Törpék vannak a magyar középpályán
További Futball cikkek
- Hivatalossá vált, hogy Kecskeméten folytatja a Fradi magyar válogatott labdarúgója
- Hatalmas fizetéssel marasztalná távozófélben lévő sztárját a Liverpool
- Három légiósa nem tartott a Ferencvárossal a spanyolországi edzőtáborba
- Kétgólos Roma-sikert és tömegjelenetet hozott a római derbi 200. felvonása
- Roy Keane a negyedik ligába száműzné a betliző Liverpool-sztárt, de ő a Tranmere-nek sem kell
Portugáliában tudják, csak akkor marad esélyük a csoport első két helyére, ha Magyarországot oda-vissza elverik. A 2. helyért folyó harcban a svédeket tartják ellenfelüknek (az automatikus kijutást már nagyon nehéz lesz elvenni Dániától), de intő jelként hozzák fel az Albániával lejátszott (0-0 otthon, egygólos győzelem idegenben) meccseket.
Portugáliának visszatérő gondja, hogy helyzeteiből nem tud gólt szerezni, amitől az általában fölényben futballozó játékosok is idegesek lesznek, ez pedig újabb hibákat hoz. Az O Jogo megszólaltatta a csapat brazil születésű tengelyének három tagját, a középhátvéd Pepét, az irányító Decót, és a frissen honosított Liedsont.
„Nem volt könnyű Dánia ellen játszani, de az 1-1 helyett győzelmet érdemeltünk volna – mondta a Real Madrid hátvédje, majd hozzátette, a játékvezető elvett tőlük egy teljesen egyértelmű büntetőt. „Sokat és keményen dolgozó csapat a magyar, a levegőben veszélyesek, szurkolóik miatt pedig különösen nehéz mérkőzés vár ránk, de mi képesek vagyunk Budapesten is életben tartani a reményt” – mondta Pepe a szerdai mérkőzésről.
Deco szerint a játékosokat frusztrálja, hogy ilyen sok helyzetet hagynak ki, hiszen tisztában vannak vele, mekkora az elvárás velük szemben. „Portugália be fogja bizonyítani, ott a helye a világbajnokságon. Szerintem be tudjuk érni a svédeket, nem gondolom, hogy eldőlt volna minden” – mondta a dániai meccs legjobbjának választott irányító.
Az A Bola arra hívja fel a figyelmet, hogy Liedsonnak (akinek kezdetésével kapcsolatban egyetért a portugál sajtó) két nála csaknem 20 centivel magasabb védővel kell megküzdenie. A portugálok úgy gondolják, a labdát a földön tartva, sok gyors passzal zavarba hozható a magyar védelem, amely nyomás alatt hajlamos komoly hibákat véteni.
A lap azzal folytatja a magyar csapat bemutatását, hogy a védelemtől felfelé egyre alacsonyabbak lesznek a magyarok, a középpályát pedig törpék tartják mozgásban, utalva Hajnalra, Husztira és Dzsudzsákra.
A portugál liga elnöke, Hermenio Loureiro elmondta, Portugália hiányával a világ is sokat veszítene, a szép, látványos játékáról ismert csapatnak muszáj ott lennie a világbajnokságon. Már az elnök sem az egyenes ági kijutásról beszél, az O Jogo cikkének címe: Hiszek a selejtezőben.
„A szurkolókhoz hasonlóan engem is aggaszt, hogy hiába vezetünk szép támadásokat, mindenki leblokkol, amikor már csak a kapuba kellene passzolni a labdát. A szakmai stáb feladata, hogy gyorsan megtalálja a probléma ellenszerét, mert véleményem szerint még nem késő. A szurkolóink megérdemlik, hogy örömet okozzunk nekik” – tette hozzá Loureiro elnök.