Márta, Flóra
21 °C
34 °C

Roberto Carlost hozza el az MTK a BL-ben

2008.07.01. 13:11 Módosítva: 2008.07.01. 13:59
A svájci Nyonban elkészítették a Bajnokok Ligája első és második csoportkörének sorsolását. A magyar bajnok MTK a török Fenerbahcét kapta. Idegenben várhatóan negyvenezer fanatikus előtt kezd, nincs sok esélye, hogy menjen egy kört.

Ezúttal sem volt szerencsés a magyar bajnok MTK a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Amikor a kék-fehérek legutóbb ebben a sorozatban vettek részt, a Celtickel találkoztak, rúgott gól nélkül, ötöt kapva estek ki.

Most szintén az egyik legerősebb csapattal jönnek össze a második körben, ha innen kiesnek, az UEFA-kupában sem folytathatják.

A sorsoláskor a tizenharmadik párban került elő az MTK neve, ekkor már csak a török vagy a könnyebb dán csapatot kaphatta volna Garami József fiatal csapata.

A Fenerbahce tavaly nemcsak főtáblás volt a BL-sorozatban, hanem az Inter mellett tovább is jutott csoportjából, a Sevillát tizenegyesekkel verte ki. A nyolc között a későbbi döntős Chelsea állította meg.

A bajnokságban második helyen zárt gárda a távozó Zico helyére a spanyolokkal Eb-győztes Luis Aragonest igazolta le, aki várhatóan néhány spanyol játékossal erősíti az amúgy sem gyenge keretet, amelyiknek tagja a brazil világbajnok Roberto Carlos. Rajta kívül öt Eb-bronzérmes futballistája is van a klubnak.

A két gárda legutóbbi meccsen az MTK hatalmas bravúrral továbbjutott, Kenesei duplázott Isztambulban. Ez a 2-0-s idegenbeli győzelem – Rüstü Recber állt a kapuban – bőven elég volt a hazai gól nélküli meccs után. Az MTK-szurkolók leginkább a Fenert szerették volna elkerülni.

Az MTK-nak a tavalyi az UEFA-kupa-sorozatban az örmény Mika Astarak is erős volt.

A párharc első találkozójára július 29-én vagy 30-án, a visszavágóra pedig augusztus 5-én vagy 6-án kerül sor.

Grúz és kazah ellenfelek az UEFA-kupában

Az UEFA-Kupában érdekelt Győr a grúz Zestafonit kapta, három brazil és két gaboni légiós erősíti az ország kupagyőztesét. A Debrecen a kazah Sahtyor Karagandával mérkőzik. Tavalyelőtt a Videoton kazah csapaton át jutott a második selejtező körbe, a Honvéd az Intertotóban kétszer verte riválisát.