Máris sorsolnak az európai kupákban
További Futball cikkek
- Egykori sikeredzője mentheti meg az angol csapatot a kieséstől
- Gyomorforgató részletek Dzsiddából: szexuális ajánlatok a Mallorca-játékosok feleségeinek
- Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
zt, hogy az egyes kupákban a nemzetek hány csapatot indíthatnak, az UEFA-koefficiens határozza meg. Az együttható meghatározásakor mindig az elmúlt öt szezont veszik alapul, de mindig az egy esztendővel korábbi évad zárja le a ciklust. Ennek megfelelően az idei sorsolásnál a 2002/2003-astól a 2006/2007-esig terjedő évadokat veszik figyelembe. Minden együttes 2 pontot kap a győzelemért, a döntetlenért egyet. Ehhez bónuszpontokat lehet gyűjteni, a BL csoportkörébe kerülésért például hármat, és további pontokat jelent, ha egy csapat még tovább jut a BL-ben, valamint ha negyed- és elődöntőt, vagy finálét játszik bármelyik kupában.
A végén egy-egy nemzet összes megszerzett pontját összeadják és elosztják az induló csapatok számával. Az így kijött érték határozza meg egy-egy ország koefficiensét. Ennek alapján Magyarország jelenleg a 24., de a következő évi sorsoláskor már csak a 26. lesz, ami azt jelentheti, hogy a bajnokcsapat az első selejtezőkörben kénytelen lesz meccset játszani a Bajnokok Ligájában. Az országok mellett az egyes csapatok is rendelkeznek (hasonló elvek alapján) koefficienssel, ezek alapján történik az egyes fordulókban a kiemelés.
UEFA-koefficiens 2002-20007
1. Spanyolország 76.891
2. Anglia 68.540
3. Olaszország 66.088
4. Franciaország 53.656
5. Németország 44.364
6. Portugália 42.749
7. Románia 40.165
8. Hollandia 39.379
9. Oroszország 36.125
10. Skócia 30.500
11. Ukrajna 29.475
12. Belgium 29.075
13. Csehország 26.825
14. Törökország 26.641
15. Görögország 25.497
16. Bulgária 24.582
17. Svájc 23.850
18. Norvégia 19.725
19. Izrael 19.208
20. Szerbia 18.958
21. Dánia 18.575
22. Ausztria 18.500
23. Lengyelország 17.000
24. Magyarország 14.165
25. Szlovákia 10.832
26. Horvátország 10.708
27. Ciprus 10.582
28. Svédország 10.541
29. Szlovénia 9.915
30. Bosznia-Hercegovina 9.665
31. Lettország 8.664
32. Litvánia 7.332
33. Finnország 7.331
34. Moldávia 7.166
35. Írország 6.498
36. Grúzia 6.164
37. Liechtenstein 6.000
38. Macedónia 5.831
39. Izland 4.999
40. Fehéroroszország 4.665
41. Albánia 3.832
42. Észtország 3.665
43. Örményország 3.498
44. Azerbajdzsán 3.166
45. Kazahsztán 2.332
46. Észak-Írország 2.165
47. Wales 1.998
48. Feröer-szigetek 1.665
49. Luxemburg 1.665
50. Málta 1.665
51. Montenegró -
52. Andorra 0.000
53. San Marino 0.000
Megjegyzés: Montenegró csapatai idén már indulhatnak, de értékelhető eredményük csak a következő szezontól lesz. Liechtensteinben nincs önálló bajnokság, csapataik csak az UEFA-kupában szerepelhetnek.
Mindezek nyomán az idei Bajnokok Ligája csoportkörének biztos résztvevője már a mellékelt lista első tíz helyén álló ország bajnokcsapata, illetve az első hat bajnoki második helyezett, vagyis a Real Madrid és a Villarreal, a Manchester United és a Chelsea, az Inter és az AS Roma, a Lyon és a Bordeaux, a Bayern München és a Werder Bremen, a Porto és a Sporting, továbbá a CFR Cluj, a PSV, a Zenit és a Celtic.
Az első selejtezőkört a ranglista alján, vagyis 25-53. helyen álló nemzetek bajnokcsapatai kezdik. A második selejtezőkörben 28 csapat vesz részt. Egyrészt az első körből továbbjutó 14 csapat, másrészt a fenti ranglista 17-24. helyezett nemzeteinek bajnokcsapatai. Az is biztos hogy az MTK, amely ekkor kapcsolódik a sorozatba, a következő csapatok közül kaphat ellenfelet: Rangers FC, Panathinaikosz, FC Basel, Fenerbahce, Anderlecht, Sparta Praha, Dinamo Kijev, Partizan Beograd, Wisla Kraków, Aalborg, SK Brann, Rapid Wien, illetve ha Dinamo Zagreb, vagy az Artmedia továbbjut, ők is szóba jöhetnek. A magyar bajnok mellett csak a Beitar, illetve a további 12 első körös továbbjutó nincs kiemelve.
A harmadik selejtezőfordulóba már 32 csapat kerül, e párharcok győztesei jutnak a BL csoportkörébe. A második körből továbbjutó 14 együttes mellé az UEFA-ranglista legjobb hat bajnokságának 3. helyezettjei, az első három ország bajnokságának 4. helyezettjei, a 7-9. bajnokságok második helyezettjei, továbbá a 11-16. helyezett országok bajnokcsapatai jönnek számításba.
Július 1-jén az első és a második selejtezőforduló sorsolását rendezik. Az első selejtezők mérkőzéseire július 15-16-án, illetve 22-23-án kerül sor, a második fordulót július 29-30-án és augusztus 5-6-án rendezik. Augusztus 1-jén a harmadik kör sorsolását is megejtik, amelynek meccseit augusztus 12-13-án és 26-27-én bonyolítják le. A csoportkör sorsolása augusztus 28-án lesz, az első forduló szeptember 16-17-én. A döntőt 2009. május 27-én Rómában rendezik.
Az UEFA-kupában 122 csapat indul el. Az első selejtezőfordulóban, ahol két magyar induló is helyet kapott, 74 együttes kezdi a küzdelmeket:az UEFA-ranglistán 21-53. helyen álló szövetségek kupagyőztesei, a 19-37., a 39-50. és az 53. nemzetek bajnokságainak második helyezettjei, a 16-21. helyezett országok bajnokságainak 3. helyezettjei, illetve az a három csapat, akik az UEFA Fair Play-bizottságának döntése értelmében kaptak helyet az indulók között. Ez a három gárda az angol Manchester City, a német Hertha BSC és a dán Nordsjaelland.
Az első kör sorsolása előtt három régióra, északira, közép-keletire és déli-mediterránra, osztották a csapatokat. Ezek után történtek meg a kiemelések; mindkét magyar gárda a jobbik kategóriába került, így grúz, liechtensteini, belorusz, azeri, örmény, kazah vagy San Marinó-i ellenfele lehet a Győrnek és a Debrecennek, mégpedig az FC Zestfafoni, a WIT Georgia Tbiliszi, az FC Vaduz, az MTZ-RIPO, az FC Homel, a Hazar Lenkoran, az Olimpik Baku, az Ararat Jereván, a Bananc Jereván, a Tobol Kusztanaj, a Sahtar Karaganda vagy a Juvenes/Dogana.
A második selejtezőkörbe a 37 első körös továbbjutó mellé 11 csapat kerül az Intertotó Kupából. Hat ország (15-20.) kupagyőztese, 7 bajnokság (9-15.) harmadik helyezettje, valamint három bajnokság (16-18.) második helyezettje egészíti ki 64 főre a mezőnyt.
Az első fordulóban már 80 csapat vesz részt, és ezeknek a párharcoknak a győztesei kerülnek az UEFA-kupa-csoportkörbe. A nyolcvan gárda a következőképp áll össze: a második selejtező forduló 32 továbbjutója. Az UEFA-ranglista legjobb 14 szövetségének kupagyőztesei, két bajnoki (7-8.) bronzérmes, 5 bajnoki (4-8.) negyedik helyezett, 7 bajnoki (1-3. és 5-8.) ötödik helyezett, 2 bajnokság (1 és 3.) hatodik helyezettje, valamint az angol és francia Ligakupa-győztes.
Az UEFA csoportkörből a nyolc csoport első három helyezettje, illetve a BL-csoportkör harmadik helyén végzett nyolc csapat kerül a legjobb 32 közé.
Szintén július 1-jén lesz az első selejtezőforduló sorsolása, meccseire július 17-én, a visszavágókra július 31-én kerül sor. Augusztus 1-jén sorsolnak a második körre. A mérkőzések augusztus 14-én és 28-án lesznek. Az első fordulót augusztus 29-én sorsolják, szeptember 18-án és október 2-án játsszák. A csoportkör beosztását október 7-én készítik el, a torna október 23-án kezdődik, december 18-án zárul. A döntő 2009. május 20-án esedékess, Törökországban, Isztambulban rendezik.
Országok, indulók
Zárójelben a bajnoki helyezések, illetve amely csapat kupaszereplés révén vívta ki az indulási jogot, annak a kupadöntőben elért eredményét tüntettük fel. A „/” jel után az olvasható, melyik csapat melyik körben csatlakozik be az egyes kupák küzdelmeibe.
Jelmagyarázat: B1 – BL 1. selejtezőforduló, B2 – BL 2. selejtezőforduló, B3 – BL 3. selejtezőforduló, B4 – BL csoportkör. U1 – UEFA-kupa, 1. selejtezőforduló, U2 – UEFA-kupa, 2. selejtezőforduló, U3 – UEFA-kupa, 1. forduló.
Spanyolország (7). BL: Real Madrid (1./B4), Villarreal (2./B4), Barcelona (3./B3), Atlético Madrid (4./B3). UEFA-kupa: Valencia (kupagyőztes/U3), Sevilla (5./U3), Racing Santander (6./U3).
Anglia (8). BL: Manchester United (1./B4), Chelsea (2./B4), Arsenal (3./B3), Liverpool (4./B3). UEFA-kupa: Everton (5./U3), Portsmouth (FA-kupa győztes/U3), Tottenham (Ligakupa-győztes/U3), Manchester City (fair play)
Olaszország (7). BL: Inter (1./B4), AS Roma (2./B4), Juventus (3./B3), Fiorentina (4./B3). UEFA-kupa: Milan (5./U3), Sampdoria (6./U3), Udinese (7./U3). Mivel az Inter és Roma játszotta az olasz kupadöntőt, ezért indulhat az Udinese.
Franciaország (6). BL: Lyon (1./B4), Bordeaux (2./B4), Marseille (3./B3). UEFA-kupa: Nancy (4./U3), St. Etienne (5./U3), Paris SG (Ligakupa-győztes/U3). Mivel a Paris SG és a Lyon játszotta a francia-kupa döntőt, ezért indulhat St. Etienne.
Németország (7). BL: Bayern München (1./B4), Werder Bremen (2./B4), Schalke (3./B3). UEFA-kupa: Hamburg (4./U3), Wolfsburg (5./U3), Borussia Dortmund (kupadöntős/U3), Hertha BSC (fair play/U1)
Portugália (6). BL: Porto (1./B4), Sporting CP (2./B4), Vitória Guimaraes (3./B3). UEFA-kupa: Benfica (4./U3), Maritimo (5./U3), Vitória Setubal (6./U3). Mivel a Porto és a Sporting játszotta a kupadöntőt, ezért indulhat a Setubal.
Románia (6). BL: CFR Cluj (1./B4), Steaua (2./B3). UEFA-kupa: Rapid (3./U3), Dinamo Bukarest (4./U3), Unirea (5./U3), Poli Timisoara (6./U3). Mivel a CFR Cluj és az Unirea játszotta a kupadöntőt, ezért indulhat a Poli Timisoara.
Hollandia (6). BL: PSV (1./B4), Twente (4./B3). UEFA-kupa: Feyenoord (kupagyőztes/U3), Ajax (2./U3), Heerenveen (5./U3), NEC (8./U3). A bajnokság végén a 2-5. helyezettek a BL-ért, a 6-9. helyezettek az UEFA-kupáért vívtak rájátszást.
Oroszország (4). BL: Zenit (1./B4), Szpartak Moszkva (2./B3). UEFA-kupa: CSZKA Moszkva (kupagyőztes/U3), FK Moszkva (4./U2). A CSZKA a 3. helyen végzett, ezért indulhat az FK Moszkva.
Skócia (4). BL: Celtic (1./B4), Rangers FC (2./B2). UEFA-kupa: Motherwell (3./U3), Queen of South (kupadöntős/U2).
Ukrajna (4). BL: Shatar Donyeck (1./B3), Dinamo Kijev (2./B2). UEFA-kupa: Metalliszt Harkiv (3./U3), Dnyipro (4./U2). Mivel a Dinamo és a Sahtar vívta a kupadöntőt, ezért indulhat a Dnyepr.
Belgium (4). BL: Standard Liege (1./B3), Anderlecht (2./B2). UEFA-kupa: FC Brugge (3./U3), KAA Gent (kupadöntős/U2)
Csehország (4). BL: Slavia Praha (1./B3), Sparta Praha (2./B2). UEFA-kupa: Banik Ostrava (3./U3), Slovan Liberec (kupadöntős/U2).
Törökország (4). BL: Galatasaray (1./B3), Fenerbahce (2./B2). UEFA-kupa: Kayserispor (kupagyőztes/U3), Besiktas (3./U2)
Görögország (4). BL: Olympiakosz (1./B3), Panathinaikosz (3./B2). UEFA-kupa: AEK Athén (2./U2), Arisz Szaloniki (kupadöntős/U2). Görögországban a bajnokság végén a 2-5. helyezettek playoff után döntötték el a második BL-induló, illetve az UEFA-kupás helyeket.
Bulgária (4). BL: Levszki Szófia (2./B3). UEFA-kupa: Liteksz (kupagyőztes/U2), Lokomotiv Szófia (3./U2). Cserno More Várna (5./U1). A bajnok CSZKA Szófia csapatát a bulgár szövetség pénzügyi csőd miatt visszaléptette, ezért indulhat az 5. helyezett az UEFA-kupában.
Svájc (4). BL: FC Basel (1./B2). UEFA-kupa: Young Boys (2./U2), FC Zürich (3./U2), Bellinzona (kupadöntős/U1).
Norvégia (4). BL: SK Brann (1./B2). UEFA-kupa: Lilleström (2./U2), Stabaek (kupagyőztes/U2), Viking (3./U1).
Izrael (4). BL: Beitar Jerusalem (1./B2). UEFA-kupa: Maccabi Netanya (2./U2), Ironi Kirijat Smona (3./U1), Hapoel Tel-Aviv (kupadöntős/U1).
Szerbia (4). BL: Partizan Belgrád (1./B2). UEFA-kupa: CZ Belgrád (2./U2), Vojvodina (3./U1), Borac Csacsak (4./U1). Mivel a Partizán nyerte a kupát, így a szerb szabályok szerint a bajnokság 4. helyezettje indulhat az UEFA-kupában.
Dánia (5). BL: Aalborg BK (1./B2). UEFA-kupa: Bröndby (kupagyőztes/U1), Midtjylland (2./U1), FC Köbenhavn (3./U1), Nordsjaelland (fair play/U1).
Ausztria (3). BL: Rapid Wien (1./B2). UEFA-kupa: RB Salzburg (2./U1), Austria Wien (3./U1). Ausztriában ebben az évben csak az amatőr csapatoknak írták ki az osztrák kupát.
Lengyelország (3). BL: Wisla Kraków (1./B2). UEFA-kupa: Legia Warszawa (2./U1), Lech Poznan (4./U1). Mivel a Wisla és a Legia vívta a kupadöntőt, illetve a harmadik helyen végzett Groclin pénzügyi csődje miatt a következő szezonban a Slask Wroclaw-val egyesülve a másodosztályban folytatja, így a 4. helyen végzett Lech indul az UEFA-kupában.
Magyarország (3). BL: MTK (1./B2). UEFA-kupa: Debreceni VSC (kupagyőztes/U1), Győri ETO (3./U1).
Szlovákia (3). BL: Artmedia (1./B1). UEFA-kupa: MSK Zilina (2./U1), Spartak Trnava (kupadöntős/U1).
Horvátország (3). BL: Dinamo Zagreb (1./B1). UEFA-kupa: Hajduk Split (kupadöntős/U1), Slaven Belupo (2./U1)
Ciprus (3). BL: Anortoszisz (1./B1). UEFA-kupa: APOEL (2./U1), Omonia (3./U1). Mivel az Anortoszisz és az APOEL vívta a kupadöntőt, így a 3. helyett is indulhat az UEFA-kupában.
Svédország (3). BL: IFK Göteborg (1./B1). UEFA-kupa: Kalmar FF (kupagyőztes/U1), Djurgarden (3./U1). Mivel a Kalmar nyerte a kupadöntőt, így a 3. helyett is indulhat az UEFA-kupában.
Szlovénia (3). BL: Domzale (1./B1). UEFA-kupa: Interblock Ljubljana (kupagyőztes/U1), Koper (2./U1)
Bosznia-Hercegovina (3). BL: Modrica (1./B1). UEFA-kupa: Zrinjski Mostar (kupagyőztes/U1), Siroki Brijeg (2./U1)
Lettország (3). BL: Ventspils (1./B1). UEFA-kupa: Metalurgs Liepaja (2./U1), Olimps Riga (kupadöntős/U1)
Litvánia (3). BL: FBK Kaunas (1./B1). UEFA-kupa: Suduva (2./U1), Vetra (kupadöntős/U1)
Finnország (3). BL: Tampere United (1./B1). UEFA-kupa: Haka Valkeakoski (2./U1), Honka Espoo (kupadöntős/U1).
Moldávia (3). BL: Sheriff Tiraspol (1./B1). UEFA-kupa: Dacia Chisinau (2./U1), Nistru Otaci (kupadöntős/U1).
Írország (3). BL: Drogheda United (1./B1). UEFA-kupa: Cork City (kupagyőztes/U1), St. Patrick’s (2./U1).
Grúzia (3). BL: Dinamo Tbiliszi (1./B1). UEFA-kupa: Zesztafoni (kupagyőztes/U1), WIT Georgia Tbiliszi (2./U1)
Liechtenstein (1). UEFA-kupa: FC Vaduz (kupagyőztes/U1). Mivel a liechtensteini csapatok a svájci bajnokságban szerepelnek, ezért csak a kupagyőztes indul az európai kupákban.
Macedónia (3). BL: Rabotnicski (1./B1). UEFA-kupa: Milano Kumanovo (2./U1), Peliszter Bitola (3./U1). Mivel a kupadöntőt a Rabotnicski és a Milano vívta, ezért indulhat a Peliszter az UEFA-kupában.
Izland (3). BL: Valur (1./B1). UEFA-kupa: FH Hafnarfjördur (kupagyőztes/U1), IA Akranes (3./U1)
Fehéroroszország (3). BL: BATE Boriszov (1./B1). UEFA-kupa: MTZ-RIPO (kupagyőztes/U1), FK Homel (2./U1)
Albánia (3). BL: Dinamo Tirana (1./B1). UEFA-kupa: Vllaznia (kupagyőztes/U1), FK Partizani (2./U1).
Észtország (3). BL: Levadia Tallin (1./B1). UEFA-kupa: Flora Tallinn (kupagyőztes/U1), TVMK Tallinn (3./U1).
Örményország (3). BL: Pjunyik Jereván (1./B1). UEFA-kupa: Ararát Jereván (kupagyőztes/U1), Bananc Jereván (2./U1)
Azerbajdzsán (3). BL: Inter Baku (1./B1). UEFA-kupa: Hazar Lenkoran (kupagyőztes/U1), Olimpik Baku (2./U1).
Kazahsztán (3). BL: Aktobe Lento (1./B1). UEFA-kupa: Tobol Kosztanaj (kupagyőztes/U1), Sahtar Karagandi (3./U1)
Észak-Írország (3). BL: Linfield (1./B1). UEFA-kupa: Glentoran (2./U1), Cliftonville (3./U1). Mivel a Linfield a bajnoki cím mellett a kupát is megnyerte, így a bajnokság 3. helyezettje is indulhat az UEFA-kupában.
Wales (3). BL: Llanelli (1./B1). UEFA-kupa: Bangor City (kupagyőztes/U1), The New Saints (2./U1)
Feröer-szigetek (3). BL: NSÍ Runavik (1./B1). UEFA-kupa: EB/Streymour (kupagyőztes/U1), 3. B36 Tórshavn (3./U1)
Luxemburg (3). BL: F91 Dudelange (1./B1). UEFA-kupa: Grevenmacher (kupagyőztes/U1), RFC Union (2./U1)
Málta (3). BL: FC Valetta (1./B1). UEFA-kupa: Birkirkara (kupagyőztes/U1), Marsaxlokk (2./U1)
Montenegró (3). BL: Buducsnoszt Podgorica (1./B1). UEFA-kupa: Mogren (kupagyőztes/U1), Zeta (3./U1)
Andorra (2). BL: Santa Coloma (1./B1). UEFA-kupa: San Julia (kupagyőztes/U1).
San Marino (2). BL: Murata (1./B1). UEFA-kupa: Juvenes/Dogana (kupadöntős/U1).