További Futball cikkek
- Az Újpest vezetőedzője nem élte meg diadalként, hogy megszakította az FTC sorozatát
- Az Újpest megszakította a Ferencváros 2122 napja tartó sorozatát, és pontot szerzett a derbin
- Sallai Roland megszerezte az első gólját a Galatasarayban – videó
- Dráma Firenzében, cipőjét kötötte, majd összeesett az olasz élvonalbeli labdarúgó
- Egy pillanatig sem volt kérdés, a Liverpool nyerte a rangadót, kilenc ponttal vezeti a bajnokságot
A Serie A 10. fordulójának szombati játéknapján két topcsapat is fontos győzelmet aratott, de míg a calabriai győzelmével ideiglenesen élre álló Inter nagyon megszenvedett a Reggina ellen, addig a Juventus régen látott remek játékkal verte meg a teljesen lépést tévesztett Romát.
Az Inter az utolsó Regginához látogatott, és a mérkőzés elején rögtön tudatta vendéglátójával, hogy a három pontért érkezett: Maicon a 7. percben már másodszor rúgott idén óriási gólt, majd nem sokkal később egy másik védekező játékos, Vieira góljával már kettővel vezetettek a vendégek, és semmi nem utalt rá, hogy izgalmas lehet a mérkőzés vége.
A Reggina azonban nem tört össze, és még az első félidőben szépített Cozza révén. A második játékrészre Jose Mourinho még támadóbbá tette csapatát Crespo és a fiatal Balotelli beállításával, és a hazaiak sem adták fel, így remek mérkőzés kerekedett az egyik éllovas és az utolsó helyezett csatájából.
A Reggina egyenlített, a hajrá így roppant érdekesen alakult, mindkét csapat megnyerhette volna a meccset, de úgy tűnt, megosztoznak a pontokon, amikor a ráadásban egy szöglet után a középhátvéd Cordoba elé pattant egy lecsorgó, aki egy igazítás után a lábak között a kapuba bombázott. Az Inter nagyon megküzdött ezért a győzelemért, a Reggina pedig egy pontra feltétlenül rászolgált.
A játéknap esti rangadóján két nehéz helyzetben lévő klassziscsapat találkozott a torinói olimpiai stadionban. A Juventus az elmúlt hetekben már kilábalni látszott a krízisből, a Roma ezzel szemben egyre mélyebbre süllyedt, és már a kiesés is fenyegeti Luciano Spalletti ezüstérmes, és kupagyőztes csapatát.
Mindkét csapatnál rengeteg sérült nehezítette a felkészülést, a kezdő sípszó után úgy tűnt, ezek a hazaiaknak hiányoztak jobban, hiszen a Roma bátran és gólveszélyesen kezdte a mérkőzést, az első 20 percben szinte csak a fővárosiak előtt adódtak helyzeteket, de gólt nem sikerült szerezniük, csak kapufáig jutottak.
A Juventus egy Del Piero-szabadrúgás után került először ziccerbe, ekkor még Chiellini közeli fejesét hárította Doni, de a szünet előtt nem sokkal már ő is tehetetlen volt. Ahogy tavaly ugyanebben a párosításban, úgy idén is Del Piero zsenialitása kellett a hazaiak vezetéséhez, a gólkirályi cím védője legutóbb a bal, most a jobb sarkot nézte ki magának, és lőtte ki gyönyörű szabadrúgásával.
A vezető góltól kezdve már csak egy csapat volt a pályán: a Juventus az első forduló óta nem játszott olyan jól, mint szombat este, Spalletti pedig hiába próbálkozott cserékkel, a második játékrészben a Roma teljességgel alárendelt szerepet játszott a parádézó torinóiakkal szemben.
Amauri ollózásánál óriásit védett Doni, de néhány perccel később már ő is tehetetlen volt. Egy nagyszerű Del Piero-Marchionni összjáték után a szélső egy csellel becsapta a szokás szerint bizonytalan Riisét, majd bokából átemelte a labdát a kifutó Doni fölött. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, a Romának a szépítésre sem futotta, a Juventus pedig szurkolói legnagyobb örömére remek játékkal nyerte meg idei második rangadóját.
Serie A, 10. forduló (első játéknap)
Reggina-Inter 2-3 (Cozza 34., Brienza 53., ill. Maicon 7., Vieira 24., Cordoba 92.)Juventus-Roma 2-0 (Del Piero 38., Machionni 48.)
A vasárnapi program:
15h: Atalanta-Lecce, Cagliari-Bologna, Lazio-Catania, Palermo-Chievo, Sampdoria-Torino, Siena-Fiorentina, Udinese-Genoa
20.30h: Milan-Napoli