1000 milliárd forint a PL-klubok adóssága
További Futball cikkek
- Parádés átlövéssel jelentkezett a Török Kupában, góllal indította az évet a magyar válogatott szélső
- Válogatottjával hosszabbított, junior világbajnokát kitette keretéből az MTK Budapest
- A Bournemouth bejelentése után már csak idő kérdésének tűnik Kerkez klubváltása
- Másfél év után visszatért a Sepsi OSK-hoz a magyar válogatott védő
- Szoboszlai szerdai játéka még mindig kérdéses, kezdő bizonyosan nem lesz Londonban
A brit Guardian részletes összeállításban mutatta be, mennyiből és hogyan gazdálkodnak az angol futballélvonal csapatai a 2008 nyarán lezárult pénzügyi évben. (A következőkben megadott összegeket forintosítva a lenti táblázatokban lehet megtalálni.) Nem meglepő, a legnagyobb forgalma 256,2 millió fonttal a sorozatban harmadszor győztes Manchester Unitednek volt. Az első négy ebben a rangsorban is az első négy helyen van, de meglepő, hogy a közülük a messze legszerényebb költségvetésű Liverpool (a MU forgalmának a kétharmadát sem tudta összehozni) lett idén a második.
A Pool pénzügyi szempontból ráadásul közelebb van a középmezőnyhöz, ahonnan igazán a 100,8 millió fontos, vagyis hatodik legnagyobb forgalmat hozó Newcastle lóg ki. A londoni Mike Ashley tulajdonában álló klub kiesett, annak ellenére, hogy stabil a háttere. A közvetlenül mögötte álló Manchester City esetében a rangsort kicsit megtévesztővé teszi, hogy tavalyi adatokról van szó, ugyanis egy éve vették át a klubot az abu-dzabi sejkek.
A pénzügyi mezőny alját nézve fontos megjegyezni, hogy a West Brom, a Hull és a Stoke tavaly még a másodosztályban, a Championshipben szerepelt, de a Guardian összeállításából kiderült, azóta sem sokszorozták meg a költségvetésüket, így még mindig messze lehetnek a régiektől. Az viszont érdekes, hogy a három feljutó közül a West Bromé volt a legnagyobb forgalom már a másodosztályban is, mégsem tudott megkapaszkodni a PL-ben. A szintén kiesett Middlesbrough anyagi lehetőségei korlátozottnak mondhatóak, mégis meglepő, hogy távozott.
Ha a forgalmi adatokat árnyaljuk a klubok által felhalmozott adóssággal, kicsit más a kép. A 3,1 milliárd fontos, vagyis ezermilliárd forintos adósságállomány elképesztően nagynak hat, akkor is, ha a Chelsea (701 millió font), a Fulham (197 millió font), a Newcastle (106,2 millió font), illetve az Aston Villa (73 millió font) esetében valójában a tulajdnosok a hitelezők, természetesen kamatmentesen. A két londoni klub esetében Roman Abramovics és Mohamed al-Fayed így tette bele a pénzt kedvenc hobbijába, akárcsak az amerikai Randy Lerner a Villába, míg a Newcastle-nél Ashley a korábbi adósságot vállalta át – ha viszont eladja a klubot, visszakéri a pénzét. (A Chelsea adóssága Abramovics felé idén januárban 339,8 millió fontra, 109,8 milliárdra csökkent.)
A MU és a Liverpool azonos okokból adósodott el nagyon. Az amerikai Glazer család úgy vette meg 2005-ben a Unitedet, hogy a tulajdnosváltás után az új szerzemény, vagyis a klub hitelt vett fel az ügylet finanszírozására. Emiatt sokan gyűlölik Manchesterben a MU-t a tőzsdéről kivezető új tulajdonost. A 699 millió fontos adósságnak csak a kamatai 263 millió fontot (85 milliárd forint) tesznek ki. A MU ettől még biztosan nem fog összedőlni pénzügyileg, de belegondolni is rossz, mennyi mindent lehetne kezdeni az évente hiteltörlesztésre fordított 70 millió fonttal (22 milliárd forint).
A Poolhoz 2007-ben érkezett két amerikai tulajdonos, Tom Hicks és George Gillett azt ígérték, nem követik Glazerék példáját. Mégis követték és 185 millió fontot (60 milliárd forint) felvettek a vásárlás finanszírozására. Úgy tudni, az amerikaiaknak aztán 33 millió fontot (10,7 milliárd forint) bele kellett tenniük a játékosvásárlásokba, mert a 21 millió fontos (6,7 milliárd) éves törlesztés elvitte az igazolásokra fordítható forrásokat.
Az Arsenal 416 milliós adóssága jól ismert, ez a 2006-ban átadott Emirates Stadion finanszírozására kellett. Csakhogy a régi Highbury helyén kezdett beruházás újabb költségeket generált, így ezekre újabb hitelt kellett felvenni.
A PL-ben a nagyokon kívül mezőnyben vannak kifjezetten jó pénzügyi helyzetben lévők (Blackburn, Everton, Tottenham vagy a gyakorlatilag adósság nélkül működő Hull és Stoke), és vannak a bizonytalanabb sorsú kisebbek (köztük a Bolton és a Portsmouth).
Adatok
A PL-csapatok forgalma a 2008-ban véget ért pénzügyi évben
1. Manchester United 256,2 millió font (83,4 milliárd forint)
2. Arsenal 225,5 millió font (73,4 milliárd forint)
3. Chelsea 213,6 millió font (69,5 milliárd forint)
4. Liverpool 159 millió font (51,8 milliárd forint)
5. Tottenham 114,7 millió font (37,3 milliárd forint)
6. Newcastle United 100,8 millió font (32,8 milliárd forint)
7. Manchester City 82,3 millió font (26,8 milliárd forint)
8. Everton 76 millió font font (24,7 milliárd forint)
9. Aston Villa 75,6 millió font (24,4 milliárd forint)
10. Portsmouth 70,5 millió font (22,7 milliárd forint)
11. Sunderland 63,5 millió font (20,5 milliárd forint)
12. Bolton 59,1 millió font (19,1 milliárd forint)
13. West Ham 57 millió font (18,4 milliárd forint)
14. Blackburn 56,4 millió font (18,2 milliárd forint)
15. Fulham 53,7 millió font (17,3 milliárd forint)
16. Middlesbrough 48 millió font (15,5 milliárd forint)
17. Wigan 43 millió font (13,8 milliárd forint)
18. West Brom 27,2 millió font (13,8 milliárd forint; ekkor még a Championshipben)
19. Stoke City 11,2 millió font (3,6 milliárd forint; ekkor még a Championshipben)
20. Hull City 9 millió font (2,9 milliárd forint; ekkor még a Championshipben)
A PL-csapatok adósssága a 2008-ban véget ért pénzügyi évben (csak a tőkét tüntettük fel)
1. Chelsea 701 millió font (227,8 milliárd forint)
2. Manchester United 699 millió (227,3 milliárd forint)
3. Arsenal 416 millió font (135 milliárd forint)
4. Liverpool 280 millió font (91 milliárd forint)
5. Fulham 197 millió font (64 milliárd forint)
6. Manchester City 147 millió font (47 milliárd forint)
7. Newcastle 106,2 millió font (34,6 milliárd forint)
8. Middlesbrough 93 millió font (30,2 milliárd forint)
9. Aston Villa 73 millió font (23,7 milliárd forint)
10. Sunderland 69,2 millió font (22,5 milliárd forint)
11. Wigan 66,4 millió font (21,6 milliárd forint)
12. Tottenham 65 millió font (21,1 milliárd forint)
13. Portsmouth 57,7 millió font (18,8 milliárd forint)
14. Bolton 52 millió font (16,9 milliárd forint)
15. Everton 39 millió font (12,7 milliárd forint)
16. West Ham 36 millió font (11,7 milliárd forint)
17. Blackburn 17 millió font (5,5 milliárd forint)
18. West Brom 8,9 millió font (2,9 milliárd forint)
19. Stoke 2,3 millió font (0,75 milliárd forint)
20. Hull City 1 millió font (0,325 milliárd forint - 2007-es adat)