Aragonés még tart az MTK-visszavágótól
További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
A kezdeti megilletődöttségen hamar túlesett az MTK, és nagyon bátran játszott. Igaz, a támadások szinte semmi veszélyt nem jelentettek az első félidőben Volkan Demirel kapujára, de a mezőnyben jól adogattunk, a védelmünk remekül meg volt szervezve. A törökökön látszott, még a félkészülés korai szakaszánál tartanak, tudásuknak csak egy részét adták, de ez is elég volt a sikerhez.
A második félidőben többször a kapuja elé szegezték a törökök az MTK-t. A vendéglátók tudatosan, szépen felépítve szövögették akcióikat, az MTK-nak a kontralehetőségek maradtak, de ezek nagy részét elkapkodták. A második félidő közepén az elsőre kísértetiesen emlékeztető gólt kapott Végh, ezúttal is Lambulics lábán változtatott irányt a labda.
A végén maradt a 2-0. Csodának kell történnie a Szusza Ferenc Stadionban jövő szerdán ahhoz, hogy a magyar csapat jusson tovább.
Luis Aragonés, a Fenerbahce vezetőedzője így vélkedett: "Nem kaptunk hazai pályán gólt, játékosaim először szerepeltek nemzetközi tétmérkőzésen, teljesítményük egyre jobb. A futball kiszámíthatatlan sportág, nem lehet előre megmondani, elég-e a kétgólos előnyünk a visszavágóra."
Garami József, az MTK szakmai igazgatója sem búslakodott, sokkal jobb csapattól kapott fiatal együttese: "A mai volt fiatal játékosaim első nemzetközi mérkőzése ilyen szintű csapat ellen. Ezért talán érthető, hogy kicsit megilletődötten kezdtünk, ez azonban idővel elmúlt, volt egy-két ígéretes lehetőségünk is, amelyeket azonban sajnos nem sikerült kihasználni. A törökök góllal fenyegető támadásokat vezettek, mégis két olyan találatot kaptunk, amelyek előtt a mi védőnkön pattant meg a labda. A törököknek több nehezen tartható játékosuk is van, közülük Kazim Kazimot emelném ki. Ma sok olyan tapasztalatot szereztünk, amelyet remélhetőleg otthon tudunk hasznosítani."
A kupaszerda számos nem várt eredményt hozott. A legnagyobb meglepetés Brüsszelben született. A Juhász Rolandot végig a soraiban tudó Anderlecht kikapott a fehérorosz BATE Boriszovtól. Az egyik oldalon Wasilewskit, a másikon Sztaszevicset állította ki a bíró. A győztes gólt a 87. percben 20 méteres bombából Pavel Nehajcsik szerezte. A hazaiak csapatából hiányzott egyik legjobbjuk, a sérült argentin csatár, Nicolas Frutos.
Nem esett gól az Ibrox Parkban, ami nap másik szenzációja. A litván bajnok FBK Kaunas bravúrnak számító 0-0-val zárt a Rangers vendégeként. Gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás az Anorthoszisz-Rapid párharcban. A ciprusiak 3-0-ra gázolták le az osztrákokat, a lengyel Lukasz Sosin kétszer köszönt be. Simán nyerte az odavágót az Aalborg és a Panathinaikosz odahaza, illetve a Dinamo Zagreb és az Artmedia idegenben.
Szerdai eredmények
Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések:
Anorthoszisz (ciprusi)-Rapid Wien (osztrák) 3-0 (Szkopelitis 35., Sosin 46., 90.),
Anderlecht (belga)-BATE Borisszov (fehérorosz) 1-2 (Gillet 66., ill. Krivec 69., 11-esből, Nehajcsik 87.),
Glasgow Rangers (skót)-FBK Kaunas (litván) 0-0,
Domzale (szlovén)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-3 (Vrdoljak 11., Sammir 21., 11-esből, Tadic 40.),
Panathinaikosz (görög)-Dinamo Tbiliszi (grúz) 3-0 (Ivanschitz 22., Szalpingidisz 44., 74.),
Beitar Jeruzsálem (izraeli)-Wisla Kraków (lengyel) 2-1 (Barochian 61., 79., ill. Pawel Brozek 28.),
Aalborg (dán)-FK Modrica (bosnyák) 5-0 (Johansson 16., Jakobsen 41. Braemer 44., Due 52., Caca 89.),
IFK Göteborg (svéd)-FC Basel (svájci) 1-1 (Olsson 32., ill. Huggel 25.),
Fenerbahce (török)-MTK 2-0 (Roberto Carlos 16., Sahin 59.),
Tampere United (finn)-Artmedia (szlovák) 1-3 (Niemi 16., ill. Pospech 9., Obzera 20., Piroska 86.),
Sheriff (moldovai)-Sparta Praha (cseh) 0-1 (Kladrubsky 74.).