Messziről jött edző azt tesz, amit akar
További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
A labdarúgó Bajnokok Ligájában lejátszották az első csoportkört, kedden következik a második. Az elsőben több meglepő eredmény született, a romániai csapat olasz edzője Rómában örült, a román edző Svájcban ukrán csapata győzelmét ünnepelte.
Már megszokott, hogy egy-egy klubcsapat olyan, mint a világválogatott, és az sem meglepő, hogy egy adott ország vezető klubcsapatainál más nemzet, sőt másik földrész szakembere ül a kispadon.
A BL idei csapatai között alig találni olyat, amelyet hazai irányítana. A tavaly is meghatározó szerepet játszó négy angol együttest például skót, spanyol, brazil és francia szakember irányítja.
Az A csoportban mondjuk két edző is van, aki saját hazája klubcsapatát viszi. A Bordeaux kispadján a világbajnok Laurent Blanc, a Románál Luciano Spaletti igyekszik.
Olasz edző, Maurizio Trombetta van a román CFR Cluj kispadján is, aki élete második hivatalos meccsén éppen a Romát győzte le az első körben. A csoport negyedik tagjánál, az angol Chelsea-nél a brazil Luiz Felipe Scolari dolgozik, aki válogatott szinten vb-t (Brazília) és Eb-ezüstöt (Portugália) is nyert.
A B csoportban görög, olasz, német és ciprusi csapat játszik, az edzők hollandok, portugálok, németek és grúzok. Csak Thomas Schaaf irányít hazai együttest (Bréma), a többiek mind „légiósok”.
A portugál Jose Mourinho az olasz Inter előtt a Chelsea edzője volt, a korábban Magyarországon is megfordult holland Henk ten Cate pedig Mourinho után dolgozott a Chelsea másodedzőjeként, most a görög Panathinaikosz mestere. A BL történetének első ciprusi csapatát, az Anorthoszisz Famagusztát grúz szakember, Timur Kecbaja viszi.
A C jelű csoport a nagy kivétel, a négy csapatból hármat is hazai edző vezet. A spanyol Barcelonát a klub egykori játékosa,. Josep Guardiola, a portugál Sportingot sPaulo Bento, a svájci Baselt az a Christian Gross, aki annak a Grasshoppersnek az edzője volt, amelyet az eddigi egyetlen magyar BL-csapat a Ferencváros 3-0-ra vert Zürichben. A negyedik csapatot, az ukrán Sahtar Donyecket a korábban az olasz Intert és a török Galatasarayt és Besiktast is irányító román Mircea Lucescu edzi.
Angol, holland, spanyol, francia a D csoport összetétele, de ebből a négy nemzetből csak egyet találunk az edzők között, a PSV-t dirigáló Huub Stevenset. A Liverpool legújabb kori siker sztoriját a spanyol Rafa Benitez vezényli, Marseille-ben a belga Eric Geretsben látnak fantáziát. És amíg az angol csapatot spanyol edző készíti fel, addig az Atletico Madridnál a mexikói Javier Aguirre a felelős a szakmai munkáért.
Idegenlégiós kapitányok
Az idegenlégiós edzősködés egyre divatosabb a válogatottaknál is, egyre több országban idegen irányítja a nemzeti csapatot. A magyar együttesen kívül (Erwin Koeman, holland) külföldi kapitánya van többek között Angliának (Fabio Capello, olasz) Ausztriának (Karl Brüchner, cseh) Oroszországnak (Guus Hiddink, holland), Lengyelországnak (Leo Beenhakker, holland), Írországnak (Giovanni Trapattoni, olasz), Görögországnak (Otto Rehagel, német), vagy a mexikónak (Sven-Göran Ericsson, svéd).Az E csoportban skót uralom van, pedig csak egy skót csapat van a négyben. Gordon Strachan a Celticnél dolgozik, Sir Alex Ferguson 22 éve ül a Manchester United kispadján. (Korábban Strachan is a játékosa volt.) A dán Aalborgot irányító Bruce Rioch korábban számos angol csapatnál megfordult – többek között az Arsenalnál is –, de Skóciában még nem volt edző. Ő volt a skót válogatott első olyan csapatkapitánya, aki Angliában született. (Édesapja származása miatt számít skótnak.) A csoport negyedik csapatát, a spanyol Villarealt sem hazai szakember irányítja, hanem a chilei Manuel Pellegrini.
Az F csoport szerdai meccsein olyan történt, mint a fordulóban sehol. Mindkét helyszínen hazai edző ült a csapatok kispadján. A Steaua-Bayern meccsen a románoknál Marius Lakatus nézte szomorúan, ahogy a túloldalon Jürgen Klinsmann ünnepli a bajorok győzedelmes visszatérését. A francia-olasz (Lyon-Fiorentina) összecsapás után Claude Puel és Cesare Prandelli gratulálhatott egymásnak a döntetlenhez.
A G csoportban a légiósok nyertek 3-1-re. Csak a Portót edző Jesualdo Ferreira dolgozik hazájában, de az orosz Jurij Szjomin is csak egy országgal ment arrébb, a Dinamo Kijev szolgálatában áll.
Az angol Arsenalnál egy olyan francia, Arsene Wenger a mindenható, aki Japánban is kipróbálta magát, míg a török Fenerbahcénél a korábban csak spanyol csapatok kispadján ülő, idén a spanyol válogatottal Európa-bajnoki címet szerző Luis Aragonés a főnök.
A H csoportban 2-2 az állás. Viktor Goncsarenko a saját hazájában dolgozik, és valószínűleg remekül, hiszen munkája eredményeként a BATE Boriszov első fehérorosz csapatként főtáblás. Az olasz Claudio Ranieri több hazai csapat mellett dolgozott a Chelsea, az Atletico Madrid és a Valencia labdarúgóival is, most a Juventussal akar minél tovább versenyben maradni. A Real Madridot a klub egykori játékosa – egyben második német edzője –, Bernd Schuster vezeti, míg a legutóbbi UEFA-kupa győztesét, az orosz Zenitet holland szakember, Dick Advocaat irányítja. Advocaat nagy világvándor, Európa számos országa mellett dolgozott már az Egyesült Arab Emirátusokban és Dél-Koreában is.
A-csoport | |||
csapat | nemzetiség | edző | nemzetiség |
Chelsea | angol | Luis Felipe Scolari | brazil |
Bordeaux | francia | Laurent Blanc | francia |
AS Roma |
olasz | Luciano Spaletti |
olasz |
CFR Cluj |
román | Maurizio Trombetta |
olasz |
B-csoport | |||
csapat | nemzetiség | edző | nemzetiség |
Internazionale | olasz | Jose Mourinho |
portugál |
Wereder Bremen |
német | Thomas Schaaf |
német |
Panatinaikosz | görög | Henk ten Cate |
holland |
Famagusta | ciprusi | Timur Kecbaja |
grúz |
C-csoport | |||
csapat | nemzetiség | edző | nemzetiség |
Barcelona | spanyol | Josep Guardiola |
spanyol |
Sporting | portugál | Paulo Bento |
portugál |
Basel | svájci | Christian Gross |
svájci |
Sahtar Donyeck |
ukrán | Mircea Lucescu |
román |
D-csoport | |||
csapat | nemzetiség | edző | nemzetiség |
Liverpool | angol | Rafa Benitez |
spanyol |
Marseille | francia | Eric Gerets |
belga |
Atletico Madrid |
spanyol | Javier Aguirre |
mexikói |
PSV Eindhoven |
holland | Huub Stevens |
holland |
E-csoport | |||
csapat | nemzetiség | edző | nemzetiség |
Manchester United |
angol | Alex Ferguson |
skót |
Celtic | skót | Gordon Strachan |
skót |
Aalborg |
dán | Bruce Rioch |
skót |
Villareal | spanyol |
Manuel Pellegrini |
chilei |
F-csoport | |||
csapat | nemzetiség | edző | nemzetiség |
Bayern München |
német | Jürgen Klinsmann |
német |
Steaua Bukarest |
román | Marius Lacatus |
román |
Lyon |
francia | Claude Puel |
francia |
Fiorentina | olasz | Cesare Prindelli |
olasz |
G-csoport | |||
csapat | nemzetiség | edző | nemzetiség |
Arsenal | angol | Arsene Wenger |
frania |
Porto | portugál | Jesualdo Ferreira |
portugál |
Fenerbahce | török | Luis Aragones |
spanyol |
Dinamo Kijev |
ukrán | Jurij Szjomin |
orosz |
H-csoport | |||
csapat | nemzetiség | edző | nemzetiség |
Real Madrid |
spanyol | Bernd Schuster |
német |
Zenit |
orosz | Dick Advocaat |
holland |
Juventus | olasz | Claudio Ranieri |
olasz |
BATE Boriszov |
fehérorosz | Victor Goncsarenko |
fehérorosz |