A Rubin a nap góljával verte a Barcát
További Futball cikkek
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
Sorozatban negyedik meccsét bukta el a Liverpool, ezúttal a Lyon elleni hazai BL-rangadót. A 91. percben döntött az öt perccel korábban pályára lépő César Delgado, a csatár Lisandro Lópezt váltotta. „Nem lőttem gólt előtte, nagyon fontos volt az első” – mondta Delgado a meccs után.
A Lyon első gólját is egy olyan játékos szerezte, aki korábban még nem talált be a felnőttek között. A 20 éves Maxim Gonalos három bajnoki meccsel a háta mögött lépett pályára. „Ő általában a középpályán játszik - mondta a fiatal játékosról csapattársa, Kim Källström – most védő feladatot kapott, amit remekül megoldott, és ennek mindenki örült.”
Källström még hozzátette, hogy az utolsó negyedóra nagyon nehéz volt, és szerencsések is voltak. A Liverpool nem elég, hogy elvesztette a meccset, de könnyen lehet, hogy csapatkapitányát is újra. Steven Gerrardot a 25. percben le kellett cserélni, Fernando Torres továbbra sem egészséges. Vasárnap Pool-MU a bajnokságban.
A forduló legnagyobb meglepetéseit hozta az F csoport két meccse. Kikapott a Barcelona, fontos két pontot veszített a az Inter, mindkét csapat saját pályáján.
Josep Guardiola edző 17 éve, még játékosként megtapasztalhatta az orosz futball erejét, akkor a CSZKA Moszkva a Camp Nouban verte ki a címvédőt, most a Rubin nyert. Ahogy Alejandro Dominguez fogalmazott, ez egy történelmi siker: „Most biztos hatalmas ünneplés fogad majd odahaza, nemcsak a Rubin-szurkolóknak, hanem egész Oroszországnak okoztunk örömöt.”
Kétszer is vezetett Milánóban a Dinamo Kijev, majdnem napra pontosan egy éve, 2008. október 22-én nyert BL-meccset legutóbb az Internazionale. Azóta öt döntetlen és három vereség a mérlege.
Andrij Sevcsenko, aki eddig 15 gólt lőtt az Internek, ezúttal nem volt eredményes, Lúció öngólt vétett. A második félidőben nagyon nyomott az olasz bajnok, sőt az utolsó pillanatban eldőlhetett volna a meccs, de Suazo gólját lesállás miatt nem adta meg Martin Atkinson bíró. Az Inter most a csoportutolsó, de egyetlen pont választja el az első Barcelonától.
Két vendéggyőzelem született a G csoportban. Az Unirea Urziceni nagy meglepetésre négy gólt rúgott Glasgowban a Rangersnek. Volt a meccsen minden, három öngól, kihagyott tizenegyes, a skót Steven Davis a 38. percben rontotta el a büntetőt.
A második románt gólt szerző Marius Ion Bilasco csak annyit mondott, hogy ez hihetetlen. „Még most sem hiszem el, mi történt. Egy álmom vált valóra azzal, hogy BL-gólt lőttem és nyertünk is.” Dan Petrescu, a tréner is dicsérte csatárát, Bilasco az első futballisták egyike, akit 2006-os érkezése után megvett.
A Sevilla harmadik meccsét is nyerte, a védő Sebastien Squillaci két gólt szerzett. A spanyolok mellett már csak a Lyon veretlen, az a csapat, ahonnan Squillaci érkezett 2008-ban.
Könnyen lehet, hogy Markus Babbel utolsó meccse volt a Stuttgart kispadján: a németeket a BL-be vezető tréner három meccsen csak két pontot tudott összehozni.
A 93. percben mentett pontot az AZ Alkmaar az Arsenal ellen, nem véletlen, hogy a hazaiak győzelemként ünnepelték az ikszet. „Nem szereztünk egy pontot, hanem elveszítettünk kettőt” – mondta Bacary Sagna, az Arsenal védője. – Nem tudom miért nem tudtunk a végéig összpontosítani, de ilyen többet nem fordulhat elő.”
Az Olympiakosz volt az egyetlen csapat a keddi játéknapon, amely hazai pályán tudott nyerni. Bölöni László csapatát, a Standard Liege-t verték, nem kis szerencsével. Ez a találkozó is a 93. percben dőlt el, Jeroklisz Sztoltidisz fejesével. A győztes gól szerzője úgy nyilatkozott, mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, de a görögök többet tettek a sikerért, így megérdemelten nyertek.