Portugál törpe a klassziscsapatok előtt
További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
Ha valamelyik, akkor a portugál bajnokság az, ahol szinte előre le lehet osztani dobogós helyeket, hiszen az eddigi 73 évadból csak kétszer nem a Benfica, a Porto vagy a Sportng nyert. A Belenenses 1946-ban, a Boavista 2001-ben tudott az élen végezni.
A Leixoes Matosinhos nem újonc, 24 élvonalbeli szezont tud maga mögött, a nemzetközi kupákban is szerepelt, de 1977 óta nem túl sikeres. Azóta csak egyszer jutott a legjobbak közé, 2002-ben pedig kupadöntőt vívhatott. A legnagyobb sikerese az 1962/63-ban elért 5. hely volt.
Matosinhos városa a négy évvel ezelőtti adatok alapján 46 ezer lakosú, Porto külvárosának tekinthető. A tengerparti település már a 12. században is létezett. A költő Florbela Espanca szülővárosa. Tengeri kikötője, illetve hatalmas olajfinomítója miatt kereskedelmi és ipari központ, hosszú, homokos tengerpartja révén közkedvelt üdülőhely.
Az egyesületet 1907-ben alapították, ez az egyik legrégebbi portugál klub, amelynek boksz-, karate-, röplabda-, úszás- és biliárdszakosztálya is van.
1936-ban jutottak fel először az élvonalba, a második világháború előtt háromszor szerepeltek a legjobbak között, de megragadni egyszer sem sikerült. A klub első aranykorát a hatvanas években élte. 1959-ben, 16 évi távollét után újra a legjobbak között szerepeltek, 1961-ben a Porto legyőzésével megnyerték a kupát, bemutatkozhattak az európai mezőnyben. Nem is akárhogy. A KEK-ben a svájci Chaud-de-Fonds 6-2-re verte őket az első meccsen, a visszavágón viszont 5-0-ra nyertek, és továbbjutottak, majd a román Progresul Bucurestit is kiverték. A kaland végét a Motor Jena elleni párviadal hozta, a portugálok legnagyobb bánatukra hazai pályán bukták el a továbbjutást, de ezzel együtt is a negyeddöntőig meneteltek.
1964-ben és 1968-ban az UEFA-kupa elődének számító VVK-ban indultak, de egy körnél tovább egyszer sem jutottak. 1977-ben a 15. helyen végeztek a bajnokságban, és kiestek.
1988-ban feljutottak, de a következő szezonban megint az utolsó előtti helyen zártak, és visszazuhantak, egészen harmadik vonalig. 2002-ben is ebben az osztályban szerepeltek még. A bajnokság végén viszont feljebb jutottak, és a kupadöntőig meg sem álltak. A fináléban Jardel góljával a Sporting nyert, de így is indulhattak az UEFA-kupában. A bolgár Belasicát még kiverték, a görög PAOK azonban jobbnak bizonyult náluk.
A klub százéves fennállását másodosztályú bajnoki címmel ünnepelte, így ismét visszakerült az első osztályba. Tavaly nem kis szerencsével maradtak bent. A 14. helyen végeztek úgy, hogy a mögöttük álló Pacos de Ferreirát csak egyetlen ponttal előzték meg. Végül a vesztegetési botrány miatt a Boavista búcsúzott, így a Pacos is élvonalbeli maradt.
Éppen ettől a csapattól érkezett az új tréner, José Mota, aki egyelőre csodát tesz a Leixoesszel. A lehetőségeikhez képest alaposan beleerősítettek a nyári átigazolási szezonban. Az osztrák Riedtől megszerezték a 19-szeres utánpótlás-válogatott kapust, Hans-Peter Bergert. Érkezett az egykor a Benficában is futballozó Diogo Luis, a brazil Sao Paulóból Chumbinho, a Bragától Zé Manuel, de a legnagyobb fogás a brazil Wesley, aki korábban a spanyol élvonalban és Svájcban is futballozott. A gárda azért többnyire ismeretlen játékosokból áll, csak Udo Nwoko volt már válogatott, aki nigériai születésű, de máltai színekben szerepelt, illetve Diogo Valente portugál utánpótlás-válogatott volt.
Mielőtt még bárki kételkedne a kiscsapat erejében, el kell mondani, a Leixoes augusztus 31. óta csak egy ligakupameccset veszített el, azóta kilenc győzelem és két döntetlen a mérlege. A matosinhosi gárda őszre már kipipálhatta a Portót, a Benficát és a Sportingot is.
A Benficával odahaza játszott döntetlent, a másik két sztárcsapatot saját otthonában verte meg. A Leixoes veszedelmes ellenfél vendégként. Az eddig lejátszott mind az öt bajnokiját megnyerte, kilenc gólt rúgott, csak négyet kapott. Egyetlen eddigi bajnoki vereségét a nyitányon, saját pályán, a Nacional ellen szenvedte el.
A kapus Beto, a védő Élvis és Vasco, a középpályás Braga és Bruni China játszott mind a tíz bajnokin. A legeredményesebb a hatgólos Wesley.
A Leixoes hazai meccseit a 15 ezer néző befogadására alkalmas Estádio do Marban játssza, amelyet 1961-ben építettek.
Eredmények, 48. hét (2008. november 26.-december 1.)
Anglia. Championship. 19. forduló (11.24.): Barnsley-Burnley 3-2. (11.25.): Birmingham-Ipswich 2-1, Blackpool-Sheffield Wednesday 0-2, Birstol City-Watford 1-1, Cardiff City-Reading 2-2, Coventry-Swansea 1-1, Dervy County-Preston 2-2, Doncaster-Nottingham 0-0, Norwich-Crystal Palace 1-2, Sheffield United-Wolverhampton 1-3, Southampton-Plymouth 0-0, Queens Park-Charlton 2-1. 20. forduló (11.29.): Wolverhampton-Birmingham 1-1, Burnley-Derby County 3-0, Charlton-Southampton 0-0, Crystal Palace-Queens Park 0-0, Ipswich-Sheffield United 1-1, Nottingham-Barnsley 1-0, Plymouth-Blakcpool 1-2, Sheffield Wednesday-Norwich City 3-2, Watford-Doncaster 1-1, Preston-Bristol City 2-0. (11.30.): Swansea-Cardiff City 2-2. (12.01.): Reading-Coventry 3-1. A bajnokság állása: 1. Wolverhampton 47, 2. Birmingham 41, 3. Reading 37.
Ausztria. 20. forduló (11.28.): Austria Kärnten-Sturm Graz elmaradt. (11.29.): Kapfenberg-Austria Wien 1-2, Ried-LASK Linz 1-0, Rapid Wien-Altach 8-1. (11.30.): Mattersburg-Salzburg 2-4. A bajnokság állása: 1. RB Salzburg 43, 2. Rapid 40, 3. Sturm 39.
Belgium. 14. forduló (11.28.): Dender-Anderlecht 0-2. (11.29.): Genk-Cercle Brugge 3-2, Zulte-Waregem-Charleroi 4-2, Gent-Roeselare 4-0, Excelsior Mouscron-Lokeren 2-0, Tubize-Kortrijk 3-3, Westerlo-Mons 2-1. (11.30.): Mechelen-Standard Liege 0-0, FC Brugge-Germinal Beerschot 3-0. A bajnokság állása: 1. C Brügge 31, 2. Anderlecht 29, 3. Standard Liege 28.
Bulgária. 15. forduló (11.28.): Lokomotiv Mezsdra-CSZKA Szófia 2-2. (11.29.): Belasica-FK Szliven 2-1, Botev-Lokomotiv Plovdiv 2-2, Cserno More-Minyor 4-0, Levszki Szófia-Pirin 2-0, Csernomorec-Vihren 1-3. (11.30.): Liteksz-Szpartak Várna 2-1. (12.01.): Lokomotiv Szófia-Szlávia Szófia 0-1. A bajnokság állása: 1. Levszki 33, 2. CSZKA 32, 3. Liteksz 28.
Csehország. 16. forduló (11.29.): Slovan Liberec-Brno 0-0, Sparta Praha-Kladno 5-0, Zlin-Mlada Boleslav 0-2, Viktoria Plzen-Sigma Olomouc 4-0. (11.30.): Teplice-Viktoria Zizkov 2-0, Bohemians-Ceske Budejovice 2-0, Pribram-Slavia Praha 0-0. (12.01.): Banik Ostrava-Jablonec 3-1. A bajnokság állása: 1. Slavia 37, 2. Mlada Boleslav 31, 3. Banik Ostrava 30.
Dánia. 16. forduló (11.29.): Bröndby-Vejle 2-0. (11.30.): Midtjylland-Nordsjaelland 3-0, Horsens-SönderjyskE 0-3, Esbjerg-Randers 2-2, Aalborg-FC Köbenhavn 3-1. (12.01.): Aarhus-Odense 2-1. A bajnokság állása: 1. Bröndby 36, 2. Odense 35, 3. FC Köbenhavn 34.
Franciaország. 16. forduló (11.29.): Auxerre-Monaco 0-1, Le Havre-Nantes 0-2, Le Mans-Caen 2-0, Lille-Lorient 1-1, Lyon-Valenciennes 0-0, Nice-Grenoble elmaradt, Sochaux-Bordeaux 0-0. (11.30.): Nancy-St. Etienne 1-2, Toulouse-Marseille 0-0, Rennes-Paris SG 1-0. A bajnokság állása: 1. Lyon 34, 2. Rennes 29, 3. Marseille 28.
Görögország. 12. forduló (11.29.): Larisza-Iraklisz 2-0, Traszivulosz-PAOK 1-2, Panathinaikosz-Aszterasz 1-1. (11.30.): Arisz-Panszerraikosz 2-0, Levadiakosz-AEK Athén 0-0, Ergotelisz-Xanthi 0-0, Olympiakosz-Panioniosz 4-1, Pantrakikosz-OFI 2-0. A bajnokság állása: 1. Olympiakosz 29, 2. PAOK 25, 3. Xanthi 21.
Hollandia. 13. forduló (11.28.): Groningen-AZ Alkmaar 0-2. (11.29.): De Graafschap-Roda 1-1, Heracles-Willem II 1-0, ADO Den Haag-Twente 1-2, Heerenveen-PSV 2-2. (11.30.): Ajax-Utrecht 1-1, Vitesse-Feyenoord 1-1, NEC Nijmegen-Volendam 6-1, Sparta-NAC Breda 4-0. A bajnokság állása: 1. AZ Alkmaar 29, 2. Ajax 26, 3. NAC Breda 26.
Horvátország. 17. forduló (11.30.): Hajduk Split-Osijek 3-1, NK Zagreb-Sibenik 0-4, Zadar-Inter Zapresic 1-1, Cibalia-Croatia Sesvete 3-1, Slaven Belupo-Rijeka 2-1, Varteks-Dinamo Zagreb 0-1. A bajnokság állása: 1. Dinamo 36, 2. Hajduk 35, 3. Sibenik 28.
Lengyelország. 16. forduló (11.28.): GKS Belchatów-Górnik Zabre 1-0, Lechia Gdansk-Legia Warszawa 2-3. (11.29.): Cracovia-Jagellonia 2-0, Polonia Bytom-Piast Gliwice 1-0, Ruch Chórzow-Wisla Kraków 1-0, Slask Wroclaw-LKS Lódz 3-0. (11.30.): Polonia Warszawa-Arka Gdynia 0-0, Odra Wodzislaw-Lech Poznan 0-1. A bajnokság állása: 1. Lech Poznan 33, 2. Legia 33, 3. Polonia Warszawa 32.
Németország. Bundesliga 2., 15. forduló (11.28.): Koblenz-RW Ahlen 4-1, Osnabrück-Nürnberg 1-1, Kaiserslautern-Alemannia Aachen 1-1. (11.30.): Greuther Fürth-Freiburg 1-1, St. Pauli-Ingolstadt 1-0, 1860 München-Wehen 3-3, Augsburg-Hansa Rostock 2-0, Oberhausen-MSV Duisburg 0-3. (12.01.): FSV Frankfurt-Mainz 1-4. A bajnokság állása: 1. Mainz 31, 2. Kaiserslautern 27, 3. Freiburg 27.
Olaszország. Serie B, 16. forduló (11.28.): Salernitana-Parma 1-2. (11.29.): Bari-Albinoleffe 1-2, Pisa-Frosinone 3-1, Avellino-Rimini 0-2, Modena-Livorno 0-0, Ascoli-Sassuolo 1-1, Mantova-Brescia 0-2, Vicenza-Grosseto 5-0, Empoli-Piacenza 3-2, Cittadella-Ancona 0-0, Triestina-Treviso 0-0. A bajnokság állása: 1. Sassuolo 28, 2. Empoli 28, 3. Grosseto 28.
Portugália. 10. forduló (11.28.): Leixoes-Naval 1-1. (11.29.): Belenenses-Maritimo 0-2. (11.30.): Pacos de Ferreira-Estrela Amadora 1-0, Trofense-Rio Ave 2-0, Sporting Braga-Nacional 1-0, Sporting CP-V. Guimaraes 2-0. (12.01.): FC Porto-Academica 2-1, Benfica-V. Setúbal 2-2. A bajnokság állása: 1. Leixoes 23, 2. Benfica 22, 3. Sporting CP 19.
Románia. 17. forduló (11.28.): Farul Costanta-Otopeni 1-0, FC Vaslui-Univ. Craiova 1-1. (11.29.): Otelul Galati-Pandurii 0-0, Poli Iasi-Rapid 1-2, FC Timisoara-FC Brasov 4-0, Dinamo Bucuresti-Arges Pitesti 2-0. (12.01.): Gloria Bistrita-Gloria Buzau 2-0, CFR Cluj-Gaz Metan 2-1, Steaua-Unirea Urziceni 1-0. A bajnokság állása: 1. Dinamo 35, 2. Unirea 34, 3. FC Timisoara 29.
Skócia. 16. forduló (11.29.): Hearts-Rangers FC 2-1, Aberdeen-Motherwell 2-0, Celtic-Inverness 1-0, Falkirk-Hibernian 1-1, Hamilton-Kilmarnock 1-0, St. Mirren-Dundee United 0-2. A bajnokság állása: 1. Celtic 43, 2. Rangers FC 36, 3. Hearts 29.
Svájc. 16. forduló (11.29.): Aarau-Young Boys 1-1, Luzern-Grasshoppers 0-3, FC Zürich-Sion 1-0. (11.30.): Bellinzona-Vaduz, Neuchatel-FC Basel 2-0. A bajnokság állása: 1. FC Zürich 36, 2. Basel 35, 3. Grasshoppers 28.
Szlovákia. 18 forduló (11.29.): DAC Dunajska Streda-Dubnica 1-0, Artmedia-Ruzomberok 2-2, Zlate Moravce-Dukla Banska Bystrica 1-5, Tatran Presov-Spartak Trnava 0-0, Nitra-Slovan 0-1. (11.30.): Zilina-Kosice 2-1. A bajnokság állása: 1. Slovan 40, 2. Zilina 36, 3. Spartak Trnava 33.
Szlovénia. 19. forduló (11.29.): Nafta-Drava 1-0, Gorica-Interblock 1-1, Maribor-Koper 0-0. (11.30.): Celje-Rudar 2-1, Domzale-Primorje meccs elmaradt. A bajnokság állása: 1. Maribor 37, 2. Celje 33, 3. Nafta 32.
Törökország. 13. forduló (11.28.): Kayserispor-Trabzonspor 1-1. (11.29.): Ankaraspor-Ankaragücü 0-1, Eskisehirspor-Denizlispor 4-3, Sivasspor-Gaziantespor 3-0, Fenerbahce-Besiktas 2-1. (11.30.): Kocaelispor-Konyaspor 3-0, Genclerbirligi Ankara-Istanbul BB 0-0, Bursaspor-Antalyaspor 1-1, Galatasaray-Hacettepe 3-1. A bajnokság állása: 1. Trabzonspr 28, 2. Besiktas 25, 3. Sivasspor 25.
Ukrajna. 17. forduló (11.28.): Csornomorec-Metalurg Donyeck 2-1. (11.29.): Zorja Luhanszk-Vorszkla 0-2, FK Lviv-Ilicsivec 2-1, Krivbasz-Arszenal 1-0, FK Harkiv-Metalurg Zaporizsja 0-2. (11.30.): Sahtar-Karpati Lviv 1-0, Tavrija-Metaliszt Harkiv 0-1, Dinamo Kijev-Dnyipro 2-1. A bajnokság állása: 1. Dinamo 40, 2. Metaliszt Harkiv 37, 3. Metalurg Donyeck 33.
Argentína. Apertura, 17. forduló (11.28.): Indepentiente-Banfield 0-1. (11.29.): Gimnasia y Esgrima La Plata-Colón 1-0, Atlético Huracan-San Lorenzo elmaradt. (11.30.): Gimnasia y Esgrima Jujuy-San Martin 1-0, Lanús-Arsenal 2-1, Tigre-River Plate 3-1, Argentinos Juniors-Rosario 0-0, Boca Juniors-Racing Club 2-1, Newell’s-Vélez 1-0. A Godoy-Estudiantes meccset december 10-én játsszák le. A bajnokság állása: 1. Boca Juniors 35, 2. Tigre 33, 3. Lanús 31.
Brazília. 37. forduló (11.30.): Vitória Bahia-Palmeiras 0-0, Atlético-MG-Santos 0-0, Portuguesa-Sport Recife 2-2, Sao Paulo-Fluminense 1-1, Coritiba-Vasco da Gama 0-2, Clube Nautico-Atlético-PR 2-1, Botafogo-Figueirense 1-3, Flamengo-Goias 3-3, Internacional-Cruzeiro 1-0, Ipatinga-Grémio 1-4. A bajnokság állása: 1. Sao Paulo 72, 2. Grémio 69, 3. Palmeira 65.