Elfogyott a pénz a Real Madridnál
A szezon végén bejelentett, átigazolásokra szánt 300 millió eurónak ugyan még csak jó kétharmadánál jár a Real Madrid, de további játékosok Madridba költöztetéséről szó sem lehet, amíg nem sikerül eladni néhányat a csapat létszámfelettinek titulált tagjai közül.
„Pénzre van szükségünk, hogy továbbra is aktívak maradhassunk a piacon – mondta Jorge Valdano a L’Equipe-nek. – Ehhez el kell adnunk néhány játékost, szám szerint legalább ötöt. A következő napokban inkább eladó, mint vevő lesz a Real Madrid.”
Arra a kérdésre, hogy napirenden van-e még a barcelonai Lionel Messi leigazolása, Valdano csak annyit mondott, "jelenleg egyetlen barcelonai játékos megszerzését sem tervezzük".
A Real Madrid hitelből fedezte C. Ronaldo és Kaká begyűjtését. A Santander Bank és a Caja Madrid 150 millió euróval segítette a csapatot, amely fedezetként a befolyó közvetítési díjakat ajánlotta, de nagyszabású tervei kivitelezéséhez játékosai eladásával is kalkulált.
A madridiak tíz játékosukat árulják, akikért közel 100 millió euró bevételt reméltek, de egyelőre csak az argentin Javier Saviolát sikerült értékesíteniük (4,5 millió fontot fizetett érte a Benfica). Az aranylabdás Fabio Cannavaro ingyen igazolt a Juventushoz, és nem jött össze Klaas-Jan Huntelaar 20 milliós Stuttgartba költöztetése sem.