Ne hagyd a sípot a szádban, mert kirúghatják

Mottó:

Február 18. Vb-résztvevő akarok lenni

Az egyik legunalmasabb előadásnak indult, meccselemzés, azon is belül a játékvezető és a partjelzők munkája volt a téma. Ehhez az Afrika-kupa döntőjét - az egész torna egyik leggyengébb meccsét - vetítették le, szerencsére sok részt gyorsítva. Egy-egy vitatott esetnél megálltunk, megbeszéltük a látottakat. Mielőtt még többen is elaludtak volna, megjött Török Károly futsal-játékvezető, próbálta kicsit aktívabbá tenni a hallgatóságot.

Személyes példáiból megtudtuk, hova érdemes tenni a lapokat és a ceruzát, hogyan kell sárga lapot adni, hogyan kell stílusosan fegyelmezni, és hogy ne hagyd a sípot a szádban, mert a legváratlanabb pillanatban is kirúghatják, a fogaiddal együtt.

Töröknek volt egy mondata a lojalitás szerepéről - a játékvezetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy egy edző mindig magasabb hőfokon ég, mint ő -, ami nagyon idegenül hangzott, a magyar játékvezetői kar tevékenységét nézve.

Az unalmas óra alatt a három hozzám legközelebb ülő - játékvezetőnek túl értelmes tekintetű - kolléga véleményét is megkérdeztem, miért jelentkeztek a tanfolyamra. Volt, aki annyira szeret futballozni, hogy bár a térde már nem bírja a sorozatos meccseket, nem akar elszakadni a labdarúgástól, és ezt a megoldást választotta.

A másik tanár, szereti a sportot, és minden lehetőséget megragad, amivel kis pluszpénzt tud keresni. A harmadik volt a legviccesebb, aki 19 évnyi versenyszerű karate mellett imádott focizni is, és megfogadta magának, egyszer vb-résztvevő lesz. Kora alapján rájött, erre már csak játékvezetőként van esélye.

Február 20. A BL-döntő kicsiben

Aznap, amikor az Arsenal-Milan BL-nyolcaddöntőt rendezték, délután BVSC-III. kerület U-14-es edzőmeccset is játszottak a Tatai úti salakoson. Az első meccsen a dán Bo Larsen, a másodikon szerény személyem bíráskodott, mindketten elfogadható teljesítményt nyújtottunk.

Más kérdés, hogy míg neki volt két partjelzője és egy negyedik bírója, addig nekem egy sem, ami ismét bizonyítja, hogy a BLSZ-ben fejetlenség uralkodik a képzés vonalán. A hétfői előadáson többen is fennhangon magyarázták, hogy a héten mindenkinek vezetnie és/vagy lengetnie kell, és úgy volt, hogy hárman váltogatjuk majd egymást a pályán és az oldalvonalak mentén, ezen a meccsen nekem sikerült egyedül jelen lennem.

Adott a 14 évesek között egy negyvenhez közeli, pocakos ember, akinek úgy kell helyezkednie, hogy a leseket is be tudja fújni. Lehet, hogy ez az első gól előtt nem sikerült, de komolyabb beszólást nem kaptam.

A 14 évesek káromkodásban már a felnőttek szintjén vannak. Akad gyerek köztük, aki szinte minden levegővétel mellé elnyom egy anyádat vagy egy kurvát. Sokkal többet foglalkoznak egymással, vagy az egyébként kiemelkedően teljesítő játékvezető egy ítéletével, mint a játékkal.

A legviccesebb az volt, hogy az egyik hazai támadó akkor is reklamált, amikor már régen befújtam neki a jogos tizenegyest. Végül komolyabb eset nélkül lement a meccs, az edzők is elégedettek voltak. Hát még én, hogy nem estem össze a folytonos rohangászás közben. Meg is jutalmaztam magam egy kellemes megfázással.

Február 25. A vizsga napja

Eljött a nagy nap, amit ha sikerrel veszek, papírom lesz róla, hogy fontos ember vagyok: játékvezető. (Jó, lesz még egy szóbeli is, de ha itt nincs komolyabb gond, már biztos nem szívóznak.)

Legelőször elmondták, a fizikai teszt kiemelkedően sikerült, amit személyes sikernek könyveltem el, hiszen nem vettem rajta részt. Ha ott vagyok, valószínűleg csak átlagos lett volna, jobb esetben bekerülünk az esti híradóba, a közepesen fiatalon elhunyt sportemberek blokkjába.

Mielőtt nekikezdhettünk volna a tesztnek, Kakó Gyula, a BLSZ örökös tiszteletbeli elnöke tartott rövid előadást. A 81 esztendős Gyula bácsiról kiderült, egyidős a testülettel, így nem szeretnék róla olyat írni, amivel megsérteném, de előadása során azok is álomba szenderültek, akik kóros alvászavarral küszködnek.

Az egykor remek szakember előadása olyan volt, mintha a Gáspár családnak tartotta volna. Megtudhattuk például, ha valahova bemegyünk, köszönni kell. Egyik sorstársam az első negyedóra után meg is jegyezte: azt hittem, a fizikai teszt lesz a legnehezebb.

Mindenesetre a Ciceróval ékesített beszédből kiderült a mai labdarúgás egyik nagy igazsága: nincs foci játékvezető nélkül. A beszéd végén szólt a vastaps.

Március 13. Bólogattam, játékvezető lettem

A meccsvezetés annyira jól sikerült, hogy bár a tesztet még megírtam, sportolásra alkalmatlan szervezetem nem bírta feldolgozni az enyhe megfázást, és a játékvezetés hozományaként egy komolyabb, jelentős lázzal egybekötött vírust is sikerült benyelnem, aminek köszönhetően napokig feküdtem otthon lázasan.

A szóbeli vizsgát le kellett mondanom, de megnyugtattak, semmi probléma, az írásbeli sikerült, nagy gond már nem lehet. Ha késve is, elmentem a tájékoztatóra, amelyet azoknak tartottak, akik a folytatásban aktívan akarnak játékvezetni. Kiderült, a 25 kérdést tartalmazó írásbeli teszten két hibám volt, ezeket kellett szóban kijavítanom. A három válaszlehetőségből - a korábban adott rossz válasz már kiesett - maradt kettő, nem volt nehéz hibátlanra javítanom.

Ezután két számot kellett mondanom, és a számhoz tartozó kérdésekre válaszolnom. Mivel a vizsga előtti napokban annyit forgattam a szabálykönyvet, mint Steiner Kristóf a Playboyt, az első kérdésre még csak-csak makogtam valamit, de a másodikon már csak mosolyogtam, és a vizsgáztatót hallgatva megpróbáltam értelmes tekintettel bólogatni.

Végül ez is elég volt, így - többször megemlítve, hogy nem fogok vezetni - megkaptam a papíromat, játékvezetőnek mondhatom magam. Azóta mindenütt csak úgy beszélnek hozzám, mint az emberhez, akinek papírja van arról, hogy bármikor le lehet őt hülyézni.