Pátyról fenyegették bombával a Steauát
További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Bombariadó volt a Roosevelt téri Sofitel szállodában csütörtökre virradóra, ebben a hotelben szállt meg a Steaua Bucuresti, a román csapat csütörtökön Európa Liga-selejtező visszavágót játszik az Újpesttel.
A BRFK sajtóügyletese az Indexnek elmondta, éjfél körül egy pátyi nyilvános fülkéből a mentőszolgálathoz érkezett a bejelentés. A kutyás rendőrök és a tűzszerészek a szállóvendégeket testi épségük megőrzése érdekében hajnali egy óra után kikísérték az épületből, majd átvizsgálták az egész hotelt, de robbanószerkezetet nem találtak. A Steaua tisztségviselői is mind az utcára mentek, és ott várták Románia budapesti nagykövetét, sérelmezték, hogy csak a román klubhoz tartozók szobáira terjedt ki a vizsgálat.
Kiürítették az egész szállót, 2 óra 40 perckor mintegy 150 ember gyűlt össze az épület előtt. Hamis bombariadó volt, a vendégek hajnali öt óra körül térhettek vissza szobáikba, a rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt ismeretlen személy ellen eljárást indított.
A román média az eset után a mérkőzés elhalasztásáról írt, a prosport.ro újságírói szerint a hotel környéki utcákon sok Újpest-szurkoló volt, akik megtámadták a román rendszámú gépkocsikat.
A Realitatea bemondója megállapította, mindkét tábor hívei feszült hangulatban várják a mérkőzést. Ezt bizonyítja, hogy a vendégszurkolók egy csoportja - busszal utaztak Magyarországra - még a határ előtt összetűzött a román rendfenntartó erőkkel Arges megyében.
Valeriu Argaselea, a Steaua elnöke a román Pro Sport című lapnak úgy nyilatkozott, a híresztelésekkel ellentétben nem kérik a találkozó elhalasztását, tájékoztatták Románia budapesti nagykövetségét és az UEFA-t az éjszaka történtekről. Az elnök megerősítette, a román játékosok nagyon kimerült állapotban vannak. Az Újpest még nem foglalt állást az esettel kapcsolatban.
A román sajtó az egy héttel korábbi romániai összecsapásról is a tényeket alaposan elferdítve számolt be. a helyi lapok szerint magyar szurkoló szaladt a pályára és az Újpest-szurkolók viselkedtek kulturálatlanul, holott az helyszíni beszámolónkból is kiderült, ezúttal komolyabb gond nem volt a kiutazott magyarokkal.
Az újpest labdarúgói fogadkoznak, hogy a pályán állnak bosszút a magyarokat Bukarestben ért sérelem miatt. Rajcziék 0-2-ről indulnak a csütörtökön 19.45-kor kezdődő találkozón és nem számíthatnak az első meccsen kiállított Korcsmárra. A játékosok ennek ellenére bíznak a továbbjutásban, az első meccs első félidejében is végig partiban voltak ellenfelükkel, és csak a második játékrész elején bekapott gól fogta meg őket.
A rendőrség a játékosokhoz hasonlóan nagyon készül, a határtól a stadionig akarja kísérni a többnyire busszal és autókkal érkező románokat, akik sem városnézésre, sem egyéb programokra nem mehetnek. A stadion környékét lezárják, a létesítményen belül szeszes italt sem lehet majd kapni.
Gyimesi Kende, a magyar klub biztonsági igazgatója a hét elején úgy nyilatkozott, a románok legalább olyan szigorú beléptetésre számíthatnak, mint amit a lila-fehérek kaptak kint. Ott minden aprópénzt elvettek tőlük, cipőiket levetették, táskákat nem vihettek be, a férfiakat a lábuk között is alaposan átvizsgálták.
UEFA: nincs halasztás
Az eredeti időpontban, csütörtökön 19:45 órától megrendezik az Újpest FC-Steaua Bucuresti Európa Liga-selejtező mérkőzést, ezt Tugomir Frajman, az európai sportági szövetség (UEFA) delegátusa jelentette be az után, hogy a délelőtti, újpesti technikai értekezleten meghallgatta a beszámolókat az éjszakai bombariadóval kapcsolatban. Az UEFA-küldött közölte: a román csapat nem kért halasztást amiatt, és az újpestiekkel egyeztetve vállalta a játékot.
Az UEFA illetékese arra volt kíváncsi, hogy mennyi időre voltak kénytelenek elhagyni szobáikat a román csapat játékosai. A Steaua illetékese beszámolójában kitért arra, hogy a rendőrök először csak az ő szobáikat vizsgálták át, és később, a helyszínre érkező román konzul közbenjárására kutatták át az egész szállodát, a rendőrség képviselője viszont ezt cáfolta.