További Futball cikkek
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
Az első húsz percben megtörtént minden érdekes a Juventus-Fiorentina olasz bajnokin: a firenzeiek az 5. percben szereztek vezetést, amit a Juve alig negyedórával később, egy védelmi hiba után, Amauri góljával kiegyenlített. Bár nagy volt az iram, kevés volt a helyzet.
A második félidőben szakadó esőben folytatták a csapatok. A Juventus lényegesen többet tett a sikerért, a meccslabdát mégis Alberto Gilardino, a szerdai vb-selejtezőn triplázó Fiorentina-csatár rontotta el. A Juventus az elmúlt hat tétmeccsén maradt győzelem nélkül, míg szombati ellenfele két döntetlennel és három győzelemmel áll legutóbbi öt találkozóján.
Az Inter váratlanul könnyedén, idegenben végezte ki a Genoát. A hazai csapat a forduló előtt az ötödik helyen állt, a nagy csata viszont elmaradt, az első félidő végén már 3-0-ra vezetett a vendégcsapat, ami még kettővel növelte előnyét a második félidőben, így kiütés lett a vége. Az Inter legutóbb 2007. február 25-én, a Catania otthonában lőtt 5 gólt vendégként, akkor 2-5 lett a vége.
Nem született gól a német bajnokság, a Bundesliga legérdekesebbnek ítélt találkozóján, a Hamburg–Leverkusen meccsen. Az 57 ezer néző előtt lejátszott találkozón a Hamburg próbálkozott többet, de komolyabb veszélyt nem tudott kialakítani a vendégek kapuja előtt. A bajnokságban mindkét csapat 21 ponttal áll, a Leverkusen jobb gólkülönbségével vezet.
Spanyolországban a Real Madrid az újonc Valladolidot fogadta, és bár nem volt egy súlycsoportban a két csapat, a Valladolid remekül helyt állt. A találkozó egy ünnepséggel kezdődött: Raúlt köszöntötték, aki 529. bajnoki meccsét játszotta a Real Madridban, ezzel a klub legtöbb bajnokiján pályára lépett játékosa lett, Manolo Sanchis rekordját döntötte meg. A csúcstartó Spanyolországban Andoni Zubizarreta, aki 622 találkozón szerepelt, de két csapatban, a Bilbaóban és a Barcelonában.
Raúl ráadásul szépen ünnepelt, az első félidőben a 319. gólját sarokkal juttatta a Valladolid kapujába, majd a 320.-kat is megszerezte. A 32 éves csatár pályafutása alatt eddig 6 bajnoki címet, 4 spanyol kupát, 3-szor Bajnokok Ligáját nyert.
A Valladolid nem adta meg könnyen magát, sőt az első félidőben Nauzet egészen fantasztikus gólt lőtt. Kaká csak csereként állt be, Cristiano Ronaldo pedig sérülés miatt nem játszott.
A végén még Higuain emelt gyönyörűen a kapuba, így a Real Madrid versenyben maradt a Barcelonával, amely Valenciában játszott rangadót, és 0-0-ra végzett, így egy ponttal vezet.
A legutóbbi fordulóban a madridiakat legyőző Sevilla meglepetésre kikapott La Corunában.