További Futball cikkek
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
2006. május 12. péntek, Pongrác és Gyöngy névnap.
Bizonyára vannak, akiknek sokat jelent ez a nap, akad, akit esetleg tragédia ért, az azonban megmásíthatatlan tény, ekkor nyert utoljára élvonalbeli labdarúgómeccset a Ferencváros. Ennek éppen ötszáz napja.
A Pécsnek esélye sem volt
Azon a péntek délutánon a Ferencváros a Pécset fogadta a Borsodi Liga 2005/2006-os szezonjának 27. fordulójában és fél óra alatt eldöntötte a három pont sorsát. Jovánczai Zoltán és Lipcsei Péter már az első negyedórában betalált, majd a támadó a 28. percben ismét gólt szerzett. A pécsiek ugyan szépítettek a 70. percben, de nem tudták megszorítani a hazaiakat.
Három vereség, de biztos hatodik hely
A 2005-06-os bajnokságból ugyan hátravolt még három forduló, de Gellei Imre együttese azokon már nem tudott nyerni. Vereség a Debrecentől és a Tatabányától, döntetlen a Sopron ellen.
Ináncsy és Kisteleki
A csapat végül a hatodik helyen végzett, ami a téli tizenkettedik helyhez képest jelentős előrelépést jelentett. A nyárnak komoly tervekkel vágtak neki az FTC vezetői, azt gondolták, bajnokesélyes csapatot hoznak össze a következő szezonra.
Jött azonban a Fradi-tábor által azóta többször és több formában is megénekelt futballvezetés, és elkezdődött egy mai napig tartó háború. A szurkolók már akkor aggódni kezdtek, amikor tavaly májusban újabb négy évre Ináncsy Miklóst választotta meg az önmagát is megerősítő elnökség.
A határozott MLSZ és vezetése
Május elején a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) licencadó testülete négy együttes klublicenc kérelmet elutasította. A magyar futball viszonyai mellett szinte normálisnak tűnt, hogy a fellebbviteli testület - feltételesen - mind a négynek megadta az engedélyt. A folytatásban az MLSZ versenybizottsága hat klubnak a nevezését nem fogadta el (ez nem ugyanaz, mint a licenc, az előbbi UEFA-szabályok alapján zajlik, utóbbi az MLSZ hatásköre), mert nem fizették vissza az állami keretből felvett reorganizációs hitelt.
Az újabb fordulatot ismét az MLSZ hozta az ügybe, miután magára vállalta az állam felé fennálló kölcsönök rendezését és rajtengedélyt adott többek között a Ferencvárosnak is. Egy hónapnyi csönd után az MLSZ másodfokú licencadó testülete döntött: sem a Ferencváros, sem a frissen feljutott Vác nem kapja meg az indulási jogot. Ez a bizottság négy nappal később saját, megfellebbezhetetlen határozatát megváltoztatta és beengedte az NB I.-be a két csapatot.
Talán James Bond döntött
Ekkor lépett közbe ismét az MLSZ elnöksége, és menesztette a bizottság valamennyi tagját, majd összehívott azonnal egy újat, melynek tagjait nagyobb homály fedte, mint az őszödi beszéd kiszivárogtatóját. Később kiderült, itt hibázott Kisteleki István és a szövetség vezetése.
Ők gyors döntést ígértek, de négy napig csak tanulmányozták az ügy előéletét.
Élvonal először a Fradi nélkül
Július közepére aztán véget ért a licenckomédia: az MLSZ akkori illetékes testülete egy kedd este úgy döntött, a félamatőr Vác indulhat az élvonalbeli futballbajnokságban, a Ferencváros nem. Így története során először indult az élvonalbeli futballbajnokság a Fradi nélkül. A zöld-fehérek helyét a pályán simán kiesett Vasas kapta.
Közröhej
Azóta tüntetések, elnökváltások, érkező és távozó játékosok, valamint továbbra is pénztelenség van az Üllői úton. A másodosztályt nagy tervekkel kezdte a csapat, az elején ment is minden rendben, a végére aztán elfogyott a lendület és közröhej tárgyát képezve, végül nem sikerült kiharcolni a feljutást. A Nyíregyháza lett NB I.-es, a szezont már Zoran Kunticcsal fejezte be az FTC.
Ismét a Pécs, ismét a Vasas
Időközben két elsőosztályú csapattal játszottak tétmeccset Lipcseiék a Magyar Kupában, a Pécset könnyedén verték, az élvonalban éppen a Fradi kizárása miatt induló Vasastól azonban hazai pályán kikaptak, és az idegenbeli siker ellenére is kiestek a kupából.
Négyen maradtak
A tavaly májusi történelmi meccsen pályára lépett tizennégy játékos közül jelenleg már csak négyen futballoznak a Fradiban. A kapus Kemenes Szabolcs már nincs a klubnál, Cipruson légióskodik, a védelemből Bognár Zsolt és Tímár Krisztián külföldre szerződött az olasz harmad-, illetve az angol másodosztályba.
A másik két védő még itthon szerepel, Sorin Botis Zalaegerszegen, míg Leandro a Debrecenben játszik több-kevesebb sikerrel. A négy középpályás közül három még továbbra is a Fradiban van, igaz Szalai Tamás súlyos sérülését kezelteti, míg Lipcsei Péter és Bojan Lazics ma is alapembernek számít.
Csak Tőzsér vitte valamire
Az akkori csapatból mostanra Tőzsér Dániel vitte a legtöbbre, hiszen stabil válogatott és az AEK Athén játékosaként a tavalyi szezonban a Bajnokok Ligájában is szerepelt.
Alekszandar Bajevszki már nincs a klubnál, míg Jovánczai egy súlyos sérülés miatt kénytelen kihagyni az őszi szezon hátralévő részét. A cserék közül Fitos László még a klubnál van, de továbbra is csak epizódszerepek jutnak neki, Laczkó Zsolt Görögországba szerződött, míg Erős Gábort nem is tartóztatta senki, talán nem is emlékeznek rá, hogy valaha a Fradiban játszott.
Gellei nem kellett, Csank ígérget
A vezetőedző, Gellei Imre ugyan a másodosztályban is kitartott a klub mellett, de a tavaszi, Kecskemét elleni vereség után lemondott, amit az akkori vezetőség elfogadott.
Valami átok lehetett azon az ötszáz nappal ezelőtti meccsen, mert már a Pécs sem NB I.-es, sőt, a Nyugati csoportban ugyanolyan rémisztően szerepel, mint az FTC a Keletiben. A pályán kívül is gond van, a csapatot működtető cég vezetői sorra mondanak le.
Idén már a rajt is gyengébbre sikeredett a Fradinak, hiszen korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy Vecsés vagy egy Makó pontot szerezzen az Üllői úton, a Szolnok győzelméről már nem is beszélve. Ezeknek az eredményeknek is köszönhetően jelenleg csak a kilencedik helyen áll a Fradi a Keleti csoportban, de Csank János vezetőedző megígérte, tavasszal biztosan kiharcolják a feljutást. A lelkesedés is eltűnt: az első NB II.-es szezonban nem volt ritka a tízezer néző az Üllői úton, most az utolsó élvonalbeli év siralmas nézettsége tért vissza.
A klub közben milliárdos adóssággal küzd, az elmúlt héten az Üllői úti területre kiírt harmadik pályázat is eredménytelen volt. Kilátástalan helyzetben van az FTC és egyelőre minimális esély sem látszik arra, hogy megváltozzon ez a helyzet.