. és az NB II. futballistái vonultak a pályát övező rekortánra, ők álltak sorfalat a szertartás alatt.
Nem sokkal a kezdés előtt kiderült, a péntek reggel szívbántalmakkal kórházba szállított Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottség (MOB) és a kegyeleti bizottság elnöke orvosai tanácsára nem beszél a megemlékezésen.
A lelátókon felgyúltak a gyertyák, majd a Köztársasági Őrezred katonái felvitték a ravatalra a koporsót.
Az első felszólaló Novotny Zoltán volt, ő olvasta fel Schmitt Pál beszédét. A MOB-elnök az olimpiai bajnoktól, sportembertől, embertől búcsúzott, "mindenki Puskás Öcsijétől".
Schmitt beszédében azt üzente, most ennek a kifejezésnek van értelme: hála Istennek. „Hála mert, nekünk, magyaroknak adta ezt a zsenit, hogy helyére kerüljön az országunk, hogy megízlelhessék ezeket a szavakat: Puskás, magyar.”
Alkotott a Föld mind az öt kontinensén, de mindenütt megmaradt kispesti vagánynak, magyarnak. Hívhatták Száguldó Őrnagynak, Kis ágyúnak, de nekünk Öcsi volt, legyünk rá büszkék, mind a 15 millióan – írta Schmitt.
Majd a barátok nevében beszélt Szepesi György, a rádióriporter, a futballszövetség volt elnöke. "A pálya széléről beszélek, a varázslatos játék egyik legendájáról. A magyar nép egyik legnagyobb fiára emlékezünk. Köszönöm, hogy együtt lehettem veled, és közvetíthettem csodálatos játékod." Szepesi azzal zárta beszédét, hogy mivel a futball örök, Puskás Öcsi emléke is örökké élni fog."
Az égen eggyel több csillag ragyog
A Real Madrid elnöke, Ramón Calderón példaképnek mondta Puskást. "Egész Spanyolország szomorú, mert Puskás hozzájárult ahhoz, hogy csapatunk az egész világon tündököljön. Minden gyerek példaképe, hős Európában, Spanyolországban és hazájában is. Ferenc kitörölhetetlen emlékünk."
Megható volt amikor a Nótás kedvű volt az apám című nótát énekelte az egykori spanyolországi felvételről Puskás Ferenc, miközben a ravatal körül párok táncoltak.
Szomorúan búcsúzott az európai labdarúgás nagy családja nevében a spanyol futballszövetség elnöke, Angel Maria Villar. Megemlékezett arról, hogy Puskás a futballpályán hatalmas egyéniségként egyesítette az akkor még megosztott Európát.
Az Aranycsapat még ma élő két tagjának nevében Puskás Ferenctől Buzánszky Jenő vett búcsút. Az Aranycsapat egykori játékosa zseninek nevezte volt csapattársát, és kiemelte, hogy Puskás Öcsi az életben ember tudott maradni. Egy nemzetnek és egy egész világnak fáj a szíve, mondta. "Kívánom, hogy a csapat tagjaival találkozz a mennyországban!" "Az égen eggyel több csillag ragyog, a legfényesebb csillag nekünk te vagy" - zárta búcsúját Buzánszky Jenő saját maga és Grosics Gyula nevében.
Demjén Ferenc dala, a Kell még egy szó hangzott fel, miközben Puskás Ferenc koporsóját a Köztársasági Őrezred tagjai levették a ravatalról, és az ágyútalpra helyezték.
A stadionban ekkor és előtte többször felhangzott a Puskás Öcsi, Puskás Öcsi! rigmus. A koporsót végigvitték a stadion rekortánján, miközben harang szólt.
Ezt követte a gyászmenet a Hősök terére, ahol a dandártábornokká előléptetett Puskástól katonai tiszteletadással vettek búcsút. Szabó Tamás dandártábornok, katolikus tábori lelkész megszentelte a koporsót, majd a menet továbbindult a Szent István-bazilikához.
Sólyom: Lehetünk közösen büszkék
A bazilikában előbb Sólyom László köztársasági elnök mondott beszédet.
A köztársasági elnök kihangsúlyozta, Puskás Ferenc jól gazdálkodott a rá bízott talentumokkal. "Az egész világ ismerte és szerette." A tehetség kibontakoztatásához a szerencse is hozzátartozik - mondta, és azt fejtegette, a futball nyelve közös és így mindenki megérti a világon.
Az ő játéktere olyan volt, ahol a valódi teljesítmény számít. Nem botrányokkal lett híres, hanem játékával.
Nekünk magyaroknak sokat adott, hogy történelmünk egy sötét időszakában adott örömet és büszkeséget a magyaroknak.
"Felismerhetnénk újra: adni jó" - mondta az államfő. Összekötő kapocs lett az emberek között. Pozitív hívószó lett a világban és azóta is él, amióta nem futballozik. A fiatalok is örülnek, hogy Puskásban egy nemzeti mítoszra találnak. Aki magát adja, egységesíti az embereket.
A végső búcsú összehozta az embereket, emlékeztet bennünket arra, hogy lehetett közösen büszkének lennünk. "Most is képesek lehetünk rá" - zárta beszédét Sólyom László.
Majd Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrált római katolikus gyászmisét.
Ahol a bíró sohasem téved
"A legfőbb szövetségi kapitány most lehozta őt a pályáról, de nem azért, hogy lecserélje őt, hanem, hogy beválogassa őt egy másik csapatba. Ott, ahol nincsenek vesztesek, csak győztesek. A mi dolgunk, hogy beszavazzuk őt ebbe a válogatottba" - hangzottak a megyéspüspök szavai.
Aki velem játszik, beválogatom az örök csapatba - így fordítható le az evangélium igéje Kiss-Rigó László prédikációja szerint. "Ahol a bíró soha nem téved, ahol a játék öröme mindenek fölött van."
Grosics, Samaranch, Blatter, Kisteleki is búcsúzott
Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, Szöllősi György, a Puskás-könyv szerzője, a kegyeleti bizottság szóvivője, Bozsik Péter korábbi szövetségi kapitány, Détári Lajos szövetségi edző, Franz Beckenbauer, a nyári németországi világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány, a Ferencváros vezetőedzője egy-egy mondatban köszönt el a legendás futballistától.
Ezután Tőkés László, Királyhágó-melléki megyés püspök, majd Lamperth Mónika, önkormányzati és területfejlesztési miniszter beszélt.
Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) volt vezetője, tiszteletbeli elnöke, Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, majd Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke mondott beszédet.
Végső nyugalomra
A búcsúztatás zárásaként a koporsót folyamatos harangzúgás közepette az altemplomba szállították, ahol a családtagok és a meghívott barátok jelenlétében örök nyugalomra helyezték Puskás Ferencet.