42 év után nyerhet kiscsapat Bundesligát
További Futball cikkek
- Egykori sikeredzője mentheti meg az angol csapatot a kieséstől
- Gyomorforgató részletek Dzsiddából: szexuális ajánlatok a Mallorca-játékosok feleségeinek
- Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
Wolfsburg Alsó-Szászországban, az egykori NSZK és NDK határán fekszik. Németország egyik legfiatalabb városáról van szó, 1938-ban telepítették ide a Volkswagen gyárat, ipari parkot építettek, Stadt des KdF-Wagensre keresztelték (a KdF a Kraft durch Freude rövidítése, ami a náci Németország idején működő szabadidő-szervezetről, az Örömben az Erőről kapta a nevét). A második világháború után a britek Weisungra módosították a nevét, utána lett Wolfsburg.
A futballklub is a második világháború után, 1945. szeptember 12-én alakult. A Bundesliga 1963-as alapításakor a másodosztálynak megfelelő Regionalliga Nordban szerepelt. 1970-ben kis híján feljutott, de az osztályozót elbukta.
A kilencvenes évekig a harmadosztály és az amatőr liga között ingázott a csapat. 1991-ben és 1992-ben is megnyerte a bajnokságot, az 1992/1993-as szezonban a Bundesliga 2-be jutott. A Volkswagen gyár 100%-os tulajdonában lévő gárda 1995-ben Német Kupa-döntőt játszott, de kikapott a Mönchengladbachtól. 1997-ben jutott a legjobbak közé, az idei csak a 12. Bundesliga szezonja.
Majdnem egy évtizedig a középmezőnyben foglalt helyet, 2006-ban és 2007-ben a kiesés ellen harcolt, majd érkezetett a Bayerntől kirúgott Felix Magath, és csapat az ötödik helyen fejezte be a bajnokságot, indulhatott az UEFA-kupában is. A legjobb 32-ig verekedte magát – a csoportkörben az AC Milant és a Portsmoutht is maga mögé utasította –, a Paris SG állította meg.
Az 1966-os első 1860 München és az 1967-es bajnok Braunshcweig sikere óta nem nyert Bundesligát kiscsapat, 42 év után történhet ilyen ismét. A Wolfsburg nemcsak eredményével, hanem két játékosa fantasztikus produkciójával is beírhatja magát a Bundesliga történelemkönyvébe. A brazil Grafite és a bosnyák Edin Dzeko 51 gólnál jár a szezonban. Ha az utolsó fordulóban két gólt lő a páros, beéri, ha hármat megdönti Gerd Müller és Uli Höness rekordját. A Bayern München klasszis támadóduója 1972-ben és 1973-ban is 53 találatot jegyzett. Gerd Müller 40 gólos rekordja egyelőre távolinak tűnik, Grafite 26-nál, Dzeko 25-nél jár. Az utóbbi 30 évben nem volt ilyen kitűnő ékpárja egyetlen Bundesliga-csapatnak sem. Akkor a Karl-Heinz Rummenigge (29), Paul Breitner (17) kettős jutott 45 találat fölé.
Grafite 1979. április 2-án született a Sao Paulo állambeli Campo Limpo Paulista városában. A Santa Cruz, a Grémio, a koreai Anyang, majd a szintén brazil Goiás, a Sao Paulo, a francia Le Mans játékosa volt. Kétszer nyert brazil állami bajnokságot, 2005-ben Libertadores-kupát és klub-vb-t a Sao Paulóval. Egyetlen válogatott meccsén gólt tudott lőni.
Edin Dzeko 1986. március 17-én, az akkor még jugoszláv Szarajevóban született. A Zseljeznicsarból került a cseh Teplicébe. Innen vásárolta 4 millió euróért a Wolfsburg. A németeknél két év alatt 59 meccsen 33 gólt termelt. Idén májusban a Hoffenheimnek és a hétvégén a Hannovernek is mesterhármast rúgott. 17-szeres bosnyák válogatott, 12 góllal. Hihetetlen népszerű hazájában, Bosznia gyémántjának becézik. A bosnyák válogatott idei vb-selejtező meneteléséből hét góllal vette ki a részét.
A Wolfsburgnak a bajnoki címhez elég döntetlent játszania az utolsó fordulóban a Werder Bremennel, hazai pályán. Felix Magath edző nem élvezheti ki a sikert a Bajnokok Ligája csoportkörében, már aláírt a Schalkéhoz, ősztől Gelsenkirchenben dolgozik.