Belgrádba mehetne az MTK a BL-ben
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
A svájci Nyonban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolását. A sorsolást 46 csapat várta, miután a második kör visszavágói még hátra vannak.
Már az aktus előtt több érdekesség akadt, hiszen az UEFA a nemzetközi szereplést veszi alapul, így történhetett, hogy a Fenerbahce-MTK párharc továbbjutója kiemelt volt, míg az aktuális török bajnok Galatasaray nem.
"Egyelőre nem foglalkozom azzal, hogy ki lehet az ellenfél a következő fordulóban. Elég lesz akkor, ha továbbjutunk. Most még a hétvégi bajnokira koncentrálunk" - kommentálta a sorsolást az MTI-nek Garami József, az MTK Budapest vezetőedzője.
Kiemeltként várhatta a sorsolást a Göteborg-Basel továbbjutója is, de az Atletico Madrid nem. Minden bizonnyal a spanyol csapat volt az, amelyet mindenki elakart kerülni a kiemeltek közül.
Ez a Schalkénak nem sikerült, így a német csapat kapta a legnehezebb ellenfelet. Ha az MTK továbbjutna a Fener ellen, az Inter Baku-Partizan Belgrad továbbjutójával játszana a csoportkörbe kerülésért.
Az utolsó selejtezőkörben több érdekes párosítás is van, izgalmas lesz a görög Olympiakosz és a ciprusi Famaguszta párharca, de a Szpartak Moszkva-Dinamo Kijev és a Galatasaray-Steaua párharc sem tűnik izgalommentes.
A végső győzelemre is esélyesnek tartott csapatok közül a Liverpool belga, az Arsenal holland, a Barcelona izraeli vagy lengyel, a Juventus ír vagy szlovák ellenfél ellen juthat tovább. Négyük közül a Pool dolga tűnik a legnehezebbnek, rá a belga bajnok Standart vár.
Az első meccseket augusztus 13-án és 14-én, a visszavágókat két héttel később rendezik. A sorozat döntőjére jövő május 27-én kerül sor Rómában.
A BL harmadik körének párosítása:
Fenerbahce vagy MTK - Inter Baku vagy Partizan Belgrád
Olympiakoss - Anortoszisz Famaguszta vagy Rapid
Göteborg/FC Basel - Guimaraes
Sahtar Donyeck - Domzale vagy Dinamo Zagreb
Schalke 04 - Atletico Madrid
Rangers vagy Kaunas - Aalborg vagy Modrica
FC Barcelona - Beitar vagy Wisla
Levszki Szófia - Anderlecht vagy BATE Boriszov
Liverpool - Standard Liege
FC Twente - Arsenal
Szpartak Moszkva - Drogheda vagy Dinamo Kijev
Juventus - Tampere United vagy Artmedia Petrzalka
Olympique Marseille - Brann Bergen vagy Ventspils
Fiorentina - Slavia Praha
Panathinaikosz vagy Dinamo Tbiliszi - Seriff Tiraspol vagy Sparta Praha
Galatasaray - Steaua Bucuresti