Cristiano Ronaldót 9 perc alatt kiállították
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
A manchesteri városi rangadón nagy lendülettel estek egymásnak a felek, de az első komolyabb gólhelyzetre a 20. percig várni kellett, Berbatov fejesét védte nagy bravúrral Hart City-kapus. A City első veszélyes helyzete a 32. percben alakult ki, a jobboldali kapufáról pattant ki Ireland kísérlete.
Tíz perccel később aztán a United megszerezte a vezetést. Park átadása után Rooney bement négy védő közé, szerelték, de a labda össze-vissza pattogott. Végül Park szelídítette meg, fejjel Carrickhez játszott, akinek bal lábas lövését csak kiütni tudta a kapus, éppen Rooney elé, aki két méterről nem hibázott.
A második félidőben inkább egymás rugdosásával voltak elfoglalva a felek, a játék többnyire a két tizenhatos között zajlott. A végjátékot az Aranylabda-várományos Cristiano Ronaldo tette izgalmassá, aki kilenc perc alatt két teljesen felesleges szabálytalansággal kiállíttatta magát.
Előbb Wright-Philpset rúgta fel hátulról a City térfelén, majd a 68. percben egy szöglet után két kézzel ütött a labdába. Mindkét eset után reklamált, holott a lapok jogosak voltak.
A City ezután hatékonyabban támadott, ennek ellenére nem tudott gólhelyzetbe kerülni. A United kontrái is veszélyesek voltak, de újabb góltnem szerzetek. A játékvezető nyolc sárga lapot osztott ki a feleknek.
A meccs legizgalmasabb jelenetei a 92. percben következtek. Előbb egy City szöglet után Evra a gólvonalról rúgta ki a labdát, majd az ellenakciónál – miután Hart is előre ment – Rooney 45 méterről lőtt az üres kapura, de a hatalmas sprintet bemutató kapus visszaért, a gólvonal előtt két méterrel kiütötte a labdát.
Premier League, 15. forduló
Manchester City-Manchester United 0-1 (0-1) Gólszerző: Rooney (42.)
Kiállítva: C. Ronaldo (68.)