További Futball cikkek
- Egy hónapig nem volt csapata, most visszatér korábbi klubjához a magyar válogatott támadó
- A Barcelona legendája veheti át a Milan irányítását
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
"Miután nem a mi kezünkben van már a sorsunk, kicsit én is szkeptikus vagyok, hiszen hiába teszünk meg a hátralévő fordulókban mindent, ha a Nyíregyháza nem botlik, nem jutunk fel" - értékelte a Ferencváros labdarúgócsapatának helyzetét Dámosy Zsolt, a klub elnöke. Véleménye nem meglepő, hiszen az FTC honlapján található egy szavazás, melynek alapján már a szurkolók kétharmada sem bízik abban, hogy egy év után visszatér az NB I-be a Ferencváros. A zöld-fehérek most már ötpontos hátrányban vannak a listavezető Nyíregyházával szemben, miután a hétvégén a Bőcs ellen csak 0-0-ra végeztek. Igaz, az FTC-nek van egy elmaradt meccse, amit szerdán Békéscsabán játszik le.
Tíz-tizenkét ponttal kellene vezetnünk
"Mi magunk jelentettük ki a bajnokság elején, hogy minket igazságtalanul és jogtalanul zártak ki az NB I-ből, de mi magunkat továbbra is NB I-es csapatnak tartjuk. Ebből adódóan viszont én azt mondom, hogy a realitás a bajnokság végén a 10-12 pontnyi előny lett volna, anélkül, hogy bármelyik ellenfelünket megbántanám, vagy lebecsülném. Ezt a különbséget azonban nem sikerült megmutatni, és ezért nagyon elkeseredett vagyok."
Véleménye szerint az elmúlt hetekben emlegetett komoly befektető várhatóan a másodosztálytól sem hátrál meg. Úgy véli, a vezetőségnek hosszú távon kell gondolkoznia és a következő 25 évet kell előkészítenie, így ebből a szempontból, de szigorúan csak a 25 év távlatából, majdhogynem irreleváns, hogy sikerül-e a feljutás.
Hatalmas szégyen lenne
"Mindenesetre ez hatalmas szégyenfolt lenne a klub számára. Tavaly igazságtalanul kerültünk a második vonalba, míg ha most nem sikerül feljutni, azzal saját szegénységi bizonyítványunkat állítjuk ki, és most először jogosan szerepelnénk a másodosztályban".
Dámosy Zsolt
Saját szerepét nem akarja túlmisztifikálni, de úgy véli, az ő helyzete a legkiszolgáltatottabb, hiszen amíg vasárnap délután önfeledten ugrált a Népligetben a kézis lányok bajnoki címét ünnepelve, addig este már a diósgyőri stadionban tehetetlenül kellett látnia, hogy futballcsapat szenved a Bőcs ellen.
Fieszta helyett nihil
"A meccs szünetében beszélgettem a bőcsi polgármesterrel, aki elmondta, ott a csapatot az önkormányzat tartja el. A költségvetésük a nyolcada a mienkének. Ez - ismételten nem megbántva a többi csapatot - szinte mindenkire igaz, a Nyíregyháza kivételével. Ezért is mondom, ha a Nyíregyháza elleni két meccsen buknánk el a feljutást, nem szólnék semmit, de olyan csapatokat nem tudunk sorozatban megverni, akiktől minden szempontban nagyságrendekre vannak a Fraditól."
Az elnöki posztot tavaly szeptember vége óta betöltő üzletember szerint elkeserítő a jelenlegi helyzet, hiszen megszerezték az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, a szurkolók visszataláltak a csapathoz. Véleménye szerint, ha a csapat nyert volna a hétvégén, és szerdán megnyeri elhalasztott békéscsabai meccsét, a hátralévő hazai fordulókban fieszta lehetett volna az Üllői úton, ehelyett a nihil fenyeget.
Novemberben valami megtört
A lehetséges befektetővel történő tárgyalásokon nem merült fel, hogy a szerepvállalás csak az első osztályban lenne érvényes. Ezt azonban először az elnökséggel szeretné tisztázni, illetve a csütörtöki közgyűlésen az FTC tagjaival megosztani.
"A Fradinak nagyságrendekkel jobb a játékoskerete, mint bármelyik ellenfelének a másodosztályban. Ennek megfelelően a bajnokság diadalmenetként indult. Tavaly novemberben valami elpattant, valami elszakadt, de ennek kivizsgálása hosszabb távú kielemzést igényel. Ennek során okos, hozzáértő emberek véleményét is ki kell kérni, nagy hiba lenne elhamarkodott következtetéseket levonni."
Nem gondoltam, hogy még a feljutás is gond lesz
"Továbbra sem az ellenfeleket akarom bántani, de a legtöbb vidéki klub "hobbiból" játszik, mégis partiban vannak a mi nem kevés pénzt kereső sztárjátékosainkkal. Nem tudom, igazából mi hiányzik, de a hétvégén sem értettem például, miért csak a 85. percben kezdtek el látványosan verekedni, harcolni minden labdáért, amikor már látták, nagy égés lehet a vége. Miért nem lehetett ezt már a tizedik percben megtenni?"
Dámosy úgy véli, mostani eszével is elvállalná az elnöki pozíciót, mert nem önös érdekből, önön megdicsőítéséért tette, hanem több tíz- vagy százezer emberér kedvencéért vállalt felelősséget. Akkor is és most is félt a megszűnéstől, hiszen amit száz év alatt felépítettek elődeink, azt egyesek pár év alatt a halál szélére vezették. "Nem gondoltam ennyire nehéz lesz és hogy még ez is probléma lesz, hogy a pályán feljussunk."
Ha kell, emelt fővel távozom
"Igen, vannak szurkolók különböző fórumokon, akik támadnak, kritizálnak, de a klubházban, szemtől-szembe még senki nem bántott. A legtalálóbb szó talán, hogy érdeklődve állok a csütörtöki taggyűlés elébe, ha a tagok a váltás mellett döntenének, én emelt fővel távozom, ha úgy szeretnék, hogy harcoljak tovább, akkor pedig az akadályok ellenére folytatom és újra a népes tábor élére állok."