Egyelőre játszanunk kell, győzni ráérünk
További Futball cikkek
- Napokon belül meneszthetik a Ferencváros Európa-liga-riválisának vezetőedzőjét
- A Diósgyőr megszenvedett Kazincbarcikán, hosszabbítás után jutott tovább a Magyar Kupában
- Balogh Botondék 2–0-s vezetésről kaptak ki az olasz élvonalban
- Az UEFA burkolt fenyegetést küldött a futballreformokat tervező Angliának
- Meghalt Juhász István, a Ferencváros legendája
Szombat este 19.45-kor tétmeccsen is bemutatkozik Erwin Koeman szövetségi kapitány csapata. A Dánia elleni világbajnoki selejtező előtt péntek este a Puskás Ferenc stadionban tartotta utolsó edzését a magyar válogatott, az átmozgató jellegű tréning után Koeman úgy nyilatkozott, csapata készen áll.
Bár a holland szakember a sajtótájékoztatón nem árulta el, kikkel kezd, azt azonban elmondta, hogy különösebb meglepetéssel nem készül, az eddig látott rendszerben áll fel a magyar válogatott. Felépült Dárdai, így ő lehet a fedezetsor másik védekező középpályása Vadócz mellett, a támadósor összeállítását azonban változatlanul csak megtippelni tudjuk.
A mérkőzés felvezetéseként bemutattuk a magyar és a dán válogatottat, most megpróbáljuk kitalálni, min múlhat a siker. Ahogy korábban is jeleztük, a siker nem feltétlenül az eredményt jelenti, hanem sokkal inkább a mutatott játékot, számunkra ugyanis jelen pillanatban ez a fontosabb. A továbbjutás ábrándjával nem kívánunk foglalkozni, egy tempós, kemény meccsen jó játékkal elért döntetlent jobban meg kell becsülnünk, mint egy kiszenvedett győzelmet.
Koeman kemény küzdelemre számít
Az utolsó edzés utáni sajtótájékoztatón Erwin Koeman kijelentette, képesnek érzi csapatát arra, hogy jó mérkőzést játszon Dánia ellen. Természetesen győzni szeretne, de nagyon jó csapatnak tartja a dánokat, és nem lenne elkeseredett akkor sem, ha csak egy döntetlen jönne össze. Kiemelte, hogy azt a fajta agresszív játékot szeretné elsősorban viszontlátni a pályán, amire egy ideje próbálja felkészíteni csapatát. A holland szakvezető elhárította a kérdést, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett, csak annyit mondott, hogy a megkezdett munka elején jár csapatával, és bár lát bíztató jeleket, az eredmények nem fognak egyik napról a másikra jönni, ha azonban azt játszuk, amit megbeszéltünk, az akár pontokban is kamatozhat.
"Tudom, hogy a magyar emberek igen hamar be tudnak lelkesedni, és egy győzelem után már Dél-Afrikában látnák a csapatot, ugyanakkor egy eseteleges vereség után letargiába esnek, pedig egyikre sincs semmi szükség" - mondta zárszóként Koeman.
Nem csak a mezőnyfölény kiharcolása miatt van komoly jelentősége annak, hogy nálunk lesz-e többet a labda, hanem elsősorban azért, mert hiába szerepelnek erős bajnokságokban a magyar keret játékosai, sajnos többen közülük nem játszanak, így erőnlétileg sem biztos, hogy a legjobb formában vannak – védekezni pedig mindig sokkal fárasztóbb, mint tartani a labdát.
A magyar válogatott középpályásai azonban technikailag képzett játékosok, és ez ebben az esetben egyáltalán nem a sokszor emlegetett rövidpasszos játékban kell, hogy testet öltsön, hiszen várhatóan a két védekező középpályás nem lép majd fel egyszerre, így inkább abban bízhatunk, hogy a két szélsőnk az ellenfél védelme mögé tud kerülni egy jó – és főleg gyors és pontos - passz után.
A középpályán lehetőség szerint minél feljebb meg kell támadnunk a labdát felhozó játékost, és le kell zárnunk a folyosókat a dánok gyors szélsői előtt. Ha ezt a két kulcsfontosságú feladatot megoldjuk, talán el tudjuk bizonytalanítani (egyébként meglehetősen magabiztos) ellenfelünket. Tomasson valószínűleg nem játszik, a dán újságírók szerint a remekül fejelő Bernburg lesz center, rá a pontrúgásoknál külön is figyelnünk kell.
A magyar válogatott védelme nem különösebben erős, még kevésbé magabiztos, legkevésbé összeszokott, így számítanunk kell rá, hogy ha jó napot fogunk is ki, egy hibából gólt kapunk. Korábban jellemző volt, hogy egy bekapott gól után összeesett a csapat, ez pedig nem egyszer súlyos vereséghez vezetett, most azonban többek között azért van külföldi szövetségi kapitányunk, hogy mentálisan is felkészítse a csapatot az ilyen helyzetekre.
Azt tapasztalhattuk, hogy ebben valóban sikerült előrelépnünk, hiszen a Koeman-csapat eddig lejátszott mindhárom mérkőzésén került hátrányba, de egyszer sem szenvedett vereséget, sőt, Görögországot le is győztük, de Montenegró ellen is az utolsó pillanatban jött össze az egyenlítés, ami korábban nem tartozott a magyar válogatott erősségei közé.
Védőink mellett a támadóknak is ott kell lenniük fejben, hiszen nem valószínű, hogy sok helyzetünk adódik majd, így kulcsfontosságú lehet, hogy minél jobb százalékkal használjuk ki a lehetőségeket. Ha esetleg vezetést szereznénk, a kontrajátékra minden másnál alkalmasabb magyar válogatott egészen szép estét kerekíthet szurkolóinak.
Magabiztosak a dánok
Bár Morten Olsen tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Portugália mögött Svédországnak, Dániának és Magyarországnak közel egyforma esélye van a csoport második helyének megszerzésére, valószínűleg csak le akarta venni csapat válláról az idegenbeli bemutatkozás terhét. A dán újságírók ugyanis szinte biztosra veszik, hogy legyőzik Magyarországot. Gera és a "dortmundi srác" (Hajnal) ismerős, de a többiek Európa negyedik vonalába tartoznak, különösen a védelmünket találják gyengének a vendégek.A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy elővételben 17 ezer jegyet adtak el, tehát a selejtezők első körében szokásosnak mondható 25-30 ezer nézőre mindenképpen lehet számítani, ekkora tömeg pedig már nem tűnik el a Puskás Ferenc stadionban sem.
Túl nagy jelentőséget nem szabad tulajdonítani a dolognak, de kétségtelenül mellettünk szól, hogy szombatra visszatér a kánikula: nap közben az előrejelzés szerint Budapesten 36 fok lesz, a dán keret nagy része pedig Angliában, vagy otthon játszik, így kevésbé vannak hozzászokva az ilyen körülményekhez.
A végére hagytuk a legfontosabbat: fizikailag roppant erős és több nemzetközileg is jegyzett játékossal rendelkezik a dán válogatott, de világverőnek azért kár volna tartanunk őket. A miénknél jobb csapatot látunk vendégül, ez nem vitás, de szó sem lehet az esélytelenek nyugalmáról a magyar válogatott esetében.
Tilos megijedni, feladni és legfőképpen lazsálni. Ha ezeket elkerüljük, elmondhatjuk: már léptünk egyet előre.
Magyarország-Dánia, vb-selejtező
Puskás Ferenc Stadion, szeptember 6., 19:45Jegyárak: 3500, 6000, 7500 és 10000 Ft.
A csoport további mérkőzései: Albánia-Svédország, Málta-Portugália