Bajban a svédek, csatár kellene nekik
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Európában öt csoport hét meccsével zárul a tavaszi vb-selejtező sorozat, legközelebb szeptemberben folytatják. Az már biztos, hogy Magyarország a második helyen várja az őszt. Svédország a pocsék sorozatát Máltával szemben szakíthatja meg. A svédek csalódást okoztak a hétvégén, 1-0-ra kikaptak Dániától, első vereségüket szenvedték el.
Több okból is változtatni kell csapatán Lars Lagerbäck kapitánynak. Henrik Larsson öccse halála miatt már vasárnap otthagyta a csapatot, Johan Elmander kedden dőlt ki, vállsérülést szenvedett. Minden bizonnyal Markus Berg, a Groningen támadója lesz Zlatan Ibrahimovic ékpárja. Nemcsak a támadószekció szorul átalakításra, a védelemben is komoly változások lesznek.
Szükség van a cserékre, Svédország utolsó három meccséből egyet sem nyert meg, és ami ennél is tragikusabb, gólt sem lőtt. Málta kiváló ellenfélnek ígérkezik a rossz sorozat megszakítására. Annál is inkább, mert a svédek eddigi kilenc egymás elleni meccsük mindegyikét megnyerték, csak két gólt kaptak, 37-et rúgtak.
A 4. csoportban a finnek az oroszokat fogadják, vendéggyőzelem esetén Oroszország egy pontra megközelíti a németeket. A 6. csoportban Anglia hetedik meccse után is őrizheti veretlenségi sorozatát. Az eddig pont nélküli Andorra legyőzése nem okozhat gondot Fabio Capello csapatának, bár az angolok olasz kapitánya kijelentette, hogy több kulcsjátékosának pihenőt ad erre a mérkőzésre. Ha Anglia hat góllal veri Andorrát, beállítja az 1994-es vb-selejtezőn elért 26-os rekordot. Az ukránok a bravúros horvátországi pontszerzés után Kazahsztánt fogadják. Ha nyernek, pontszámban utolérik a horvátokat.
A 7. csoportban az eddig fantasztikusan menetelő Szerbiának nem okozhat – még idegenben sem – gondot a feröeriek legyőzése. Ha ez így lesz, Szerbia nyolc ponttal előzi a két meccsel kevesebbet játszott franciákat.
Hollandia vb-résztvevőként lép pályára a norvég meccsen. A vendégcsapat még egy találkozót sem nyert a sorozatban, meglepő lenne, ha az éppen nyolc meccs óta veretlen hollandok ellen szakadna meg a széria. Elsőre Norvégiában 1-0-ra nyert Hollandia.
Dél-Amerikában rangadót játszanak. Az első Brazília a második Paraguayt fogadja. A brazil válogatott fantasztikus játékkal nyert a hét végén Uruguayban. Ez volt Dunga csapatának sorozatban tizedik győzelme, legutóbb Paraguaytól kaptak ki, majdnem kereken egy éve, idegenben. Még mindig sok kritikusa akad az 1994-ben vb-t nyert kapitánynak, pedig Brazília most már nemcsak eredményesen, látványosan is futballozik. Paraguay még sosem nyert Brazíliában vb-selejtezőt. Nehéz meccs vár Diego Maradona csapatára, az argentinok az ötödik – interkontinentális selejtezőt érő – helyért küzdő Ecuador otthonába látogatnak. Quitóban, 2850 méterrel a tengerszint felett már a paraguayi és a brazil válogatottnak is akadtak gondjai.
Afrikában csak tíz nap múlva rendezik a döntő szakasz harmadik fordulóját. Csonka lesz a Concacaf-zóna szintén utolsó körének, 5. fordulója is. Itt már korábban lejátszották a Costa Rica–Egyesült Államok meccset, amin meglepő hazai siker született.
Még ennél is nagyobb szenzáció – negatív értelemben – Mexikó produkciója. Hiába váltották le Sven-Göran Erikssont, az új kapitány, az Atlético Madridtól hazatért Javier Aguirre sem tett csodát. Mexikó négy meccséből csak egyet nyert. Az utolsó helyezett Trinidadot fogadják, ha nem nyernek az Azték-stadionban, valószínűleg az lesz Aguirre utolsó meccse. Bár a hazájában nagyon népszerű tréner kijelentette, egészen biztos benne, hogy kijutnak a vb-re, egy újabb kudarccal nehéz helyzetbe kerülnek.
Ázsiában Japán és Ausztrália is vb-résztvevőként várja a Katar, illetve a Bahrein elleni meccset. A másik csoportban még két válogatott esélyes a továbbjutásra, közülük Szaúd-Arábia a már biztos vb-résztvevő Koreai Köztársasághoz látogat. Akár még egy vereség is belefér a szaúdiaknak, hiszen egy hét múlva otthon fogadják a Koreai NDK-t, ott győzni kell a továbbjutáshoz. Ha Szaúd-Arábia most nyer, egy döntetlen is elég lesz az egy hét múlva lejátszandó utolsó fordulóban.
A vb-selejtezők szerdai programja
Európai-zóna
1. csoport: Svédország-Málta (19:00, Göteborg). A csoport állása: 1. Dánia 16 pont/6 meccs, 2. Magyarország 13/6, 3. Portugália 9/6, 4. Svédország 6/5, 5. Albánia 6/8, 6. Málta 1/7.
4. csoport: Finnország-Oroszország (19:30, Helsinki). A csoport állása: 1. Németország 16 pont/6 meccs, 2. Oroszország 12/5, 3. Finnország 10/5, 4. Wales 9/7, 5. Azerbajdzsán 1/5, 6. Liechtenstein 1/6.
6. csoport: Ukrajna-Kazahsztán (19:00, Kijev), Anglia-Andorra (21:15, London). A csoport állása: 1. Anglia 18 pont/6 meccs, 2. Horvátország 11/6, 3. Fehéroroszország 9/5, 4. Ukrajna 8/5, 5. Kazahsztán 3/6, 6. Andorra 0/6.
7. csoport: Feröer-szigetek-Szerbia (20:15, Tórshavn). A csoport állása: 1. Szerbia 15 pont/6 meccs, 2. Franciaország 10/5, 3. Litvánia 9/7, 4. Ausztria 7/6, 5. Románia 7/6, 6. Feröer-szigetek 1/4.
9. csoport: Hollandia-Norvégia (20:45, Rotterdam). A csoport állása: 1. Hollandia 18 pont/6 meccs, 2. Skócia 7/5, 3. Izland 4/6, 4. Macedónia 4/5, Norvégia 3/4.
Dél-Amerikai zóna
13. forduló
Ecuador-Argentína (23:00, Quito), Kolumbia-Peru (01:00, Medellin), Venezuela-Uruguay (03:00, Puerta Ordaz), Chile-Bolívia (03:00, Santiago de Chile), Brazília-Paraguay (02:50, Recife). A csoport állása: 1. Brazília 24, 2. Paraguay 24, 3. Chile 23, 4. Argentína 22, 5. Uruguay 17, 6. Ecuador 17, 7. Venezuela 16, 8. Kolumbia 14, 9. Bolívia 12, 10. Peru 7.
Concacaf-zóna
Döntő szakasz, 5. forduló
Honduras-Salvador (03:30, San Pedro Sula), Mexikó-Trinidad és Tobago (04:30, Mexikóváros). A csoport állása: 1. Costa Rica 12 pont/5 meccs, 2. Egyesült Államok 10/5, 3. El Salvador 5/4, 4. Honduras 4/4, 5. Mexikó 3/4, 6. Trinidad és Tobago 2/4.
Ázsiai-zóna
1. csoport: Japán-Katar (12:20, Jokohama), Ausztrália-Bahrein (12:00, Sydney). Az állás: 1. Ausztrália 14 pont/6 meccs, 2. Japán 14/6, 3. Bahrein 7/6, 4. Katar 5/7, 5. Üzbegisztán 4/7.
2. csoport: Irán-Egyesült Arab Emirátusok (16:30, Teherán), Koreai Köztársaság-Szaúd Arábia (13:00, Szöul). Az állás: 1. Koreai Köztársaság 14 pont/6 meccs, 2. Koreai NDK 11/7, 3. Szaúd-Arábia 10/6, 4. Irán 7/6, 5. Egyesült Arab Emirátusok 1/7.