Életben a franciák, száguldó spanyolok
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Az 1. csoportban a dánok elsősorban Sören Larsson duplájával nyertek Máltán, a portugál és a svéd válogatott pedig megtette az a szívességet a mieinknek, hogy döntetlent játszottak egymással. Magyarország így négy ponttal lépett el legnagyobb riválisaitól, a vesztett pontok tekintetében pedig jobb mindkét csapatnál, azzal együtt is, hogy a svédek még nem szenvedtek vereséget a sorozatban, egyetlen győzelmüket éppen ellenünk aratták.
A találkozót gyakorlatilag végigvédekezték a svédek, 20 portugál próbálkozásból egy sem talált utat Isaksson kapujába, nem véletlen, hogy a vendégkapus lett a meccs legjobbja. Ráadásul a portugálok legjobb védőjüket, Jose Bosingwát is elvesztették, aki az első félidő végén megsérült. Az 55. percben Johan Elmander a svédek egyetlen lehetőségét is elpuskázta. A portugálok sorrendben harmadik vb-selejtezőjüket fejezték be 0-0-al.
A második csoport rangadóján Izrael döntetlent játszott otthon a görögökkel. A hazaiak legjobbja Joszi Benajun kisebb sérüléssel vállalta a játékot, sokat nem is tudott hozzátenni csapata játékához, le is kellett cserélni. Az utolsó pillanatban még a vendég gólszerző, Gekasz előtt adott lehetőség, de maradt a döntetlen, amellyel a görögök vezetik a csoportjukat.
Az északírek otthon verték a lengyeleket a 3. csoportban, ezzel a csoportjuk élére ugrottak. A találkozó emlékezetes jelenete volt, amikor a Michal Zewlakow hazaadása egy göröngyön megpattanva becsapta a Celtic kapusát, Borucot. Leo Beenhakker megvédte kapusát. „Nagyon tapasztalt kapusról beszélünk. Ha valaki a BL-ben és a válogatottban is sorozatban jól szerepel, nem gondolom, hogy ilyenért félre kellene állítani.” A lengyelek vereségükkel az utolsó előtti helyre csúsztak vissza. Johnny Evans, a második hazai gól szerzője elmondta, a terv első részét teljesítették: „Azt gondoltuk, hogy a mai és a szerdai meccsen hat pontot hozunk össze. Ez egy nagy győzelem volt, ilyenre számítunk a szlovének ellen is.”
A 4. csoportban az oroszok az azerieket, a németek Liechtensteint győzte le könnyedén. Finnország Walesben aratott sikert, a 38 éves Jari Litmanennel a soraiban. A veterán finn készítette elő a találkozó első gólját, amit Johansson lőtt be. A végén még Shefki Kuqi is betalált. Craig Bellamy a hazai játékosa nagyon bosszús volt a meccs után. „A két, továbbjutásra esélytelen meccsén pocsékul futballoztunk.” John Toschak, a hazaiak kapitánya is nagyon csalódott volt. „Remekül játszott ellenfelünk, nagyon jól tartották a labdát.”
Stuart Baxter, a finnek angol menedzsere először a 2000, csapatukat elkísérő finn szurkolónak köszönte meg a buzdítást, majd Litmanennel kapcsolatban hozzátette. „38 éves kora ellenére ma is kiemelkedően játszott. Lehet, hogy nem fut olyan gyorsan, mint pár éve, de a labdái a mai napig fantasztikusak. A finn futball legnagyobb egyénisége.”
Sorrendben 30. meccsüket is sikerrel vívták meg a spanyolok. Piqué, a második félidő derekán egy szabadrúgás után lecsorgó labdát vágott két méterről a kapuba. Ezzel nyertek a hazaiak Törökország ellen. A spanyol válogatott, az eredményesség tekintetében, feljött az 1993 és 1996 között 29 győzelmet és 7 döntetlent elérő brazil, valamint az Aranycsapat (28 győzelem és 4 döntetlen) mögé, 30 meccsen 27 győzelem és 3 döntetlen a mérlegük, a veretlen meccseik tekintetében pedig az ötödikek az örökranglistán. Juan Mata, aki a sérült Iniestát pótolta, nem is rosszul, boldogan értékelt: „Nagyon fontos győzelmet arattunk, legnagyobb riválisunk ellen. Győzni megyünk Törökországba is. Nagyon örülök a lehetőségnek, úgy érzem megháláltam a bizalmat.” A találkozó visszavágóját szerdán, Isztambulban rendezik. A spanyolok mögött most azok a bosnyákok állnak Belgiumban ütötték ki ellenfelüket. Edin Dzeko, a Bundesligában menetelő Wolfsburg-csatár már ötödik vb-selejtezős gólját lőtte.
A szerbek nagyon erősek. Jogosnak bizonyultak Adrian Mutu aggodalmai a találkozó előtt. Már az első félidőben eldöntötték a vendégek a meccset és a másodikban hiába nyomtak a hazaiak, egygólos vendégsiker lett a vége. A románok eddig csak a feröerieket tudták legyőzni. Mivel a franciák is nyertek az eddig egészen kiválóan szerepelő litvánok otthonában, így Mutuék esélyei ezzel a vereséggel gyakorlatilag elszálltak. Egymás után a harmadik vb-ről maradhat le a válogatott.
Montenegró még mindig nem tudta első vb-selejtezős győzelmét megszerezni. A fogadkozások ellenére sem tudta, még csak megszorítani sem az olaszokat. Egy nem túl látványos meccsen simán nyert a világbajnoki címvédő. „A legkiábrándítóbb ezen az estén Di Natale sérülése volt – értékelte a látottakat Marcelo Lippi, az olaszok kapitány – Térdsérülése még súlyosabb is lehet, mint az első diagnózisok. Jól koncentráltunk, de 11-esünkön kívül sokat nem tettünk az első félidőben. A második félidőben feljavultunk, újabb gólt lőttünk, de az újabb csatárunk kiesése nagyon érzékeny veszteség.”
A hollandok – Spanyolország és Anglia mellett – a harmadik olyan válogatott, amelyik még százszázalékos a sorozatban. Szombat este simán nyertek a tartalékos skótok ellen. Klaas-Jan Huntelaar 20. válogatott meccsén a 12. gólját szerezte, ezzel gólátlagát tekintve hatodik az elitlistán, Johan Cruyff 33/48-as eredménnyel előzi éppen.
Az Ázsiai-zónában papírforma eredmények születtek, így pillanatnyilag Japán előzi Ausztráliát, illetve az Észak-Korea a délieket. Mindkét csoportból az első kettő jut tovább. Észak- és Közép-Amerikában a döntő kör második körét rendezték. A mexikóiak átmenetileg megmentették edzőjüket, Sven-Göran Erikssont, az Azték-stadionban nyertek Costa Rica ellen. Az első fordulóban parádézó amerikaiak kis híján kikaptak Salvadorban. A hazaiak már 2-0-ra is vezettek, Hejduk a 88. percben egyenlített.
Megkezdődött az utolsó kör Afrikában is. Rögtön hatalmas meglepetésekkel. Az A csoport két favoritja, Kamerun és Marokkó is kikapott, ez utóbbi ráadásul otthon. A Kamenivel, Eto’o-val, Geremivel felálló Kamerun Togóban kapott ki, természetesen Adebayor lőtte a győztes gólt. Marokkót hatalmas meglepetésre Gabon verte, akinek a kapitánya nem más, mint az egykori franci válogatott Alain Giresse.
Uruguay megállította a menetelő Paraguayt, Diego Forlan, az Atlétic Madrid csatára is eredményes volt. Argentina egészen könnyedén söpörte le Venezuelát, Messi, Tévez, Maxi Rodriguez és Agüero gólt lőtt. A brazil vasárnap éjszaka Ecuadorba lépnek pályára.
Világbajnoki-selejtezők
Európai-zóna
1. csoport: Málta-Dánia (Larsen 12., 23., Nordstrand 89.), Albánia-Magyarország (Torghelle 38.), Portugália-Svédország 0-0. A csoport állása:
1. Dánia 4 3 1 - 9- 2 10 pont
2. Magyarország 5 3 1 1 5- 2 10
3. Portugália 5 1 3 1 6- 3 6
4. Svédország 4 1 3 - 2- 1 6
5. Albánia 6 1 3 2 3- 3 6
6. Málta 6 - 1 5 0-14 1
2. csoport: Luxemburg-Lettország 0-4 (Karlsons 25., Cauna 48., Visnakovs 71., Pereplotkins 86.), Moldávia-Svájc 0-2 (Frei 32., Fernandes 93.), Izrael-Görögország (Golan 55., illetve Gekasz 42.). A csoport állása: 1. Görögország 10 pont/5 mérkőzés (10-3), 2. Svájc 10/5 (9-6), 3. Izrael 9/5 (9-6), 4. Lettország 7/5 (8-6), 5. Luxemburg 4/5 (3-11), 6. Moldávia 1/5 (2-9).
3. csoport: Észak-Írország-Lengyelország (Feeney 10., Evans 47., Zewlakow 61., öngól, illetve Jelen 27., Saganowski 91.), Szlovénia-Csehország 0-0. A csoport állása: 1. Észak-Írország 10 pont/6 mérkőzés (11-6), 2. Szlovákia 9/4 (8-5), 3. Csehország 8/5 (5-2), 4. Szlovénia 8/5 (5-3), 5. Lengyelország 7/5 (8-7), 6. San Marino 0/5 (1-15).
4. csoport: Wales-Finnország 0-2 (Johansson 42., Kuqi 91.), Oroszország-Azerbajdzsán 2-0 (Pavljucsenko 32., Zirjanov 71.), Németország-Liechtenstein 4-0 (Ballack 4., Jansen 9., Schweinsteiger 48., Podolski 50.). A csoport állása: 1. Németország 13 pont/5 mérkőzés (16-4), 2. Oroszország 9/4 (8-3), 3. Finnország 7/4 (6-6), 4. Wales 6/5 (4-5), 5. Azerbajdzsán 1/4 (0-4), 6. Liechtenstein 1/4 (0-12)
5. csoport: Örményország-Észtország 2-2 (H. Mhitarjan 32., Jedigarjan 88., ill. Voskoboinikov 36., Saag 67.), Belgium-Bosznia-Hercegovina 2-4 (Dembele 65., Sonck 89., 11-esből, illetve Dzeko 7., Jahics 74., Bajramovics 80., Miszimovics 86.), Spanyolország-Törökország 1-0 (Piqué 60.). A csoport állása: 1. Spanyolország 15 pont/5 mérkőzés (11-1), 2. Bosznia-Hercegovina 9/5 (16-6), 3. Törökország 8/5 (5-3), 4. Belgium 7/5 (9-9), 5. Észtország 2/5 (4-15), 6. Örményország 1/5 (3-14).
A 6. csoportban nem rendeznek szombaton meccset. A csoport állása: 1. Anglia 12 (14-3), 2. Horvátország 7 (8-4), 3. Ukrajna 7 (4-1), 4. Fehéroroszország 3 (4-5), 5. Kazahsztán 3 (5-11), 6. Andorra 0 (1-12).
7. csoport: Románia-Szerbia 2-3 (Marica 51., Stoica 74., illetve Jovanovics 18., Stoica 44., öngól, Ivanovics 59.), Litvánia-Franciaország 0-1 (Ribery 67.). A csoport állása: 1. Szerbia 12 pont/5 mérkőzés (12-5), 2. Litvánia 9/5 (6-4), 3. Franciaország 7/4 (6-6, 4. Ausztria 4/4 (5-7), 5. Románia 4/4 (5-8), 6. Feröer-szigetek 1/4 (1-5).
8. csoport: Írország-Bulgária 1-1 (Dunne 1., illetve Kilbane 73., öngól), Ciprus-Grúzia 2-1 (Konsztantinu (33.), Christofi (56.), illetve Kobiasvili (71., 11-esből), Montenegró-Olaszország 0-2 (Pirlo 11., 11-esből, Pazzini 74.). A csoport állása: 1. Olaszország 10 (6-2), 2. Írország 10 (5-2), 3. Bulgária 3 (2-2), 4. Montenegró 2 (3-4), 5. Grúzia 2 (3-7), 6. Ciprus 1 (2-4).
9. csoport. Hollandia-Skócia 3-0 (Huntelaar 30., Van Persie 45., Kuyt 77., 11-esből). A csoport állása: 1. Hollandia 12 pont/4 mérkőzés (8-1), 2. Izland 4/4 (4-6), 3. Skócia 4/4 (2-5), 4. Macedónia 3/3 (2-3), 5. Norvégia 2/3 (2-3).
Afrikai zóna
3. kör, 1. forduló
A csoport: Togo-Kamerun 1-0 (Adebayor 11.), Marokkó-Gabon 1-2 (El-Hamdaui 84., ill. Aubameyang 34., Meye 45.). A csoport állása: 1. Gabon 3 (2-1), 2. Togo 3 (1-0), 3. Marokkó 0 (1-2), 4. Kamerun 0 (0-1).
B csoport: Kenya-Tunézia 1-2 (Oliech 70., ill. Dzsemal 7.,Dzsoma 72.), a Mozambik-Nigéria meccset vasárnap játsszák..
C csoport: Ruanda-Algéria 0-0, az Egyiptom-Zambia meccset vasárnap játsszák.
D csoport: Szudán-Mali 1-1 (El-Tahir 24., ill. Kanoute 20.), a Ghána-Benin meccset vasárnap játsszák.
E csoport: Burkina Faso-Guinea 4-2 (Ker 23., A. Traoré 29., Dagano 53., 11-esből, 66., ill. Feindouno 61., 11-esből, Zayatte 86.), az Elefántcsontpart-Malawi meccset vasárnap játsszák.
Az öt csoport győztese jut ki a világbajnokságra. A találkozókat március 28-án, szombaton játsszák, a más időpontokat külön jelöltük.
Ázsiai-zóna
4. kör, 5. forduló
1. csoport: Üzbegisztán-Katar 4-0 (Tadzsijev 34., 45., 53., Szolijev 61.), Japán-Bahrein 1-0 (Nakamura 47.). A csoport állása: 1. Japán 11 (8-3), 2. Ausztrália 10 (6-0), 3. Üzbegisztán 4 (5-6), 4. Bahrein 4 (4-6), 5. Katar 4 (4-12).
2. csoport: Koreai NDK-Egyesült Arab Emirátusok 2-0 (Pak Nam Csol 51., Mun In Guk 93.), Irán-Szaúd-Arábia 1-2 (Szodzsaej 57., ill. Hazai 78., Al-Harbi 86.). A csoport állása: 1. Koreai NDK 10 (7-4), 2. Koreai Köztársaság 8 (8-3), 3. Szaúd-Arábia 7 (5-6), 4. Irán 6 (6-6), 5. Egyesült Arab Emirátusok 1 (4-11).
A két csoport első két helyezettje jut ki a vb-re, a két csoport harmadikjai oda-visszavágón mérkőznek, a győztes Új-Zélanddal játszik a vb-részvételért. A találkozókat március 28-án, szombaton játsszák, a más időpontokat külön jelöltük.
Concacaf-zóna
4. kör, 2. forduló
Mexikó-Costa Rica 2-0 (Bravo 20., Pardo 52.), Trinidad és Tobago-Honduras 1-1 (, ill. Pavon 51.), El Salvador-Egyesült Államok 2-2 (Quintanilla 15., Castillo 72., ill. Altidore 77., Hejduk 88.). A csoport állása: 1. Egyesült Államok 4 (4-2), 2. Mexikó 3 (2-2), 3. Costa Rica 3 (2-2), 4. El Salvador 2 (4-4), 5. Trinidad és Tobago 2 (3-3), 6. Honduras 1 (1-3).
A csoport első három helyezettje kijut a világbajnokságra, a 4. a dél-amerikai-zóna 5. helyezettjével játszik oda-visszavágó meccset a vb-részvételért. A találkozókat március 28-án, szombaton játsszák, a más időpontokat külön jelöltük.
Dél-Amerikai-zóna
11. forduló
Uruguay-Paraguay 2-0 (Forlan 28., Lugano 57.), Argentína-Venezuela 4-0 (Messi 26., Tévez 47., Maxi Rodriguez 51., Agüero 73.), Kolumbia-Bolívia 2-0 (Torres 26., Renteria 88.), az Ecuador-Brazília, a Peru-Chile meccseket vasárnap játsszák. A csoport állása: 1. Paraguay 23 (18-8), 2. Argentína 19 (17-7), 3. Brazília 17 (15-4), 3. 4. Uruguay 16 (21-10), 5. Chile 16 (14-13), 6. Kolumbia 14 (6-8), 7. Ecuador 12 (12-17), 8. Venezuela 10 (12-22), 9. Bolívia 9 (13-24), 10. Peru 7 (5-20).
A bajnokság első négy helyezettje közvetlen vb-résztvevő, az 5. helyezett a Concacaf-zóna negyedikjével játszik oda-visszavágó meccset. A találkozókat március 28-án, szombaton játsszák, a más időpontokat külön jelöltük.