![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Az erőviszonyok alapján a vendég Excelsior Rotterdam számított esélyesnek az amatőr Haaglandia elleni kupameccsen, ennek megfelelően is kezdett a Princess Irene Sportparkban: Nieveld a 9. percben szerzett vezetést, egy perc múlva Fernandez góljával már 0-2 volt az állás.
Szépítettek a hazaiak, de a 25. percben már 3-1-re vezetett az Excelsior. A vendégek ekkor érthetetlenül leálltak, és a fizikálisan sokkal gyengébb Haaglandia a második félidőben feltámadt. 22 perc alatt három gólt lőtt, és a 76. percben már 4-3-ra fordított.
Mindössze egy percre állt a Haaglandia a hihetetlen bravúrtól, amikor Van Steensel a 89. percben egyenlített. „Alig kaptunk levegőt a 90. perc után – mondta Mike Renfurm, a Haaglandia első góljának szerzője. – Teljesen kifutottuk magunkat.”
Az amatőr kiscsapat utolsó erőtartalékait mozgósította, és a hosszabbítás első félidejében, hét perc után már 6-4-re vezetett de az utolsó húsz percben szinte ki sem jött a tizenhatosa elől.
Az Excelsior büntetőből szépített, és ahogy a rendes játékidőben, úgy a hosszabbításban is az utolsó pillanatban mentette döntetlenre a találkozót, Ard Van Peppen a 120. percben.
Az izgalmaknak még nem volt vége, jöttek a büntetők. A meccs addigi alakulásához hűen a 11-es párbaj is drámai csatában dőlt el: csak a 18. büntető vetett véget a maratoni csatának, az Excelsior védője, Tobias Waisapy lőtte a kupa harmadik körébe a rotterdamiakat.
Az Excelsior Rotterdam jelenleg a másodosztályú, de a 2007/2008-as szezonban élvonalbeli volt, utolsó helyen esett ki, azóta nem sikerült visszakerülnie. Jelenleg a 11. helyen áll, öt ponttal lemaradva a még osztályozót érő 5. helytől. A VV Haaglandia/Winston amatőr csapat, a harmadosztálynak megfelelő Hoodklasséban szerepel, jelenleg utolsó.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)