További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
A Győr indul kisebb hátrányból a csütörtöki UEFA-kupa-visszavágón, de ez nem jelenti azt, hogy Egervári Sándor csapata könnyű helyzetben van. Mindössze egygólos vereséget szenvedett a a Stuttgart csapatától, gólt is lőtt idegenben, ennek ellenére nem lesz könnyű Kovács Zoltánéknak így sem, mert kiváló csapat látogat az ETO Parkba.
A Győr idegenbeli sikerrel, a Stuttgart hazai vereséggel hangolt a csütörtöki összecsapásra. A győriek esélyeit növelheti, hogy a svábok lekicsinylően nyilatkoztak az utóbbi napokban magyar ellenfelükről, és elbizakodottságuk visszaüthet. A hazaiak hatalmas elszántsággal készülnek a visszavágóra. A továbbjutás mellett komoly anyagi tétje is van a mérkőzésnek, a tulajdonos Tarsoly Csaba a szokásos meccsprémium ötszörösét ígéri siker esetén. A hazaiaknál többen bajlódnak sérüléssel. Stark Péter régóta hiányzik, műtét után lábadozik Dudás, Eugene és Bicak, Böőr Zoltán és Kiss izomhúzódás miatt hagyta ki a hétvégi bajnokit.
A Stuttgart gyenge produkciót nyújtott a hétvégén, különösen a két csatárt, Gomezt és Maricát húzták le a szakírók. Egyedül a mexikó Pavel Pardo játéka ütötte meg a közepes szintet. Bastürk és Ljuboja is csak csere volt. Az edző Armin Veh és a klubigazgató Horst Heldt is bizakodóan várja a visszavágót. Mindketten elmondták, a sok fegyelmezetlenség és az agresszivitás hiánya miatt született az első találkozón szoros eredmény. A német vezetők szerint Győrben más arcot mutat majd a Stuttgart.
A várható kezdőcsapatok: Győr: Sztevanovics – Nikolov, Supics, Kovács II. Z., Józsi – Koltai, Bank, Jäkl, Tokody – Böőr, Bajzát. VfB Stuttgart: Lehmann – Hilbert, Tasci, Delpierre, Boka – Pardo – Osorio, Simak, Hitzlsperger – Gomez, Marica. A találkozót a norvég Espen Bertntsen vezeti, a mérkőzést 20.30-kor rendezik, a találkozót a Sport Tv közvetíti.
Még kevésbé biztatóak a kilátások a Debrecen visszavágója előtt, pedig a sorsoláskor a hajdúságiaktól várt a közvélemény szorosabb eredményt. A svájci Young Boys az első találkozó utolsó húsz percében háromszor is betalált, így a siker helyett kiütéses vereség lett a vége. Három góllal kell nyerni, közben egyet sem kapni attól a svájci csapattól, amely hazája bajnokságában jelenleg a középmezőnyben található. A hét végén három gólt rúgott, ugyanennyit is kapott az Aarau ellen, amely második a táblázaton. A vendégek is arról beszéltek a magyar csapat honlapján, hogy még nincs lefutva a továbbjutás.
A hazaiknál jó ideje sérült Máté Péternek keresztszalag-szakadása van, Sándor Tamás porcműtéte után lábadozik, Komlósi részeleges szalagszakadással bajlódik. Mészáros Norbert és Rudolf Gergely is csak könnyített edzést végzett a héten, egyikük sérülése sem tűnik komolynak, de Rudolf úgyis kihagyja a visszavágót sárga lapjai miatt; Mészáros játéka még kérdéses.
A várható kezdőcsapatok: Debrecen: Polekszics – Bernáth, Mészáros, Szűcs, Takács Z. – Demjén, Kiss Z., Leandro, Cvitkovics – Oláh, Dudu. Young Boys: Wölfli – Portillo, Ghezal, Schneider – Hochstrasser, Yapi, Raimondi, Bastians – Regazzoni, Schneuwly, Varela. A találkozót a grúz Levan Paniasvili vezeti. A mérkőzés 20 órakor kezdődik.
Innen folytatják
Győri ETO (magyar)-VfB Stuttgart (német) (1-2), Debreceni VSC (magyar)-Young Boys (svájci) (1-4), FC Vaslui (román)-Metalurgs Liepaja (lett) (2-0), Hapoel Tel-Aviv (izraeli)-Vojvodina (szerb) (0-0), Viking Stavanger (norvég)-Honka Espoo (finn) (0-0), Fk Moszkva (orosz)-Legia Warszawa (lengyel) (2-1), Bröndby (dán)-Haka (finn) (4-0), Hapoel Ironi Kiryat (izraeli)-Litex Lovecs (bolgár) (0-0), CZ Beograd (szerb)-APOEL Nicosia (ciprusi) (2-2), RB Salzburg (osztrák)-Suduva (litván) (4-1), Rosenborg (norvég)-Djurgarden (svéd) (1-2), Stade Rennes (francia)-Stabaek (norvég) (1-2), St. Patrick’s (ír)-Elfsborg (svéd) 2-2), Slaven Belupo (horvát)-Arisz Szaloniki (görög) (0-1), MSK Zilina (szlovák)-Slovan Liberec (cseh) (2-1), Bellinzona (svájci)-Dnyepr (ukrán) (2-3), Kalmar (svéd)-KAA Gent (belga) (1-2), Lilleström (norvég)-FC Köbenhavn (dán) (1-3), Aston Villa (angol)-FH Hafnarfjordur (izlandi) (4-1), Cserno More (bolgár)-Maccabi Netanya (izraeli) (1-1), Sturm Graz (osztrák)-FC Zürich (svájci) (1-1), Besiktas (török)-Siroki Brijeg (bosnyák) (2-1), Napoli (olasz)-Vllaznia (albán) (3-0), Omonia Nicosia (ciprusi)-AEK Athén (görög) (1-0), Zrinjszki (bosnyák)-.Sporting Braga (portugál) (0-1), Grasshoppers (svájci)-Lech Poznan (lengyel) (0-6), Hertha BSC (német)-Interblock Ljubljana (szlovén) (2-0), Fc Midtjylland (dán)-Manchester City (angol) (1-0), Hajduk Split (horvát)-Deportivo (spanyol) (0-0), Austria Wien-WIT Georgia Tbiliszi.Zárójelben az első mérkőzésen született eredmény. Az Austria Wien és WIT egy mérkőzésen dönti el a továbbjutást, a grúziai háborús helyzet miatt. Ezt a találkozót Bécsben rendezik.