A világ egyik leggazdagabb futballklubjának legyőzésére készül a román kiscsapat, a CFR 1907 szerdán a Bajnokok Ligájában. A kolozsváriak a Chelsea ellen játszanak hazai pályán.
A magyar tulajdonos vezette román bajnok az első körben idegenben verte 2-1-re a Romát, és újabb bravúrt akar. Erdély leghírhedtebb legendájához hasonló népszerűségre vágynak játékosai.
"Ki akarjuk szívni az életet a nagy csapatokból, ha megverjük a Chelsea-t, olyan híresek leszünk, mint Drakula” – idézte a tribalfootball.com az argentin játékost, Emmanuel Culiót, aki korábban segédmunkásként dolgozott hazájában.
A milliomos befektető rengeteg dél-amerikai légióst vett a keretbe, nem kezelhetik le őket a londoniak sem. ”Senki nem vár győzelmet tőlünk, de félelem nélkül játszunk, és bízunk benne, hogy nyerhetünk, akárcsak Rómában" – mondta Culio.
A dolguk nehéz, a Chelsea veretlen a szezonban, és két hónapos sérülése után visszatérő csatáruk, Didier Drogba is egyre jobb formába lendül. A hét végi bajnokin már kezdő volt, helyzetei akadtak, Kolozsváron készül belőni első gólját.
A meccs a többi találkozóval egy időben, magyar idő szerint este háromnegyed kilenckor kezdődik.