További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
A Bundesliga vasárnapi három meccsén két meglepő eredmény született: kikapott Hertha BSC, méghozzá Bochumban, a bajnok Wolfsburg otthon a Hamburgtól. Dárdai végi a pályán volt a berlinieknél, sokat nem tudott hozzátenni a meccshez.
Wolfsburgban nagy mérkőzés volt, az első félidőben, hét perc után a vendégcsapat Guerrero és Elia találataival már 2-0-ra vezetett.
Hiába volt az elképesztő nyomás, a Wolfsburg nem tudott szépíteni egészen a második félidő 7. percéig, amikor Schäfer passzából Miszimovics volt eredményes.
Még jobban rákapcsolt a Wolfsburg, négy perc múlva egyenlített. Mindenki azt hitte, a Wolfsburg simán behúzza a győzelmet, de a hazaiak érthetetlen módon leálltak.
Jött megint a Hamburg, ziccereket dolgozott ki, de Guerrero, majd Zé Roberto kétszer is hibázott. Aztán a 75. percben Petric, majd a lefújás előtti pillanatokban a csereként beállt Castelen eldöntötte a meccset.
A bajnok Wolfsburg ebben a szezonban először kapott ki bajnoki meccsen és a következő fordulóban a története legrosszabb szezonrajtjával kezdő Bayern München vendége lesz.
Az angol élvonalban három meccs maradt vasárnapra, a Liverpool és az Aston Villa hétfőn találkozik.
Harmadik meccsét is megnyerte, így vezeti a táblázatot a Tottenham, de csak jobb gólkülönbséggel előzi meg a szintén százszázalékos Chelsea-t.
Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere a szezon előtt azt ígérte, idén komolyan számolni kell csapatával. Tény, a Spurs elképesztő jól kezdte a szezont, a londoni rangadón a West Hamet is megverte, ráadásul idegenben.
A Tottenham gyakorlatilag végig uralta a játékot, bár a vezető gólt a hazai csapat lőtte, de a gólszerző Carlton Cole óriási hibájából Jermaine Defoe egyenlített, majd a lefújás előtt 11 perccel Aaron Lennon eldöntötte a meccset.
Könnyen nyert a Chelsea Drogba és Anelka góljavial, míg az újonc Burnley az MU után az Evertont is elintézte, és nem kis meglepetésre hetedik helyen állnak a tabellán.