Juhász Roland is kezd a Bajnokok Ligájában
További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
Kedden három mérkőzéssel megkezdődik a Bajnokok Ligája második selejtező fordulója, amelyben a magyar bajnok, az MTK is bemutatkozik. Garami József csapata szerdán este lép pályára a Fenrbahce otthonában.
Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt csata a svéd IFK Göteborg és a svájci FC Basel mérkőzése lesz. A Göteborg az első körben bemutatkozott, könnyedén búcsúztatta San Marinó-i ellenfelét. A svédek fiatal csapattal vágtak neki az idei sorozatnak. A bajnokságban jelenleg hat pont hátránnyal a negyedik helyen állnak, győzelemmel melegítettek a BL-meccsre, idegenben 1-0-ra verték a kieső pozícióban álló Gefle csapatát. Góljukat a mindössze 17 éves Robin Söder szerezte. Az FC Basel remekül rajtolt a svájci bajnokságban, mindhárom mérkőzését nyerte. Idegenben verte a tavalyi ezüstérmes Young Boyst, majd odahaza a Grasshopperst, elkapták a kupadöntős Bellinzonát. A szerb Marko Perovics eddig két gólt lőtt.
Érdekes párharcot ígér az Anorthoszisz-Rapid Wien összecsapás is. A frissen igazolt görög Európa-bajnok Trajanosz Dellasz minden bizonnyal nem szerepelhet, de a ciprusi csapat így sem gyenge, olyanok szerepelnek a soraiban, mint a holland Leiwakabessy, a portugál Paulo Costa, a francia Cédric Bardon, a lengyel Lukasz Sosin. A kispadon magyar cserekapus ül, Nagy Zoltán.
Nem ő lesz az egyetlen magyar, aki pályára léphet. Az Anderlecht csapatában Juhász Roland a fehérorosz BATE Boriszov ellen készül. Nem szabad fél vállról venni a beloruszokat, az első körben az izlandi bajnok Valurt verték oda-vissza.
Most mutatkozik be tétmeccsen Henk ten Cate, az 53 éves holland szakember a Chelsea segédedzői posztját cserélte görögországi állására. A Panathinaikosz szerdán a Dinamo Tbiliszi ellen kezd. Még nem szerepelhet a grúzok ellen Gilberto Silva, de minden bizonnyal pályára lép az új igazolások közül a horvát Ante Rukavina, a 21 éves Hrisztodopulosz, valamint a két brazil, Clayton Silva, Gabriel és az Eintracht csapatától visszatért Manciosz.
A program
Kedd: Inter Baku (azeri)-Partizan Beograd (szerb), SK Brann (norvég)-Ventspils (lett), Drogheda United (ír)-Dinamo Kijev (ukrán) 20:45
Szerda: Tampere United (finn)-Artmedia (szlovák), Sheriff Tiraspol (moldovai)-Sparta Praha (cseh), Beitar Jeruzsálem (izraeli)-Wisla Kraków (lengyel), Fenerbahce (török)-MTK Budapest, Aalborg (dán)-FK Modricsa (bosnyák), IFK Göteborg (svéd)-FC Basel (svájci), Anorthoszisz (ciprusi)-Rapid Wien (osztrák), Anderlecht (belga)-BATE Boriszov (fehérorosz), Rangers FC (skót)-FBK Kaunas (litván), NK Domzale (szlovén)-Dinamo Zagreb (horvát), Panathinaikosz (görög)-Dinamo Tbiliszi (grúz). A visszavágókat egy hét múlva rendezik.
A harmadik selejtezőkörben (augusztus 12. és 13., valamint 26. és 27.) kapcsolódik be: FC Barcelona (spanyol), Arsenal (angol), Liverpool (angol), Juventus (olasz), Fiorentina (olasz), Olympique Marseille (francia), Schalke 04 (német), Steaua Bucuresti (román), Szpartak Moszkva (orosz), Sahtar Donyeck (ukrán), Olimpiakosz (görög), Atlético Madrid (spanyol), Galatasaray (török), Levszki Szófia (bolgár), Standard Liége (belga), Slavia Praha (cseh), Twente (holland), Vitória Guimaraes (portugál).
A csoportkörben kapcsolódik be: Real Madrid (spanyol), Villarreal (spanyol), Manchester United (angol), Chelsea (angol), Internazionale (olasz), AS Roma (olasz), Olympique Lyon (francia), Girondins Bordeaux (francia), Bayern München (német), Werder Bremen (német), FC Porto (portugál), Sporting Lisboa (portugál), CFR Cluj-Napoca (román), PSV Eindhoven (holland), Zenit Szentpétervár (orosz), Celtic FC (skót).