Az MTK-nak esélye sem volt
További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
A magyar bajnok MTK nem várhatta nagy reményekkel a török Fenerbahce elleni BL-selejtezőt, hiszen amíg az ellenfélnél világ-és Európa-bajnok is van a keretben, a magyar együttes legjobbját, Kantát kénytelen volt nélkülözni sérülés miatt.
Ennek ellenére nem kezdett megilletődötten Garami József együttese, így váratlan volt, hogy a törökök Roberto Carlos megpattanó lövése után már a 15. percben megszerezték a vezetést.
A folytatásban kiegyenlített játék folyt, de ehhez az is kellett, hogy a hazaiak tudásuk talán 40 százalékát adták ki magukból.
A második játékrészben aztán egyértelmű volt a törökök mezőnyfölénye, amit két kapufa is jelzett. Ennek ellenére újabb gólt ismét csak egy megpattanó lövésből tudtak szerezni, Sahin volt eredményes.
A hátralévő időben hiába alakították ki sorban a helyzeteket, már nem tudták növelni előnyüket, míg a magyar együttes valamirevaló helyzet nélkül hozta le a meccset.
Luis Aragonés, a Fenerbahce vezetőedzője:"Nem kaptunk hazai pályán gólt és játékosaim három héttel a bajnoki rajt előtt ebben a szezonban először szerepeltek nemzetközi tétmérkőzésen, teljesítményük egyre jobb. A futball kiszámíthatatlan sportág, ezért nem lehet előre megmondani, elég-e a kétgólos előnyünk a visszavágóra."
Garami József, az MTK Budapest szakmai igazgatója: "A mai volt fiatal játékosaim első nemzetközi mérkőzése ilyen szintű csapat ellen. Ezért talán érthető, hogy kicsit megilletődötten kezdtünk, ez azonban idővel elmúlt, volt egy-két ígéretes lehetőségünk is, melyeket azonban sajnos nem sikerült kihasználni.
A törökök góllal fenyegető támadásokat vezettek, mégis két olyan gólt kaptunk, amely előtt a mi védőnkön pattant meg a labda. A törököknek több nehezen tartható játékosuk is van, akik közül Kazim Kazimot emelném ki. Ma sok olyan tapasztalatot szereztünk, amelyet remélhetőleg otthon tudunk hasznosítani."
A visszavágó jövő szerdán 20:45-kor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban.