Nem kínlódott meg az angol FA-kupa szombati negyeddöntőiben a Chelsea és a Manchester United sem. Guus Hiddink csapata magabiztosan ütötte el az elődöntőtől a Coventryt, a MU nagyobb erőlködés nélkül vágott négyet a Fulhamnek.
A Coventry-Chelsea találkozón a lelkes hazai csapat már az első félidőben hátrányba került egy komoly védelmi hiba miatt. Előbb Ben Turner fejelt a saját kapuja felé meglehetősen gyengén, a labdát pedig Scott Dann képtelen volt tisztázni és az agilis Didier Drogbának ennyi elég volt a helyzetbe kerüléshez valamint a gólhoz.
A folytatásban duplázódott a londoniak előnye, ehhez is kellett a hazai csapat. A Chelsea a saját térfeléről indította a gyors támadást, a Coventry védői nem tudtak mit kezdeni Ricardo Quaresmával, aki a távolból berobbanó balhátvédet, Alexet ugratta ki. A brazilnak nem okozott gondot a helyzetet gólra váltani.
A másik szombati negyeddöntőn, a Fulham-Manchester Uniteden nem volt kezdő Gera Zoltán és amikor a 68. percben beállt, addigra már el is dőlt a továbbjutás.
A londoniak hiába kezdtek nagy lendülettel, Nemanja Vidics utolsóemberes tisztázása megfosztotta a góltól Andy Johnsont. Carlos Tevez már az első félidőben két gólig jutott: előbb apró termete ellenére fejjel talált be a hazai védők között, majd jól játszotta magát tisztára és 22 méterről volt eredményes. A folytatásban Wayne Rooney küldte végleg padlóra a Fulhamet, Park Dzsiszung gólja márcsak a gálázást jelezte.
A negyeddöntők közül vasárnap következik az Everton-Middlesbrough. A negyedik párosítás még csak most fog kialakulni: a Hull City ellenfele a még csak nyolcaddöntős Arsenal-Burnley csata győztese lesz.
Angol FA-kupa
Negyeddöntő: Coventry City (II. osztályú)-Chelsea 0-2
Később: Fulham-Manchester United 0-4
Vasárnap: Everton-Middlesbrough 17 ó
Nyolcaddöntő:
Arsenal-Burnley (II.)